Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-380

4 88 A nemzetgyűlés 380. ülése Î925, sanyarú viszonyok mellett is háládatos feladata van az egyetemnek a tanítás mellett: a tudomány művelése {ügy van! ügy van! jobb}'elől), azonkívül a tudományos eszmék terjesztése részben irodalmi tevékenység utján, részben pedig előadások megtartásával, amelyek nem egy szükreszabott kollégiumnak, hanem a nagyközönségnek szólnak. Ezeket a feladatokat nem szabad sohasem elfelejteni. Nem szabad egyoldalúan abbaxi az irányban indulni, hogy beesukrjuk az egyetemeket, mert ott szellemi proletariátust nevelünk. Ez ellen a baj ellen nem az egyetemek bezárásával, hanem más megfelelő intézkedések megtevésével kell küzdenünk. Minden tanszék, amelynek ellátója teljesen érzi hivatását — és én azt merem állítani, hogy alig van magyar tanár, aki nem igy fogja fel az ő hivatását —, a tudományos működésnek és a magyar kultúrának egy szerény, de hatásában némelykor kiszámíthatatlan gócpontja. Épen a tudományos működésre tekinthetünk vissza mi magyarok nagy büszkeséggel, épen tudományos működésünkkel tudtunk elnyerni a külfölddel szemben is olyan pozíciókat, amelyeknek tulaj donképeii most látjuk hasznát. Méltóztassanak csak visszagondolni, mit jelentetett az, hogy egy Eötvös Lóránd megcsinálta Budapesten az ő geofizikai intézetét. A laikus előtt a dolog természeténél fogva kevéssé ismeretes az a kis szubtilis szerszám, amellyel ő a gravitáció változását mérte és mégis milyen hullámokat vert ez az egész tudós világban, amely ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, úgyhogy Eötvös elérte azt, hogy a világ minden tájékáról jöttek hozzá a fizikusok az ő budapesti intézetébe, hogy az ő készülékét tanulmányozzák. És aki azt mondja, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a tudománnyal csak a tudományért foglalkozzunk — ami Eötvösnek egyébként axiómája és élettétele volt —, annak én azt mondom, hogy abból a műhelyből adtunk az egész emberiségnek egy műszert, amellyel a geológiai kincseket felkutatják és nem csekély eredmény az, amikor magyar tudósok egy angol részvénytársaság megbízásából Perzsiában az Eötvös-féle ingával kutatnak petróleum után. És ilyen vívmányunk, hála Istennek nem csak egy van. Nem akarom untatni a t. Nemzetgyűlést azzal, hogy sorra veszem ezeket, bár azt hiszem, ebben a csarnokban ilyen nemzeti vívmányokról is szabad beszélni (Halljuk! Halljuk!), csak rámutatok arra, hogy a mi orvostudományunk és bakteorologiáuk miket teljesített, hogy például Pasteur mellé rögtön magyar tudósok sorakoztak, hogy mi olyan vizsgálatokat végeztünk, amelyek egész gazdaságunknak előnyére vannak, hogy ezektiől r a laboratóriumokból indultak ki azok az intézkedések, amelyek az egész állategészségügynek tudományos bázisra való helyezését jelentik, hogy elsőrangú európai operatőrjeink vannak, aminek nem abban van a lényege, hogy nagy pénzeket tudnak keresni, hanem hogy keserves munkával és tudományos kutatásokkal szerezték meg azokat az eszközöket, amelyek őket azután világhírre emelték. Ha végigmegyünk a kémiának, a ma tematikának, történelmi búvárkodásunknak, nagyértékü és nagyterjedelmü jogtudományunknak művelői névsorán, azt kell mondanom: emeljünk kalapot azok előtt a férfiak előtt, akik nagyon sokszor nagyon kevés anyagi elismerésért szivük vérét adják oda, hogy a tudományosságot gyarapítsák a maga általánosságában és hogy minél többet évi február hó 20-án, péntekért. ragadjanak ki abból az általános eszméből nemzetük előnyére. Ilyen helyek az egyetemi katedrák. Meg lehet szüntetni belőlük néhányat — ennek jogosultságát nem akarom bizonyos vonatkozásokban tagadni, mert hiszen a nemzeti érdek mindenek felett áll, még a nemzeti tudomány felett is —, azonban legyünk óvatosak. Ne jelszavak után és ne elhamarkodottan cselekedjünk. Nagyon helyesen mondotta a kultuszminister ur, hogy amikor egy koncepció megindult, várjuk meg türelemmel annak hatását; ha hibát látunk, nyesegessük le a hibákat, csak ne idő előtt tegyünk olyan károkat, amelyeket azután kijavítani nagyon nehéz lesz. A magyar egyetemeknek második nagy hivatását látom a tudományos irodalom terjesztésében és nagyon kivánatosnak tartom, hogy ilyen irodalmi gócpontok necsak itt Budapesten, hanem a vidéken is keletkezzenek s azok az irodalmi gócpontok feltétlenül össze lesznek forrva a vidéki egyetemekkel is. Én máris tudom, hogy Szegeden egynéhány tudományos folyóirat indult az eszközök szerénysége ellenére. Ez olyan vívmány, amely egy-két feleslegesnek hitt katedrának fentartását nagyon, de nagyon igazolja. Ha ehhez hozzávesszük azt, amire a kultuszminister ur mai beszédében rámutatott, s ami vonatkozik a törvények végrehajtására, az adminisztratív teendők és rendszabályok egész komplexumára, akkor tiszta meggyőződéssel azt állithatom, hogy nincs sok egyetem. Amennyiben mármost olyan panaszok hangzanak fel, hogy az anyagi eszközök elégtelensége miatt elsorvad a tudományos munka, magam is érzem saját tanszékemnél, hogy a feladatok sokkal nagyobbak, mint azok: az eszközök, amelyek most rendelkezésre állanak, de nem tudok olyan kishitű lenni, hogy azt mondjam, hogy ez igy fog maradni. Bizonyos javulás máris mutatkozik. A külföld is a hónunk alá nyúl és mégis csak kezd az irodalmi kapocs feléledni és kétségbe kellene esnem nekem, mint egyetemi embernek, ha azt kellene gondolnom, hogy mindig igy lesz, ahogy most van, és ha becsületes törekvéseink pda nem vezetnének, hogy a kapcsolatot a becsületes külföldi tudománnyal meg nem tudnók teremteni. Én tudok reménykedni és épen azért meg vagyok győződve arról is, hogy a szellemi túltermelés ellen kellő eszközökkel fel lehet lépni, eredményeket el lehet érni és bizonyos magától való szabályozódás is be fog következni. A műegyetemre pl. olyan rettenetes tódulás volt, hogy az nem maradhatott volna meg továbbra is. Most, amikor sajnos, azt látják a szegény fiuk, hogy nehéz az elhelyezkedés, bizony-bizony elmaradoznak és nem kell tartani attól, hogy nálunk ilyen túlprodukció fog bekövetkezni, sőt bizonyos ágazatokban még aat is kell tapasztalni, hogy hiányok vannak. Végére akarok érni felszólalásomnak, amelynek nem volt más célja, mint rámutatni arra a magasztos hivatásra, amely az egyetemekkel össze van kapcsolva. Méltóztassanak megengedni, hogy az elmondottakhoz még egyetlen egy reflexiót fűzzek. A Stella asztronómiai intézet — amely szerény eszközökkel megindulva, megint jele aimak, hogy törekvéssel, kitartással milyen eredményeket lehet elérni — egy almanachot adott ki. Én már elfelejtettem, hogy ki az a francia tudós, akire hivatkozik, de felesleges mondatot találtam benne, amelyben azt mondja, hogy „a tudománynak nincs hazája, de annak az embernek.