Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-382
r  nemzetgyűlés 382. ülése 1925. évi február hó 26-án, csütörtökön. 265 sere, sőt háromszorosára is fejleszthetők. Ilyen például a dohánytermelés kérdése, (ügy van! balfelől) Én nagyon jól tudom, hogy itt bizonyos antagonizmus van két ministerium között, hogy dohánymonopólium lévén, az egész dohánykezelés tulaj donképen a pénzügyminister úr hatáskörébe tartozik; viszont a dohány qua mezőgazdasági termény és általában a dohánytermelés fejlesztése semmi körülmények között sem lehet pénzügyministeri feladat, mert hiszen a monopóliumnak ehhez semmi köze, mititán ez egy par excellence szakkérdés, amelynek viszont a földmivelésügyi ministeriumban volna helye. Ez a bifurkáeió azonban az életben, sajnos, nincsen meg. Ma az egész dohánytermelésünk exisztenciája, jelen állapota és jövője is kizárólag a fináncministerium kezében van és hogy milyen eredménnyel jár ez a kezelés, arra rámutatott a földmivelésügyi előadó ur, rámutattam én is rövid pár szóval: az a dohánytermelési terület, amely a jelenlegi Magyarországon a háború előtt circa 70 ezer holdat tett ki, lesülyedt — gondolom — 36, vagy 37 ezer holdra. Szóval, ahelyett, hogy fejlesztettük volna a dohánytermelést, ahelyett, hogy legalább 150 ezer holdon termelnénk dohányt — ami lehetséges volna, mert hála legyen a jóságos Istennek, Magyarországot klímája és más egyéb viszonyai is par excellence dohánytermelő országnak teremtette meg —, ahelyett, hogy kihasználnák ezt az óriási előnyt, amely a dohánytermelés fejlesztésével és exportjával jár — miután a dohány olyan cikk, amely a világon mindig és mindenütt eladható, amely semmiféle^ konjunktúrához kötve nincs, mert a dohányzók száma mindig szaporodik, a dohánytermelésre alkalmas területek pedig nem nőnek meg —, mondom, hogy amikor Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy dohányt quantum satis termelhetne és vihetne ki: a pénzügyi kormányzatnak nézetem szerint rendkivül elitélendő mulasztása az, hogy ezt a végtelen fontos termelési ágat nem iparkodik a maga megf elélő nívójára felemelni. Az a kifogás, hogy nem reszkírozhatja a pénzügyi kormány azt a bevételt és azt a jövedelmet, amelyet a dohánytermelésből eddig- a dohánymonopólium révén élvez — egy pillanatig sem; áll meg. Én anélkül, mélyen t. minister ur, hogy valaha is üzletileg ezzel a dologgal foglalkoztam volna — nehogy azt méltóztassék hinni, hogy talán valami vállalat áll a hátam mögött, amelyet én hozni kívánok (Derültség.) —, merem a t. pénzügyminister urnák állítani azt. hogyha a minister ur ma a magyar dohánymonopólium gyakorlásának jogát bérbe kívánja adni és azt árlejtésre bocsátja, leg'alább a kétszeresét fogja megkapni annak, mint amennyit a dohánymonopólium ma tisztán hoz. (Ugy van! .jobbfelől.) Én ezt miért forszírozom, dacára annak, hogy semani néven nevezendő érdekeltség hátam megett nem áll! Ha valaha bekövetkeznék az, amit ón most forszírozok, meg' fogja látni a t. minister ur, hogy Gaal Gaston nem fog" tárgyalni vele ebben a dolog'ban soha semmiféle érdekeltség érdekében. engem soha nem! fog látni előszobájában, de belőlem a gazda beszél, amikor a jelenlegi, egyébként abszolút jóakaratú és elismerem, becsületes, tisztességes — különösen központi vezetésében; a beváltó hivatalokról ezt nem mondom —, de a központi vezetésben feltétlenül tisztességes és jóindulatú társaság kezében lévő ügyet ki akarok onnan venni, és megfelelő olyan kezekbe tenni, amelyek a dohánytermelés — ítnlnt mezőgazdasági termelési' ág — előfeltételeit biztositják. Mert, mélyen t. minister ur, azt jól méltóztatik tudni, ! hogy a dohánytermelés nagyon jól jövedelmező mezőgazdasági üzemág, feltéve, ha azt jól el lehet helyezni és jól el lehet adni, amit a monopólium biztosit, azonban ez rendkivül nagy befektetéseket is igényel. Ezeket a befektetéseket a mezőgazdaság saját erejéből előteremteni ma képtelen,. Azt hiszem, a minister ur is el fogja ismerni, hogy az állam sincs abban a helyzetben, hogy a dohányt termelni óhajtó gazdáknak pajtaépitésekre, száritókra stb. stb., amik a dohánytermelésnél szükségesek, előlegeket, pénzt, milliárdokat tudjon adni. Ha tehát a dohánytermelés fejlesztése attól függ, hogy a gazdaközönség tőkét kapjon — amint attól függ — és ha másrészt igaz az, hogy az állam ezt a tőkét a gazdaközönség' rendelkezésére bocsátani nem tudja..., akkor gondoskodni kell valami olyan harmadik szervről, amelynek érdeke legyen az, hogy minél több dohány termeltessék az országban, minél több kivitelt csinálhassunk az országból, vagyis aki' a dohánytermelés fejlesztése érdekében a tőkét a gazdaközönség-nek rendelkezésére bocsátja. Ezt csak miiagánvállalkozás fogja megcsinálni, senki más. Épen ezért vagyok feltétlenül amellett, hogy a dohánymonopólium, mint állami vállalkozás, megszüntettessék. A minister uris megtalálja számítását, mert legalább kétszer annyit kap érte, mint amennyit az ma jövedelmez, viszont megtalálja számítását az ország is, a gazdaközönség is, amely anyagiakban gyarapodik, mint adóalany megerősödik és az ország exportmérlege egészen más képet fog mutatni, ha kiviteli kvótánkban ott fog szerepelni a jelenlegi dohánytermelő terület háromnégy-ötszörösének mint kiviteli objektum — kvalitás tekintetében is összehasonlithatatlanul különb terméseredménye. I Itt kell szólnom arról is, amit már többi zben az állami üzemekről általában elmondottam, amit minden egyes alkalommal kvázi „ceterum censeo"-ként elmondani kötelességemnek tartom, t. i. hogy az államnak szakítani kell üzemeivel. Hegedűs Lóránt volt pénzügyminister nr volt az egyetlen, aki a pénzügyministeri székből igen helyesen kijelentette, hogy az állami üzemektől pedig megvárja, hogy legalább önmagukat fentartsák; minden olyan állami üzem, amely erre nem képes, megszüntetendő. — Nem vagyok hajlandó az államkincstárból áldozni azért, hogy egy állami üzem, amely veszteséggel dolgozik, tovább is fenmaradjon. Miután minden állami. üzem majdnem kivétel nélkül veszteséggel dolgozik, tehát mai lehetetlen, nyomorult, tönkrement helyzetünkben nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy itt olyan urak pozíciójának fenmaradása kedvéért, akik ezen üzemek élén nagyon jól érzik magukat, akik az államtisztviselői állapot minden közjogi előnyét élvezve, bizony a kereskedelmi kötelességekkel szemben nem nagy érzékkel birnak, tartsunk fenn rendkívüli nagy költséggel járó állami üzemeket. De még egy nagy hátránya van az állami üzemek fentartásának. Ez egy pszichológiai momentum. Nemcsak az, hogy az az üzemi alkalmazott, aki tulajdonkénen kereskedelmi alkalmazott, elveszti azt az érzékét, hogy ő egyszerű kereskedelmi alkalmazott, akit az ő munkája, szorgulma, tehetsége után díjaznak, fogadnak fel, vagy bocsátanak el, I hanem az is, hogy mindegyiknek rögtön fejébe I száll a dicsőség a jelenlegi rendszer mellett,
