Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-381

238 A nemzetgyűlés 381. ölése 1925. a tisztünk; ezt a hiányt altisztekkel kell póiul­mmk és pedig a magasabbrangu 'altisztekkel elsősorban. így a háború előtt nem voltak tiszt­helyettesek a mai értelemben, akiknek száma most 435. Nem voltak főtörzsőrmesterek sem, akiknek száma 287. Ellenben voltak törzsőrmes­terek, számuk 397 volt, most pedig 186. Az elto­lódás tehát lényegében ott van, hogy magasabb altiszti állásokat kellett kreálnunk azért, mert kevesebb a tisztünk. Há azt kutatom, honnét jöhetett az a vád éá felfogás, hogy túlsók ina a tiszt a legénység arányszámához képest, két jelenségre tudok rá­mutatni. Egyik az, hogy Trianon szerint tiszti­karunk legnagyobb részét kötelesek voltunk mingyárt elbocsátani. A tisztek a trianoni tör­vény értelmében átmeneti viszonyba, majd nyugdíjba mentek. Természetes, hogy ezeket a nyugdíjbament tiszteket alkalmaztuk a köz­igazgatási szakokban, inert hiszen ezek értet­tek a dologhoz legjobban. Ezeket el is kellett valahol helyeznünk, úgyhogy ennek következ­tében meglehetősen nagy a száma azon nyug­díjas tiszteknek, akik a superplus kifizetése ellenében továbbra is szolgálatot teljesítenek az állam részére a közigazgatási ágazatokban. Természetszerű, hogy ezeknek az uraknak nagy része egyenruhában jár, mert hiszen nem tud­nak ma polgári ruhát szerezni minden alka­lomra; egyenruhájuk volt nekik és egyenruha­viselés i joguk megvan a nyugállományú tisz- j teknek, tehát az egyenruhában járásnak ezt a jogát tőlük senki el nem veheti. A másik jelenség pedig az, hogy amig azelőtt Ausztriában az u. n. pensionopolisok, Bécs és | Grác, Magyarországon pedig Pozsony és némi­leg Szombathely voltak, most a csonka ország­nak, de a Nagy-Magyarországnak, sőt Ausztriá­nak is bizonyos mértékig pensionopolisa Buda­pest. Az összeomlás után, aki tehette, aki ma­gyar állampolgár volt születésénél fogva, a magyar kormányhoz jött nyugdíjat kérni« Részint próbált a magyar államnál tovább is j aktive szolgálni, mert ez volt az egyetlen állam, amely átvette a régi tisztviselőket. Természet­szerű, hogy akik magyar állampolgárok vol­tak, azoknak a magyar állam kénytelen volt nyugdíjat adni és az is természetszerű, hogy ezek legnagyobbrészt Budapesten helyezkedtek el. Abból, hogy olyan sok magasrangu tisztet lehet látni Budapest utcáin és Budapest társa­dalmában, teljesen hamis azt a következtetést levonni, hogy a mai honvédség szervezete olyan, hogy aránylag túlsók a magasrangu tiszt."Ez csakis arra vezethető vissza, hogy a régi nyugdíjasok nagyrésze Budapesten van. akik azelőtt nem voltak itt, részint pedig arra, hogy az ujabb nyugdíjasok, akik más közigaz- j gatási állami ágazatoknál alkalmazva vannak, természetszerűen szintén sokat járnak egyen­ruhában. A legszükségesebb dologi kiadások fedez­hetése szempontjából még egyéb megtakarítá­sokat is kellett, eszközölnünk a személyi kiadá­soknál. Minthogy sem a tiszteknek, sem a le­génységnek illetményeit leszállítani nem tud­tuk — hisz ez úgyis nagyon csekély —, nem maradt egyéb mód hátra, mint a legénység egy tetemes részét mindig hosszabb ideig sza­badságolni. Az így megtakarított összegek for­díttatnak azután a legszükségesebb dologi ki­adások fedezésére. Azonkívül messzemenő takarékosságot ha­tároztunk el a lovak tartása tekintetében. Itt is csak pár rövid adatot fogok elmondani. Pál­éin február hé B5-én, szerdán. dának okáért a m. kir. honvédség háború előtti, 1934/15. évi lóállománya 10.291 ló volt, addig a mai honvédség lóállománya 8762. Itt tehát tete­mes csökkenést méltóztatnak látni, annak elle­nére, hogy a háboruelötti honvédségnél tüzér­ség még alig volt, azt akkor kezdtük felállí­tani, vonatcsapat egyáltalán nem volt, de a géppuskás alakulatok is a mainak legfeljebb tizedrészét képezték, tehát csupa olyan uj ala­kulatot állítottunk fel, amelynek lószükségiete van. Ebből méltóztatnak látni, hogy milyen ta­karékos a lótartás terén a mai honvédelmi igazgatás. De még eklatánsabb talán ez a. dolog a tisztek lovasitásánál. Amig a háború előtt például egy táborszernagynak hét lova volt, s egy tábornoknak öt lova, addig ma csak két ló jár mindenkinek s két lónál több nem jár egyet­lenegy tisztnek se, akármilyen magas rangban legyen is. A tiszti lovasitásnál tehát a csökken­tés 30—70% között mozog. Természetszerű, hogy a dologi kiadások, valamint a beruházások ilyen mostoha dotá­lása mellett igen nagy bajok vannak leginkább a legénység, a tisztek és altisztek elhelyezése körül. Mint méltóztatnak bölcsen tudni, a há­ború kezdete óta egyetlen laktanya-tulajdonos se tataroztatott. A háború alatt — amig meg lehetett volna tenni —, nem volt érdemes, mert hiszen olyan nagy tömegek fordultak meg a laktanyákban, hogy még az esetben is, ha rendbe hozatott egy-egy laktanya, egy hónap múlva már megint ugy nézett ki, mint azelőtt. az összeomlás után pedig^ a laktanya-tulajdo­nosnak nem volt már mód.ja a tatarozásra, mert a kincstár csak a régi térítést fizette papír­koronákban, úgyhogy egyáltalában nem volt mit befektetnie az illetőnek. Ennek a következ­ménye ma az. hogy a legtöbb laktanya a leg­siralmasabb állapotban van. Ezeknek a helyre­állítása és a modern követelményeknek meg­felelően lakhatóvá tétele már csak abból a szempontból is elsőrendű követelmény, mert hiszen, lia önként jelentkező toborozott embere­ket akarunk 12 évig megtartani szolgálatban, akkor ezeknek emberhez illő megélhetési vi­szonyokat is kell nyújtanunk. (Ugy van! jobb­felől.) Ez azonban olyan nagy összegeket kivan, melyeket sajnos, jelenleg minden takarékosság mellett sem tudunk előteremteni. így pl. hogy megint csak egy számmal illusztráljam a dol­got, a kincstár által helyrehozandó laktanyák félig-meddig karbanhelyezésére 6-5 millió aranykoronára volna szükségünk ; tényleg azon­ban költségvetésünkbe ezen a címen 1*7 millió aranykorona van beállítva, és csak ennyit költ­het ünk rá ebben az évben, úgyhogy, ha nem lenne módunk a következő években ezt a tem­pót kissé gyorsítani, ez annyit jelentene, hogy sohasem javulna^ ez az állapot, mert tudjuk, hogy az ilyen részleges tatarozás hamarosan tönkre is megy. T. Nemzetgyűlés! A tisztek és altisztek el­helyezési viszonyai is nagyon szomorúak. Itt elsősorban legfőbb ok az általános lakásmizéria, mely egyformán érezhető minden közigazgatási ágban, mégis azonban jobban nehezedik a tisztikarra, mint más tisztviselői karokra, mert a tiszt minduntalan áthelyezésnek van kitéve, ennek következtében nem tarthatja meg azt az állandó egy lakását, amellyel rendelkezett. Itt minden lehetőt elkövetünk, azonban sajnos, meg kell vallanom, hogy a javulás nagyon lassú. Annak következtében — amint az előadó ur is volt már szíves .megemlíteni —, nagyon sok laktanyát átadtunk más állami közigazga-

Next

/
Thumbnails
Contents