Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-379
148 A nemzetgyűlés 379. ülése 1925. évi február hó 19-én, csütörtökön. dició ad. Ezt a tradíciót akarjuk munkálni. Hogy ezt munkálhassuk, követeljük a történelmi jog címén az államtól, álljon elébe minden olyan kísérletnek, amely az egyházat az államtól el akarja választani. De ha azt kérjük az államtól, egyszersmind jogosan kérjük, hogy legyen ennek megértő védője, kérjük, hogy adja meg a létminimumot azoknak, akik a magyar álla meszméért mindenüket feláldozták, akik ezért dolgoztak a múltban, mert a suum cuique tribuere nélkül veszély rejlik abban, hogy az elégedetlenség nyomán a közéletbe beszivároghat egy robbantó eszme, amely Magyarországon az egész nemzeti lét katasztrófáját jelentené, a keresztény felekezetek közötti viszály. Más ország lehet szerencsésebb, más ország talán megnyesheti a szabad egyházat a szabad államban, de Magyarország ilyen versenyt egyáltalában nem bir el, mert ez háborút jelentene a magyarok ós magyarok között. Ezeket voltam bátor előadni, kérve a kultuszminister urat, hogy a jövőre nézve adjon valami biztatást, hog-y megadja legalább az igazságos létminimumot, a suum cuique elvénél fogva és hogy az 1848. évi XX. tcikkben lefektetett egyenlőséget nem modern szocialista egyenlőségnek fogja fel, hanem teljesen a viszonosság alapján, ug*y amint méltányos, a történelem jogán pedig igazságos. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Barla-Szabó József! Elnök: A képviselő ur nincs itt, töröltetik. Héjj Imre jegyző: Petrovácz Gyula! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Héjj Imre jegyző: Petrovits György! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Héjj Imre jegyző: Herrmann Miksa! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik! (Csöngedy Gyula szólásra jelentkezik.) A képviselő uraknak Írásban kell a jegyzőknél jelentkezni. (Csöngedy Gyula: Herrmann Miksa helyett!) Kérdés, hogy kinél méltóztatott jelentkezni. Most már csak a feliratkozott szónokok után kerülhet sor a képviselő urr aHéjj Imre jegyző: Janka Károly! Janka Károly: T. Nemzetgyűlés! Magam is ugyanazokkal a kérdésekkel kivánok foglalkozni a költségvetés tételei alapján, amelyekkel az előttem szóló Kaas Albert igen t. képviselőtársam foglalkozott, hatalmas történeti hátterét festve meg igazán komoly, higgadt, nyugodt és mindenki számára mementót képező beszédében. Ha általánosságban! nézem a vallás- és közoktatásügyi tanács költségvetését, nekem magamnak is azt a megállapítást kell tennem, hogy az állani jelenlegi súlyos pénzügyi helyzetében ez a költségvetés körülbelül az adott helyzetnek megfelelően szolgálja a nemzet kulturális érdekeit, de természetesen azok között a határok között, amelyeket az állam mai pénzügyi helyzete megenged. Van bizonyos tudomásom arról, hogy a vallás- és közoktatásügyi minister ur mily éberséggel kivánta szolgálni tárcája érdekeit és megvédelmezni ezzel még a pénzügyi nehézségekkel szemben is ennek a nemzetnek nagT kulturális érdekeit és értékeit és a magam részéről a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel tudok csak nyilatkozni a minister urnák ebbeli törekvéséről, arról az erőfeszítésről, amelyet tett, hogy ez a nemzet kulturális tekintetben végkép alalia nyatló ne legyen. E mellett az elismerés mellett is a legjobb akarattal sem tudom elfelejteni azt a sötét hátteret, amelyet az élet, ez a nagy festő, a költségvetés számára a nyomorúság, a szegénység ecsetjével számunkra megfest. -Ezt a sötét hátteret látom elsősorban a költségvetés ama számsoraiban, amelyek a kultúra munkásainak, a nemzet napszámosainak lecsúszott életnívóját mutatják. Ez a sötét kép vonul végig ezen a költségvetésen a dologi kiadások szegényes tételeiben, a kulturális intézmények különben is határtalanul tönkrement, leromlott felszereléseinek pótlására, a könyvtárak gyarapítására előirányzott, szinte kétségbeejtő, szomorúan csekély összegekben, a költségvetésnek azokban az összezsugorodott tételeiben, melyek mellett az ember valósággal nem tud elmenni szégyen nélkül, amikor a könyvtárak gyarapítására, tehát a kultúra fejlődésével való lépéstartásra igazán nincs meg egy-egy iskolának, kulturális intézménynek a maga lehetősége. Nem is szólok az épületek karbantartására, nélkülözhetetlen, halaszthatatlan épületjavitásokra felvett összegekről, hiszen ezekre nézve épen maga a költségvetés azt állapítja meg indokolásában, hogy sok használhatatlanná vált épületben a tanítás már részben beszüntettetett, részben pedig a közeljövőben fog beszüntettetni. Ez borzasztó szomorú megállapítás erről a költségvetésről, mert hiszen minden szünetelő iskola legalább is megállapodó kultúra, minden szünetelő iskola egy-egy eloltott fáklya, minden szünetelő iskola nagyon sok lélekben a sötétség mutatója. így tudom én ezeknek a számoknak világánál megérteni azt, amit sok állami elemi népiskola vezetője panaszolt, hogy tudniillik nincs meg ezeknek az állami elemi népiskoláknak a dologi kiadásokra, még pedig a legszorosabban vett mindennapiakra, az iskolák mindennapi tisztogatására, az iskolák téli fűtésére a kellő fedezet. T. Nemzetgyűlés! Én az autonóm egyházak segélyezését ezen a szemüvegen át nézem és amikor tárgyilagosan ezen az, alapon Ítélem meg a helyzetet, akkor lehetetlen elhallgatnom, hogy igenis, a kultuszminister ur iránt hálát érzek lelkemben, hogy a mostani nehéz pénzügyi helyzet mellett is megértette azokat a követelményeket, melyek a történelmi egyházak segélyezését illetőleg fellépnek és — ismét csak az állam adott pénzügyi helyzetében — ennek a kérdésnek gyakorlati kivitelére mégis legalább annyit-amennyit megtett; megtett annyit, amennyit a pénzügyi helyzet megengedett. Igen t. minister ur, köszönöm, hogy a meleg jó szivén át megérezte, hogy ezen a ponton igenis, cselekedni kell. Nagyon sok lelkészi családban oszlatott el gondfelhőket, sok-sok, a megélhetés és neveltetés gondjaival küzdő lelkész-apának szerzett némi könnyebbséget. Mindenekfelett pedig letörölt a minister ur az autonóm egyházak testéről egy — mondhatnám — szégyenbélyeget, behegesztett egy nagy evesedő sebet akkor, amikor a nyugdíjas lelkészeket kivonta szinte az elveszés, éhenhalás, elpusztulás karjai közül, akkor, amikor a lelkész-özvegyek és árvák arcára már odafagyott könnyeket felolvasztotta, akkor, amidőn a liyngdijintézet talpraállitása érdekében folyósította az árvasegélyeket. Arra kérem a minister urat, ne álljon meg ennél az első lépésnél, mert tudom, hogy ez cselekvésében a szive sugallata, lelke parancsa szerint is csak az első lépés lehet. Meg vagyok győződve róla, hogy maga a minister ur is
