Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-381

A nemzetgyűlés 381. ülése 1925. Az elmondottak alapján a következő határozati javaslatot nyújtom be (olvassa): „Utasitsa a Nemzetgyűlés a honvédelmi ministert, hogy a m. kir. honvédség részére az 1921. évi XLIX. tcikkel megállapított legénységi létszámnak fentartása végett évenként szükséges és a törvényhatóságok közreműködésével eszközlendő önkéntes felvételek lehetőségének biztosítása céljából ujoncmegajánlási törvényjavaslatot terjesszen elő." Eleget mondottam ennek megindokolására. Ha az általam elmondott indokok meg nem győzték a t. kormányt ós a t. honvédelmi minister urat arról, hogy ez nekem nem egy fixa ideám, hanem hogy én teljesen az alkotmány alapján állok és hogy a trianoni béke alkotmány jogunknak ezt a részét nem érinthette, mert ha érinteni akarta volna, akkor nem hiszem, hogy ne akadt volna a múlt nemzetgyűlésen legalább egy képviselő, aki ez ellen szavát fel nem emelte volna. A trianoni békeszerződésből is — habár az a mi alkotmányunkat nem is mondja ezredévesnek —, a szövegből mindenütt kivehető, kiérezhető, hogy a mi alkotmányunkat nem akarja bántani, ahhoz nem akar hozzányúlni, hanem a maga teljességében respektálja, illetőleg engedi érvényesülni. (Ugy van! bal felől.) Nem tudom tehát, kitől jöhetett az a magyarázat és mire alapítják azt az elvi álláspontot, nogy a trianoni békeszerződés megszüntette ujoncmegajánlási jogunkat, s nem tudom, hogy a megszüntetés milyen intenciókból, milyen indokokból történt volt? Ha mi az ujoncmegajánlási törvényjavaslattal nyíltan kimondjuk, hogy ennyi katona szükséges a kiegészítéshez, akkor legalább elejét tudjuk venni azoknak a bizonyos suttogásoknak, amelyeket ellenfeleink, különösen szomszédaink, folyton terjesztenek rólunk a Nemzetek Szövetsége előtt és látná a külföld az ujoncmegajánlási törvényből is, mily szorosan alkalmazkodunk a trianoni békeszerződésben lekötött szavunkhoz. De azt már csak ne kívánja tőlünk a Nemzetek Szövetsége, hogy mi legalkotmányosabb jogunkról lemondjunk, ne kivánja tőlünk, hogy vármegyei és városi törvényhatóságainkat törvénytelenségre . utasítsuk, ne kivánja tőlünk azt, hogy amikor egy ezredév óta gyakoroljuk ezt a jogot és egy ezredév óta vérévé vált a törvényhatóságoknak az, hogy csak üjoneiörvény alapján szednek katonákat, akkor a trianoni békeszerződés szellemében eltemetettnek tekintsük a Nemzetgyűlés ujoncmegajánlási jogát, ami — ismétlem — egyáltalán nem olvasható ki az idevonatkozó jogforrásokból. Hiszen, amint kifejtettem, nem régi tradíciókból és jogszokásokból, hanem tételes törvényekből mutatható ki, hosry igenis, ez a trianoni békeszerződés után is élő joga a magyar nemzetnek. (Ugy van! Ugy van!) Ezek alapján kérem az igen t. honvédelmi minister urat, hogy méltóztassék méltányolni a beszédemben kifejtetteket és méltóztassék határozati javaslatomat magáévá tenni. (Éhn Kálmán: Halljuk a határozati javaslatot!) Felolvastam már; ugy látszik, nem tetszett itt lenni. (Kuna P. András: Hallottuk már!) Talán unalmas volt a t. képviselő urnák"? (Lendvai István; Nem szabad a képviselőket beszédükben zavarni!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni! Strausz István: Egy másik ügy előterjesztésével is jövök at. nemzetgyűléshez. Az általános vitában rámutattam arra, évi február hó 25-én, szerdán. 245 hogy a honvédelmi tárca általános indokolásában a honvédelmi minister ur bejelenti, hogy a katonai gyakorlóterekből több mint 502 kai, holdat a kormányzó ur vitézi telkek céljára kivan átengedni. (Gr. Csáky Károly honvédelmi minister: A honvédelmi minister akarja, nem a kormányzó ur!) Bocsánatot kérek, legyen ugy, hogy a honvédelmi minister ur akarja, Az általános vitában is felemeltem már ez ellen szavamat, illetőleg tételes törvényre mutattam rá. amely megtiltja, hosrv külön törvény nélkül a magyar állam tulajdonát képező föleiből ersak egy darab is átengedtessék bármilyen jogcímen bárkinek is. Ez rendkívül nagyjelentőségű törvény. Nagy jelentőségű abból a szempontból, hogy a budget-jog köréből kiveszi a magyar állam tulajdonát képező földnek adományozását vagy eladását, azt senki nemcsak dotáció utján nem adományozhatja, de el sem adhatja, bármi pénzt is Ígérnek érte. Külön törvénnyel kell idejönni. Hiába jelenti be azt az igen t. minister ur a költségvetésének indokolásában a Nemzetgyűlésnek, mert a tételes törvénnyel áll szemben akkor, amikor ilyen jelentést terjeszt elő. És hiába fogadja, el a Nemzetgyűlés ezt a jelentést a költségvetés egész komplexumával, ingatlan-dotációra, átengedésére nincs meg a törvényes jogcíme. Külön törvény szükséges erre. De még költségvetési fedezet, hitel tekintetében sem irányadó a költségvetés indokolása. Ha a t. minister ur szándékokai, célokat, feladatokat jelöl meg, amelyekre a hitelt igénybe kivánja venni és nincs egy teljesen egyforma szövegű felhatalmazás a költségvetési törvényben, akkor nincs joga arra a feladatra, annak a célnak megoldására egy fillért sem utalványozni. Az pedig igea nagy kérdés, hogy az állami javakat hogyan gondozzuk, hogyan értékesítsük. Sok tapasztalás birta rá a régi országgyűlést, hogy ezt törvénybe iktassa. Ettől a törvénytől való eltolódásra, amennyire én ismerem az államgazdasági életet — pedig jó pár évre visszamenően ismerem —, nincs példa. Azért jövök én ide, azért szólalok fel, hogy az utolsó pilanatban a szavazás előtt belátásra bírjam a t. honvédelmi minister urat hogy a törvény követelményeihez alkalmazkodjék. Ha mi egyszerű kijelentésekkel, egyszerű bejelentések tudomásulvételével precedenst alkotunk állami földek, állami területek, állami felépítmények douáeiós adományozására, eladására, akkor olyan utat nyitunk meg, amely kiszámíthatatlan következményeiben az állami területek, az állami ingatlanok kezelése és gondozása körül. Micsoda nehézsége van annak, hogy ötsoros törvényjavaslat kerüljön a nemzetgyűlés elé, olvan ötsoros törvényjavaslat, amelyet egyik alkotmányjog, az 1897 : XX. t.-cikknek 37. §-a követel? Ez a törvény az alkotmánybizto

c sitékoknak egyik integráns része. Most, amikor minduntalan hangsúlyozzuk azt, hogy mi alkotmányt építünk, hogy mi ki akarjuk építeni a mostani viszonyoknak megfelelően, de a régi tradíciók szellemében alkotmányunkat, akkor az első lépés az alkotmányhoz az, hogy az alkotmánynak egyik leghatalmasabb pillérét félretoljuk? Nem tudom, hogy micsoda indítékai lehetnek ennek. Hátteret nem is merek feltételezni és azt hiszem, hogy 'nincs is. (Ugy van!) Épen azért bízom abban. J hogy az igen t. honvédelmi minister ur nem I fogja elutasítani ide vonatkozó határozati jai vaslatomat. Az ellenzéki padokból hangsúlyo j zo-m, hogy ez nem bizalmatlanság a t. minister ürral szemben, de se'nkivel szemben sem, én 35*