Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-379
A nemzetgyűlés 379. ütése 1925. évi február hó 19-én, csütörtökön. 141 kaműhelyekkel, foglalkozni akarok a tudomány népszerűsítésének minden vásári zaj, minden reklám nélkül dolgozó műhelyeivel. Foglalkozni akarok a tudományos közgyűjteményekkel, a muzeumok, a könyvtárak ügyével, a levéltárakal és általában a tudós munka szervezeteivel, az Akadémiával és a, tudományos társulatok ügyével. Mindenki tudja azt.és büszke arra, hogy van egy százéves tudományos Akadémiánk, amely a magyar névnek mindenkor megbecsülést szerzett a tudományos munka alátámasztásával és fejlesztésével. Mindenki tudja azt és büszke arra, hogy vannak félszázados, sőt már talán annál idősebb tudományos társulataink is, amelyek azonban a legfiatalabb erővel működnek. Mindenki tudja azt és büszke arra, hogy van egy közel 120 éves Nemzeti Muzeumunk, amelyet az 1808 : VIII. te. hivott életre. Van egy nagy közgyűjteményünk, amely a magyar nemzeti múlt minden becses emlékét magában foglalja: a magyar szellemi élet, a magyar istenáldotta föld minden becses termékét felölelő kincsesházunk! Mindenki tudja azt és büszke arra, hogy van a tudomány eredményeit magában foglaló és terjesztő közel 300 éves egyetemi könyvtárunk és a XIX. század legkitűnőbb műveit magában foglaló műegyetemi könyvtárunk. Viszont nagyon kevesen tudják, hogy mit jelentenek tulajdonképen ezek a közgyűjtemények a közműveltség fejlesztése tekintetében és mit jelent tulaj donképen munka, amelyet ők végeznek. Nagyon kevesen látnak bennük egyebet, mint holt kincseket, kegyeletes emlékeket és porlepte könyvtárakat. Pedig tulajdonképen mindezek a nagy közgyűjtemények a tudománynak, a közművelődésnek és tudósképzésnek a legfontosabb alapszervei. Amióta a Ptolomeos Philadelphos múzeuma létesült, azóta a múzeum és tudomány fogalma egy és ugyanaz. És amint az alexandriai időkben 2000 évvel ezelőtt a tudományos g'ócpontokon ott foglaltak helyet a muzeumok, épen ugy van ez a mostani időkben is, mint a tudósképzésnek, a tudományos munkának szervei. Ami a British Múzeum az angol világbirodalomnak, ugyanaz Magyarországnak a magyar Nemzeti Múzeum. A Magyar Nemzeti Múzeum, a könyvtárak, áltaiábanvéve a nagy közgyűjtemények fejlesztik a főiskolai ifjuság'ot. Rendkívül fontos az a tevékenység is, amelyet a tudósképzés terén kifejtenek, amellyel biztosítják az egyetemek sucresscenciáját. Hisz ha végigtekintünk a különböző egyetemeken, főleg a bölcsészettudományi és természettudományi karok profeszszorainak névsorán, akkor azt lá.tjuk, hogy úgyszólván valamennyi epén innen, ezekről a helyekről^ került ki. De nem szabad alábecsülni azt a tevékenységet sem, amelyet a rendelkezésére áltó anyag feldolgozásával végeznek a rendszerezéssel és egyéb tevékenységükkel, miáltal rendkivül jelentőségteljes és becses a magyar kultúra oltárán végzett munkájuk. És épen a jelenlegi kultuszminister ur és az általa életrehivott Gyűjtemény egyetem tanácsa helyez különös súlyt erre a tevékenységre — nemcsak a hazai, de egyszersmind a külföldi intézetekre is! Nem szabad alábecsülni végül azt a tevékenységet sem, amelyet a középiskolai ifjúságnak nevelése terén ezek a közintézmények kifejtenek, de továbbmegyek: az elemi iskolai ifjúság fejlesztése terén végeznek, és az egész magyar népműveltség terjesztése körül is, és ezért mindezek alapján azt kell mondanom, hogy nemcsak egyszerű tudományos érdek a muzeumoknak és könyvtáraknak színvonalon tartása és fejlesztése, hanem elsőrangú kulturszükséglet és nemzeti érdek! (Helyeslés.) A "múlt politikájának egyik legnagyobb bűne volt, hogy a tudományos szükségleteket luxuscikkeknek minősítette. Ha akadt is egynéhánv kitűnő kultuszminister, mint Trefort vagy " Wlassics, akik megértették a kérdés igazi jelentőségét, nem tudtak eredményt^ elérni, mert mindig szembe találkoztak a pénzügyi közigazgatással és — őszintén meg kell vallanom — megnemértéssel, sőt animozitással is. Ebből az animozitásból és megnemértésből származó antikulturális felfogás volt az oka pl., hogy mást ne említsek, annak, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumnak 1906 óta akuttá vált elhelyezési kérdése még a mai napig sem nyert megoldást. Természetesen ennek az antikulturális felfogásnak kedvezett a háború, a két forradalom és az ezek nyomán támadt gazdasági összeomlás. És itt fájó sziwei kell megállapítanom, hogy ez a gazdasági Összeomlás épen a tudományos intézményeket sújtotta a legerősebben, a legszomorubban. Kezembe került az 1914—15. évi költségvetés és összehasonlitottam azt az 1922—23. évi költségvetéssel. Megállapítottam, hogy a békeköltségvetésnek mindössze 2-7%-a jutott már ebbe a későbbi költségvetésbe a tudományos szükségletek fedezésére. Ennek igazolására éltettem és megőriztem Homann Bálintnak a Nemzeti Újság 1924. évi március 25riki számá) ban megjelent cikkét. A Magyar Nemzeti Múzeum tudós főigazgatója irta ezt a cikket és szükségesnek tartom, hogy azt a nemzetgyűlés szine előtt is felolvassam. Elsősorban igazat ad nekem ez a cikk, hogy tényleg 2'7%-nyi támogatásban részesültek esak ezek az intézmények a mostani nyomorúságos viszonyok között. Azt mondja továbbá (olvassa): „Ugyanily helyzetbe jutottak a Szépművészeti és Iparművészeti Múzeum, az Országos Levéltár, az Egyetemi Könyvtár s a többi tudományos intézetek. A tudományos közgyűjteményeknek ez a takarékosság örve alatt végrehajtott fokozatos ruinálása annál megdöbbentőbb, mert a tudományos intézetek munkássága, működésük és feladataik köre az ország megcsonkitásával egyáltalában nem szorult szűkebbre. Sőt a gyűjtési körükbe tartozó megszállt országrészek anyagának beszerzése, az elveszett muzeumok és könyvtárak csonka Magyarország területére szorult lator gátéinak és használóinak kielégitése az eddiginél fokozottabb munkát és jóval nagyobb kiadásokat ró rájuk. Az ilyen takarékoskodás veszedelmesebb a legkönnyelmübb pazarlásnál, mert végső eredményben a nemzeti kulturértékek elpocsékolására, a legsürgetőbb tudományos feladatok megoldásának elmulasztására vezet. A tudományos intézetek — habár munkájuk eredménye zárszámadási koronatételekben nem is fejezhető ki — kulturális, politikai és gazdasági szempontból egyaránt gyümölcsöző termelő munkát végeznek. E termelő munka megakadályozása, a munkaszervezet anyagi erőforrásainak bedugaszolása finánc szempontból lehet megtakarítás, de a nemzeti kultúra és a nemzeti lélek egyetemes szempontjából mérlegelve, a legszomorúbb herosztráteszi cselekedet. Ez a megfonto L •» lás vezette^ Klebelsberg Kunó gróf kultuszministert és Kállay Tibor pénzügyministert, midőn az 1922—23. évi költségvetésben szakítottak a nyolc év óta követett mérhetetlenül NAPLÓ xxx. 21