Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-379

110 A nemzetgyűlés 379. ülése 1925. évi február hó Í9-én, csütörtökön, retetben. Nyugodtan néz a viták eredménye elé abban a meggyőződésben, hogyha véleményelleneseinek is jut diadal, az ország címerével ékesített szent pajzs ott is jó kezekben marad s mikor a hazát egyenlő erővel kell fentartawi, a „jobb- és baloldal nem lehet egyéb, mint egy szívnek két kamrája". Ezzel a hitvallással kezdi parlamenti pályáját s ehhez marad hű annak folyamán. Minden szónoklatából bőségben árad költői lelkének melege, olykor képzeletének pazar ragyogása, melancholikus árnyalatú humorának szelíden csillámló fénye, de alaphangjukat mindig a lelkesedés és hála érzése hatja át az öszszefogó nemzeti munka áldásaiért, amelyek ifjúsága álmát váltják valóra: egy önérzetes, hivatásának magaslatára emelkedett nemzet bekapcsolódását a maga szellemi és anyagi értékeivel a müveit világ nagy kulturközösségébe; azt a Magyarországot, mely nem csak vérezni tudott ezerévi szabadságának és a nyugati civilizációnak védelmében, de élni is tud szabadságával, úgyhogy a békés munka versenyében a külföld tiszteletétől és becsülésétől környezve foglalja el méltó helyét. ö megtette a magáét, hogy igy legyen, s munkái nevével együtt magyar dicsőséget hordoztak körül a világ minden részében, szavai magyar igazságot védelmeztek a külföld parlamentjeinek képviselői előtt utolsó politikai beszédében, mely az Interparlamentáris Unió brüsszeli konferenciáján verte vissza nagy hatással ellenségeink rágalmait. Jutalma mindezért a dicsőségen, nemzete háláján és a munka gyönyörén túl alig volt több egy egészében küzdelmes életnél s a Gondviselésnek annál a kegyelménél, hogy a szeretettel végzett munkából oly időben szólította el, amikor még nem is sejthette, milyen uj, mindennél nagyobb megpróbáltatás vár nemzetére; hogy halála után tizenhat esztendővel még az ő bálványozott szülővárosát is elszakítja a világtörténelem legkegyetlenebb és legigazságtalanabb véritélete hazája testétől, az ő „édes, szép paradicsomkertjétől". (Ugy van! Ugy van! a Ház minden oldalán.) Magával vitte ma is jeltelen sírjába ragyogó álmait nemzete jövőjéről, de nekünk itthagyta szomorú napjaink vigaszául gazdag életének emlékét, a maihoz hasonló megpróbáltatásokból való felemelkedés, biztató tanulságtételeivel. S itthagyta elpusztíthatatlan örökségét, mely müveiben időtlen időkig fogja fentartani az ő Magyarországát egész történelmével, minden tájékának oly ragyogóan leirt szépségeivel, mindennel, amit benne ő szeretett s mi szeretünk s amit lelkünkből, lelkűnktől soha semmi hatalom és sorsfordulat nem fog elszakítani. (Ugy van! Ugy van!) Ezért a drága^ örökségért való hálánk s élete tanulságaiból lángoló hazaszeretetének intelmeiből is erőt merítő hitünk nemzetünk jövőjében legyen ezen az évfordulón legméltóbb ünnepi hódolatunk Jókai Mór halhatatlan szelleme előtt. (Élénk helyeslés, éljenzés és tav$-) É megemlékezéssel kapcsolatosan konkrét indítványt is kívánok tenni arra nézve, milyen formában vegye ki részét a nemzet képviselete a centennáris évfordulónak maradandó emlékkel való megörökítéséből. Jókai költészete .^ kimerithetetlen kincsesbányája nyelvünknek* is, melyről egyik legmegragadóbb elmélkedésében ő maga mondja, hogy .„olyan szép, kifejezésekbea gazdag, mondataiban tökéletes., a gondolatokhoz odataláló nyelvet nem ismer, mint a magyar". Az ő, minden izében a nemzeti lélek termékenyítő erejétől áthatott zsenije fejlesztete nyelvünket a szép — prózai elbeszélés terén addig el nem ért s utána se felülmúlt tökélyre; népies zainatossága és természetessége mellett történelmi patináját is ő emelte ezen a téren a művészi kifejezés leghatékonyabb eszközeivé. Ezért azt hiszem, nem haladhatunk el közönyösen a véletlen összetalálkozásában kínálkozó alkalom mellett, mely épen a nagy költő emlékének szentelt ezekben a napokban tette lehetővé, hogy egyik legrégibb és legbecsesebb nyelvemlékünk, az évek óta Londonban őrzött úgynevezett Ehrenfeld-kodex idegen földről és idegen tulajdonból Visszakerüljön hazánkba s nemzeti kultúránk kincsesházát gazdagítsa. (Helyeslés.) Első indítványom ennélfogva odairányul, határozza el a t. Nemzetgyűlés Jókai emlékére ennek a nyelvtörténeti kincsnek megszerzését s Jókai-kodex néven a Nemzeti Múzeum Széchenyi-könyvtárába örök nemzeti letétként való elhelyezését; adja meg a_z elnöknek a felhatalmazást az erre nézve szükséges lépések megtételére s egyszersmind utasítsa a kormányt a költségek fedezéséről való gondoskodásra. (Helyeslés.) Második javaslatom egyik közelebb múlt ülésünkben is felmerült eszmével kapcsolatosan az volna, határozza el a t. Nemzetgyűlés, hogy a nagy költő több mint félszázados törvényhozói pályájának emlékére parlamenti beszédjeit egy kötetben összegyűjtve kiadja, s a magyar közönség számára is hozzáférhetővé teszi. (Helyeslés.) A soha nem lankadó érdeklődés mellett, melyre Jókai lángelméjének minden megnyilatkozása számithat az ő művein nevelkedett magyar olvasó közönség részéről, előreláthatólag visszatérülne az a sok költség, melyet a gyűjteményes kiadás igényelne s annak előlegezéséről módjában volna a nemzetgyűlés gazdasági bizottságának házszabályaink 240. §-a 17. pontjában jelzett hatáskörén belül az államköltségvetés megterhelése nélkül gondoskodjon. (Helyeslés.) A kultuszminister ur kíván szólni. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister: T. Nemzetgyűlés! A Gondviselés az egyesek és nemzetek lelkét akként alkotta meg, hogy egyaránt szükségük van fáradságra és erőfeszítésre, pihenésre és szórakozásra. Az igazán nemes lelkeknek azonban a munka nem gyötrelem, a pihenés nem semmittevés, és a szórakozás nem léha örömöknek halmaza, hanem a szórakozásban is a nemeset és szépet keresik. És Jókai talán abban tett legnagyobb szolgálatot nemzetének, hogy a nemzeti lélek kiolthatatlan vágyát a szórakozás után a legnemesebb és legmegfelelőbb módon elégítette ki. Jókai a magyar nemzet érzelmi világának nagy pedagógusa volt, megtanított bennünket nemesebben szeretni, nemesebben lelkesedni a nagy eszményekért és a maga hatalmas lendületével magával tudott ragadni olyanokat is, akiknek a magas régiókba való haladás egyébként talán nem volt megadható. Jókai nagyságához mérten kevés az, amit az állam piai helyzetében az ő emlékének tiszteletére ma megtehet. Az, hogy Jókai-emlékbélyeget bocsátunk ki, inkább nemzetünknek szoíg-ál előnyére, mert azt hirdeti, hogy mit adott ez a kis faj a nagyvilágnak. Az emlékérmek verése, a plakettek kiadása is rnind, mind elenyésző az o nagyságához képest, azért pedig, hogy halála után elég későn csak most fogunk hozzá síremlékének emeléséhez, a nemzetnek, ugy érzem, bizonyos fokig inkább vezekelnie kell. . T. Nemzetgyűlés! Tóth Kálmán legszebb költeményében, megemlékezve 48-ról, azt énekli