Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-380

A nemzetgyűlés 380. ülése 1925. évi február hó 20-án, pénteken. 179 a református egyházak adója, az állami adóknak 30 százalékát, a lutheránusoké pedig az állami adók 28-3 százalékát teszi ki. Ez az átlag. Azonban a rendelkezésre álló statisztikai adatokból megállapította azt is, hogy igen nagy azoknak a református egyházközségeknek a száma, amelyekben a hivek az állami adóknak 10—380 százalékáig terjedő egyházi adót fizetnek. Ilyenek voltak akkor az egyházi adózási viszonyok. Ne méltóztassék azonban azt hinni., hogy azóta egyházi adózási viszonyaink kedvezőbben alakultak volna. Ma már megállapíthatom azt, hogy az előttem felszólalt szó no kok mindegyike konstatálta, hogy a protestáns egyházak hivei az egyházi adózási viszonyoknál fogva súlyos terheket hordoznak, hogy fisokat ujabb összegekkel az egyházi élet teljes felborulásának veszedelme nélkül fokozni nem ( lehet. Vájjon nemzeti érdek-e az, ha mi a protestáns egyházak teherbíró képességét még tovább is fokozni akarjuk! Nemzeti érdek-e elnézni azt, hogy eg-yes protestáns kultúrintézmények miképen sorvadnak el, mikénen omolnak össze, mert nem bijják a terheket

1

? Magyarországnak, ennek a szegény nyomorult, rongyokba burkolózott édesanyának egyik gyermeke ime. az éhségtől, nyomorúságtól, szinte összeaszva segély után nyújtja ki kezét, de nem saját magáért, nem önző céljaiért, hanem a nemzetért, a hazáért, a magyar jövőért, Magyaroszág feltámadásáért. Vájjon megengedheti-e magának a magyar nemzet azt a luxust, hogy az ő évszázadokon keresztül leghűségesebb bajtársát, leghűségesebb zászlótartóját elvérezni lássa? Meg vagyok arról győződve, hogy nines a nemzetgyűlésnek egyetlenegy tagja sem, de nem lehet ennek az országnak egyetlenegy becsületes magyar polgára sem, aki érzéktelenül, megértés és segítség nyújtása nélkül látná, miképen heverünk szárnyainktól megfosztva, anyagi forrásainkat, értékeinket eiveszitve, miképen akarunk tovább dolgozni, őseink hitével, lángoló hazaszeretetével efry szebb, egy boldogabb magyar jövőért. A hur azonban már tűi van feszítve, mert ezzel a legújabb teherrel, amely a tanítói nyugdijlárulékokkal szakad az autonom i ískolafentartó testületek yállaira, már mes- ! birkózni nem tudunk. Alázattal kérjük a nem- j zetgyülést. találjon utat és módot arra, hogy jöijön a mi segítségünkre. A terheket könnyítsék a mi vállainkon, mert hiszen nem az egyház. nem egy felekezet, hanem az egész nemzet. ! az egész ország érdekére. Tökéletesen igaza van a k ultuszmiiiister urnák akkor, mikor 1924 október 12-én, a 16-ik katholikus országos nagygyűlés alkalmával azt mondotta, hogy nem elég Magyaroszág pénzügyi helyzetét szanálni, a magyar nemzeti lelket, a magyar nemzeti erkölcsöt is szanálni kell. És kikre gondolhatott akkor elsősorban a minister ur, amikor a lelkek, az erkölcsök szanálásáról beszélt, ha nem a lelkészekre és a tanítókra? Már most tisztelettel kérem a t. Nemzetgyűléstől, vájjon ezt a hivatást, hogy mi a lelkeket és az erkölcsöket szanáljuk, egyházi életet teremetsünk. és a közönséget, a nemzetet a mellékvágányról, ahova a kommunizmus és a forradalmak vitték, vissza vigyük az egyenes vágányra, _ kénesek leszünk-e betölteni, lia ujabb és ujabb kulturális terhekkel mi valósággal adókivetőkké és adóvégrehajtókká leszünk? Az egyházi élet a nemzet élete végeredményben, mert nekünk lelkészeknek, tanítóknak, felekezti különbség nélkül tömörülnünk, egyesülnünk kell egy közös célra: a magyar jövő szempontjából. De ha mi híveinket ujabb és ujabb teherrel nyomorítjuk — hiszen minden állami teher elsősorban a népre szakad felekezeti különbség nélkül, az hordoz ma minden terhet, minden igát —, akkor, hogy érhetjük el -ezt a célt? Másfelől ezekben a kulturális adókban egy óriási igazságtalanság is van, épen a tanítói nyugdíjjárulékoknak az autonom ískolafentartó testületekre való nagymérvű áthárítása folytán. Míg békében egy-egy tanítói állás után 24 korona volt a havi hozzájárulás, ma 156, illetve 120 aranykorona, ami tehát tulajdoképen nem tizenhétezerszerese a békebeli hozzájárulásnak, hanem nyolcvanötezerszerese. Ezenkívül még egy csomó államsegélyt megvontak, úgyhogy az iskolák fentartása. tatarozása, a személyi és dologi kiadások óriási teherrel nehezednek az iskolafentarlókra. Most, amikor egy kissé nyugalmas állapotot teremthettünk és az egyházi élet egyenes sínéire vezethetnék rá a hivek százezreit vagy millióit: akkor jön egy ujabb megpróbáltatás, egy ujabb villámcsapás a tanítói nyugdíjjárulékok kirovásával. Mert az nem könnyítés, nem segítség, csak épen pillanatnyi orvosszer, hogy azoknak, akik kifizetik az 1924/25. évi tanítói nyugdíjjárulékokat, elengedik az 1924/24. évit. Itt egy évi teher megmentéséről lehet szó, de ezzel szemben végül is ad infinitum óriási teher szakad az Ískolafentartó testületekre, amelyet azok nem birnak, amely az egyházi életet teljes felborulással fenyegeti és a papnak és a tanítónak a tekintélyét végképen aláássa. Ez a magyar jövő szempontjából nagyon is megszívlelendő, de másfelől roppant igazságtalan is. A közteherviselés elvével homlokegyenest ellenkezik ez, mert amely községben, illetőleg városban a kulturális intézmények államiak, azokban a községekben s városokban f>gy fiilérnyi kulturális adót sem fizetnek az emberek, míg azokban a községekben, hol vallásos buzgóságbóí, a haza iránti lelkesedésből, a magyar jövő szempontjából iskolákat alapítottak, építettek, fizették a tauszemélyzetet és viseltek minden terhet, most az a látszat, hogy büntetéskép kapják nyakukba a milliós terheket. Bocsánatot kérek, én a magam

1 részéről sohasem fogok tudni belenyugodni ebbe az intézkedésbe, és amint talán első voltam az országban, aki ez ellen óvást emeltem az egységespárt gyűlésén, épugy talán utolsó leszek, aki ezzel szemben az agitáeióval felhagyok. Mert ebben az egyházi élet veszélyeztetését látom, ebben nemzetem és hazám romlását látom és látom már a közeljövőben az óriási terhek alatt roskadozó egyháztagok elkeseredését és elfordulását Istentől és mindentől. Ezt a bajt orvosolni kell. Ez nem felekezeti kérdés, hanem nemzeti kérdés. Különben is ez egyformán sújt minden felekezetet, minden Ískolafentartó testületet. Nem akarok rebellis és forradalmár lenni, mert ez az én alaptermészetemmel különbén sem fér Össze, hanem építő akarok lenni, egyházépitő, ne-mzeténito és bár egy homokszemmel, vagy egy tégladarabbal én is hozzá akarok járulni az uj Magyarország felépítéséhez. De nem tudom, mi lesz, ha mi továbbhaladunk ezen az utón és nem jön támogatás ugy az 1848. évi XX. te. 3. § értelmében, mint gróf Apponyi Alpert 1907 december 21-én benyújtott törvényjavaslata szerint is, amelyet különben egyszerre nyújtott be a katholikus autonómiáról szóló törvényjavaslattal, s amelyhez semmiféle megjegyzést én, mint katholikus ember természetesen nem fűzök; ezt majd. intézzék el a katholikus hivek. (Meskó Zoltán: De jó, ha segítenek nekünk, amint mi is segiteíNAPLÖ XXX. r;