Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-378
A nemzetgyűlés 378. ülése 1925. ben, ha a helyzet ügy alakulna és ha szüksége mutatkoznék, a kormány programszerűen, ahogy az 1924 : IV. t-cikkben le van fektetve, ehhez a kérdéshez is hozzá ne nyúljon. Engem egyedül és kizárólag az a cél vezetett Genfbe, hogy a népszövetség pénzügyi bizottságával az érintkezést feiitartsam 1 , előttük a magyar szanálásnak eddigi etapjait, annak sikereit ismertessem, és információt adjak a népszövetségnek, de információt adjak egyúttal azokról a gazdasági nehézségekről is, amelyek a szanálással kapcsolatban az országban mutatkoznak, és rámutatva ezekre a nehézségekre, a pénzügyi bizottsággal együtt keressük a kivezető utat. Nem is mondhatnám tehát, hogy egyik vagy másik konkrét cél vezette a kormányt, hanem kizárólag az, hogy az érintkezést fentartva a népszövetség pénzügyi bizottságával, keresse a javításnak azon módjait, amelyeket mi mindnyájan itt a Házban is napnap után keresünk különféle javaslatok felvetése formájában. Azt hiszem, káros dolog, ha a közvélemény előtt a magyar kormánynak ez a lépése az egyik oldalon Can ossza-járásnak tüntettetik fel, a másik oldalon pedig olyan beállításban részesül, mint amilyen beállitásban részesültek annakidején az Ausztriával való államközösség fennállásának idejében, a magyar ministerel nökök bécsi utjai, amely utaktól mindig vívmányokat vártak, és ha a ministerelnök bizonyos vívmányokat nem hozott, útját eredménytelennek bélyegezték meg. Én azt hiszem, hogy a magyar kormány sem Canosszát nem járt, sem nem meiAt vívmányokért. Canosszát nem járhat a magyar kormány akkor, ha a pénzügyi bizottsággal tárgyal; hiszen rá kell itt is ismételten mutatnom arra, hogy a Népszövetség pénzügyi bizottsága nem politikai^ testület^ abban az értelemben, mint pl. a Népszövetség tanácsa, amelyben egyes államok képviselőik révén vannak képviselve. A pénzügyi bizottság szakértő testület, amelyben tekintet nélkül arra, hogy ki milyen állampolgár, de igenis, tekintettel szaktudására van beválasztva minden tag és amely rendelkezésére áll azoknak az államoknak, amelyek a népszövetség tagjai. Itt tehát Canossza-járásról már ilyen értelemben sem lehet szó, és azt hiszem, nem a magyar államnak és nemzetnek érdeke, hogy azt a jóindulatot, amellyel a Népszövetség pénzügyi szakemberei Magyarország iránt viseltettek a múltban és amelyet iránta tanúsítanak a jelenben is, ilyen beállitással Magyarországtól elriasszuk és kockára tegyük. (Ugy van!f Ugy van! a jobbold>alon és. a középen.) Vívmányokért sem mentem. Hiszen ha egy országnak szüksége van valamire és az a rendelkezésére álló eszközökkel összeegyeztethető, az a pénzpiacon keresztülvihető. Ha be tudja ezt bizonyítani az illető szakférfiak előtt, ezek amint nem zárkóztak el ettől a múltban, ugy nem fognak elzárkózni a jövőben sem. Nem akarok itt parallelát vonni Magyarország és Ausztria helyzete között, de én nagy súlyt helyezek arra — akárki lesz is ezen a helyen —, hogy a Népszövetség pénzügyi bizottságával a kontaktust állandóan fentartsuk, mert az olyan értékes platform részünkre, amelyen keresztül ez a nemzet a maga bajait az egész világ elé viheti és meghallgatásra találhat. (Helyeslés.) Azt hiszem tehát, helyes volt, amikor a magyar kormány és elsősorban magam arra törekedtem, hogy ezt az alkalmat is felhasználva, NAPLÓ xxx. évi február hó 18-án, szerdán. JÖ3 Magyarország pénzügyi és gazdasági helyzetéről a pénzügyi bizottságot informáljam. Ezek után legyen^ szabad arra a néhány konkrét kérdésre rátérnem, amelyekről már a nagy nyilvánosság előtt egyet és mást mondtam, s amelyekről Marschall Ferenc t. barátom, Beck Lajos és Homonnay Tivadar t, képviselőtársaim is beszéltek ma. (Halljuk! Halljuk!) Itt van a tisztviselőkérdés, itt van az egész hitelprobléma és annak keretén belül a hosszú lejáratú agrár-hitei kérdése; itt van a beruházási kérdés, mert hiszen a magyar kormány a szanálási program keretében ugyancsak 12 milliót fordíthat beruházásokra, de nyilvánvaló, hogy az ország szükséglete ezen a téren sokkal nagyobb. (Ugy van!) Mielőtt erről a három fontosabb kérdésről beszélnék, legyen szabad még eíry kisebb kérdésről egy pár szót mondanom. (Halljuk! Halljuk!) Ez a magánhasználatra engedélyezett dohányültetés kérdése. Ez olyan kérdés, amely az ország mezőgazdasággal foglalkozó polgárainak tekintélyes részét érinti. Méltóztatnak tudni, hogy egy rendszabály hozatott, még pedig a háború után — amikor a dohánymonopólium nem volt képes a szükségletet kielégíteni — olyan értelemben, hogy a kisebb gazdák saját használatukra bizonyos keretek között dohányt termelhessenek. Ez egy háború utáni intézkedés volt, amelyet szükségessé tett abban az időben az a hiány, amellyel a dohánymonopólium megküzdeni nem tudott. A későbbi idők folyamán ezt az engedélyt meghosszabbítottuk, de már 1924ben a IV. te. tárgyalásakor kénytelenek voltunk egy passzust bevenni a törvényjavaslatba, illetőleg, ha jól emlékszem, talán annak indokolásába (Strausz István: A törvénybe!), amelynek értelmében a Népszövetség pénzügyi bizottság-a ennek a kivételes rendszabálynak megszüntetését követeli. Hiszen tudjuk, hogy a dohányjövedék jövedelmei le vannak kötve elsősorban a kölcsön szolgálatára, és épen abból a szempontból, hogy bizonyos jövedelmeink kivételes intézkedések utján elvonhatok ne legyenek, követelte a pénzügyi bizottság akkor a magyar kormánnyal való tárgyalások alapján, hogy ez a kivételes intézkedés megszüntettessék. Tavaly még meghosszabbittatott ez az engedély, de, ha jól emlékszem, ez még februárius hónapban történt, tehát április hónapja előtt, mielőtt még a végleges budgetbe belementünk volna s mielőtt a Népszövetséggel az aranybudgetet letárgyaltuk volna, ugvhogy akkor a maga részéről ezt nem kifogásolta. Kénytelen voltam ezt a kérdést jelenleg Genfben felvetni, de el voltam rá készülve, hogy ebben a tekintetben eddig elfoglalt álláspontjától a Népszövetség pénzügyi bizottsága el nem tekinthet. Ez tényleg be is következett s ezt bejelenteni kötelességemnek tartom, hogy, eziránt a jövőben semmiféle kétség ne merüljön fel. Áttérek most a^ tisztviselők kérdésének tár-, gyalására. Ez a kérdés régóta a magyar kormány gondoskodásának tárgyát kellett hogy képezze. Hiszen a magyar kormány nevében több izben kijelentettem volt, hogyha a pénzügyi helyzetünk olyan mértékben javul, hogy a tisztviselők érdekében bármit tehetünk, elsősorban következik a tiszviselőkérdésben valamilyen javítás, s amit meg tudunk takarítani más kiadások terén, elsősorban a tisztviselők helyzetének javítására fogjuk fordítani. Ennek volt a következménye az, hogy Genfben erre a sürgősen megoldandó kérdésre 15
