Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-382

À nemzetgyűlés 382. ülése Ï925.évi február hó 26-án, csütörtökön, 267 ségtelen, hogy az állami cukorrészesedés óriási összeget tesz ki, amely indirekte a termelést sújtja... (Bud János pénzügyminister: Azt a fogyasztó fizeti!) Tökéletesen mindegy, mélyen t. minister ur, hogy ki fizeti, a cukorár alaku­lására kétségtelenül befolyása van és kétségte­lenül maga után yotnija az államnak azt a kö­telezettségiét, hogy amikor a gyárosok ós a ter­melők nem tudnak megegyezni és amikor a szerződésbe is, amelyet egymás között Írásban kötöttek, be van véve, hogy végső esetben mindkét fél elfogadja magára nézve legfőbb biróul az államot, amikor tehát az államhata­lom^ quasi mint választott bíróság működhetik az érdekeltek közakaratából: akkor méltóztas­sék t. minister ur közbelépni, és méltóztassék ezt a választott birói tisztet akként teljesíteni, hogy Magyarország cukoirrépaternielése bizto­sittassék, mert nemcsak a gyárosnak érdeke, hanem a mezőgazdának is érdeke, Nemcsak a talajjavítás és az állattartás, a takarmányozás szempontjából, de főként a munkáskérdés szempontjából sem közömbös, hogy ebben az országban a cukorrépatermelés megmarad-e azon a nívóim, amelyen volt, vagy pedig az is redukálódik, mint a dohánytermelés, a harma­dára vagy felére. T. Nemzetgyűlés! Pénzügyi politikánk kri­tikájánál ki kell még térnem a drágaság kérdé­sére. Mint ahogy minden egyes felszólalásom­ban mindig* hangoztattam, ugy kötelességem­nek tartom most is és ezentúl is újból mindig hangsúlyozni, hogy egy nyomorban levő or­szágot semmi körülmények között sem szabad arra kényszeríteni, hogy a mindennapi köz­szükségleti cikkeket drágábban szerezze be, mint a körülötte levő többi országok, vagyis hogy a világparitásnál magasabb árakat le­gyen kénytelen fizetni a cipőért, a ruházatért és olyan élelmiszerekért, amelyek a minden­napi élelmezéshez szükségesek. Hangsúlyoztam eddig" is és hangsúlyozom most is, hogy agrá­rius létemre követelem a kormányzattól, hogy ha valamelyik mezőgazdasági termény ára a világparitáson felülemelkedik, abban a pilla­natban méltóztassék a sorompókat kinyitni és méltóztassék a külföldi árut beereszteni, mert nem ismerem el annak a jogosultságát, hogy a magyar gazda drág*ábban termeljen és az ál­tala termelt élelmiszereket drágábban árusítsa, mint a szomszédos államok a magukéit. (Ugy van! Ugy van! half elöl.) De ugyanezt követe­lem az összes közszükségleti cikkeknél. Egy nyomorgó országot, a nyomorgók millióit meni lehet arra ítélni, hogy azoknak szenvedése árán 200—300 nagygyáros milliárdokat szerezzen. Pe­dig a helyzet ma Magyarországon ez. Akár vasiparunkat, akár bőriparunkat, akár textil­iparunkat, vagy egyéb iparágainkat nézzük, azt látjuk, hogy a felemelt vámtételek, a nagy vámvédelem ellenére, amelyben részesülnek, a közszükségleti cikkeket nem képesek vagy nem akarják előállítani azért az árért, mint sokkal jobb minőségben előállitják azokat a szomszéd államok. Amikor arról van szó, hogy az ipari protekcionizmust annyira vigyük, hogy egy ország megélhetését tesszük ezáltal problema­tikussá, akkor minden embernek, aki nem egyéni, vagy nem osztály- vagy nem foglalko­zási érdekeket képvisel, hanem aki előtt egyet­len célként az ország* egyetemes boldogulása lebeg, vétót kell ez ellen emelnie. Újból is hangsúlyozom, hogy ezzel nem azt akarom mondani, mintha nem kellene Magyar­országon az ipart fejleszteni. Igenis, szükség van Magyarországon iparfejlesztésre, mert le­hetetlen az, hogy ez a múltban rosszindulatú­lag elhanyagolt ország ezentúl is minden te­kintetben, még az életszükségleti cikkek tekin­tetében is, rá legyen szorulva a külföldi, tő­lünk független államok ipari termelésére. De eltekintve a dolog gazdasági részétől, hogy t. i. ebben az esetben a külföldi munkás is a mi pénzünkön él, a dolog politikai vonatkozásai is annyira fontosak, hoj>T minden országnak arra kell törekednie, hogy magát lehetőleg függet­lenítse a külföldi államoktól. Ezt a munkát azonban nem most és nem is három-négy év alatt kell megcsinálni, nem akkor, amikor ez az ország közgazdaságilag sinylődik, amikor itt mindenki koldus, amikor a mindennapi megélhetés a legrettenetesebb gondokat okozza, amikor a tiltó vámok stb. az életet mestersége­sen nehezítik s a legegyszerűbb ruházaü és egyéb cikkeket is úgyszólván elérhetetlenné te­szik. Arra kérem a mélyen t. kormányt, hogy hagyjon fel azzal a vámpolitikával, amelyet eddig folytatott és amelyről annakidején ön­maga is azt hirdette, hogy ezek a magas vám­tételek nem fognak fenmaradni, hanem csak tárgyalási alapul szolgainak az ezután meg­kötendő külföldi szerződéseknél, hogy legyen miből e szerződések megkötésénél eng*edni. Ezek a vámtételek január 1-je óta életben van­nak, már február a végét járja és még egyet­len külföldi szerződés sincs megkötve, még egyetlen vámtétel sincs lejjebb szállítva, sőt bi­zonyos vonatkozásokban a textiláruk egy egész sorozatánál épen a napokban emelték az eddigi vámtételeket nem tudom hány szorosukra. Én ezt abszolúte lehetetlennek tartom. Anélkül, hogy demagóg húrokat kívánnék pengetni — mert a demagógia annyira távol áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől: ha valaki utál minden demagógiát, én szivből-lélekből utálattal for­dulok el attól — egyet koncedálnom kell. Mil­liók szenvedése árán nem lehet milliárdos va­gyonokat felhalmozni. Ezt én a mélyen t. Nemzetgyűlésnek és a mélyen t. kormánynak becses figyelmébe ajánlva, a költségvetést egyébként elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: T. Nemzetgyűlés! Nem hagyhatom szó nélkül azt a tényt, hogy a képviselő ur ellene iratkozott fel a javaslatnak s végered­ményben mégis elfogadta. Kénytelen vagyok ezt szóvá tenni a házszabályok 202. §-a értel­mében, amely szerint a képviselő urak a ja­vaslat ellen vagy mellette iratkoznak fel, a fel­hívás sorrendje pedig az, hogy felváltva az ellene és mellette feliratkozott képviselők szó­littatnak fel. Ennek következtében a sorrend megzavarására vezet az . . . (Zaj balfelől. — Meskó Zoltán: Beszéd közben megszerette a pénzűgyministert!) Csendet kérek! Nagyon cso­dálom' az ellenzéki képviselő urakat, hogy az ellenzék egy fontos szempontját védelmébe vevő elnök szavába bele méltóztatnak vágni, amire egyébként semmi körülmények között sincs joguk a képviselőknek. Rendes körülmények között ez a szavaim elején említett eljárás csak a sorrend megzava­rására vezet, ami szintén sérti a tanácskozási rendet, ezt az esetet azonban különösen azért kellett szóvá tennem, mert a házszabályok ren­delkezése értelmében klotür van érvényben, amely szerint a mai napon a vitát be kell fe­jezni, minek következtében, abban az esetben, ha a képviselő ur a sorrendet megzavarja, egyes képviselőtársait is elzárja szólás joguktól. Meg akarom állapítani, hogy ebben az esetben ez csupán figyelmeztetés a képviselő űr számára és általában a képviselő urak számára.

Next

/
Thumbnails
Contents