Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-378
98 A nemzetgyűlés 378. ülése 1925, Homoimay Tivadar: T. Nemzetgyűlés! Méltóztassék megengedni, hogy ezt az interpellációmat nagyon röviden megindokoljam. Január hónapban a posta-, távirda- és távbeszélőszolgálat különböző ágazataiban ugy Budapesten, mint a vidéken körülbelül 100 díjnokot bocsátottak el. Februárban 92-t. márciusban pedig 120-at tesz ki az elbocsátottak száma, és valószínű, hogy a postaigazgatóságok további elbocsátásokat fognak eszközölni. Ezt meg tudom érteni, hiszen magam is azon az állásponton vagyok, hogy további létszámcsökkentésre még mindig szükség van, mert hiszen látjuk, hogy a békebeli viszonyokhoz képest, milyen nagy egyes állami hivatalok létszáma. Nem hallgathatom el azonban azt^ az aggodalmamat, hogy a posta-, távirda- és távbeszélőhivatalokban, amelyekalél a kinevezett alkalmazottaknak már nagy tömegét bocsátották el, további elbocsátások az ügymenetre és a posta jövedelmezőségére nézve igen veszélyesek lehetnének. Minthogy pedig a további elbocsátásokat épen a szanálási törvényből kifolyólag kellett eszközölni, azt is meg tudom érteni, hogj^ még további elbocsátásokat is tervbe vett a postaigazgatóság. Legyein szabad azonban ama kérnem a kereskedelemügyi kormányt, hogyha ezek az elbocsátások megtörténnek és még tovább folynak, méltóztassék ezekre nézve az ide vonatkozó törvényeket alkalmazni, méltóztassék az elbocsátott díjnokokat az 1923 : XXXV. tc.nek megfelelő végkielégítésben részesíteni és ezenkívül az elbocsátásokat revideálni, hogy ne legyenek lehetségesek olyan panaszok, amilyenek most vannak, hogy állítólag hadiözvegyeket, gyermekágyasokat és teljesen kifogástalan szolgálattal bírókat is elbocsátottak. Tudok olyan esetről is, hogy elbocsátottak egy árva leányt, aki édesanyját és nyolc testvérét tartja el. Nem kérek mást a kereskedelemügyi kormánytól, mint azt, hogyha szükséges tovább folytatni 1 ezeket az elbocsátásokat, akkor azokat helyezzék B-listára, akik nem teljesitik kötelességüket, nem felelnek meg hivatásuknak, de ott, ahol az alkalmazottak kifogástalanul működnek, ahol a betegségek nem állandó jellegűek, ahol a díjnoki kar lelkiismereteséül!, odaadóan teljesiti szolgálatát, ott vegye revízió alá az elbocsátásokat. Az 1897 : XXIV. te, amely a díjnokok felvételét és elbocsátását szabályozza, lehetőséget ad arra, hogy azokat a díjnokokat, akik kifogásolható viselkedésüek, elbocsássak. A postavezérigazgatóság ennek alapján eszközölte egyhavi, illetőleg legutóbb háromhavi felmondás mellett az elbocsátásokat. Az 1928 : XXXV. te. azonban viszont az államtól elbocsátott alkalmazottaknak végkielégítést biztosit. Azt hiszem, hogyha a kormányzat itt is méltányosan kissé nagyobb szívvel és megértéssel fog* intézkedni, talál majd módozatot arra, hogy azok, akiket a szanálás következtében el keíl bocsátani — mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy még a kifogástalanok közül is többeket el kell bocsátani más szolgálati ágakban —, ha kifogástalanul teljesítették szolgálatukat, végkielégítést kapjanak, ha pedig valamely oknál fogva, rgy pl. kisebb mulasztások miatt a törvénynek ezt a rendelkezését alkalmazni nem 1 tudja, akkor találjon módozatot arra, hogy ezeket az elbocsátott alkalmazottakat a postamesterségekhez ajánlja, hogy elsősorban ott vétessenek fel, vagy pedig igyekezzék őket a postásjóléti szövetkezetekben és I ii)terményekben elhelyezni. évi február hó 18-án f szerdán. Kérem a kereskedelemügyi kormányt, méltóztassék az elbocsátottak ügyét revízió alá venni és azoknál, akiket nem nagyobb vétség vagy mulasztások, hosszadalmas betegeskedés miatt bocsátottak el. a törvény idevonatkozó szakaszait alkalmazni. Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi minister urnák. Következik Homonnay Tivadar képviselő ur 3. interpellációja. Kérem a jegyző urat, hogy az interpelláció szövegét felolvasni szíveskedjék. Forgács Miklós jegyző (olvassa): „Interpelláció az m. kir. kereskedelemügyi minister úrhoz. Van-e tudomása a kereskedelemügyi minister urnák arról, hogy a m. kir. államvasutak munkássága 1924. évi június hó 1. óta béremelésben nem részesült, ós hogy ennek következtébeii olyan kevés a keresetük, amelyből megélni még a legszűkebb viszonyok mellett sem képesek! Hajlandó-e a szükséges intézkedéseket a kereskedelemügyi minister ur megtenni az iránt, hogy a vasúti munkásság bérkérdése a legsürgősebben tárgyalás alá vétessék és a keresetük visszamenőleg január hó 1-től legalább oly mértékben emeltessenek fel, hogy az a létminimum biztosítására elegendő legyen? Elnök: Homonnay Tivadar képviselő urat illeti a sző. Homonnay Tivadar: T. Nemzetgyűlés! Az államvasutak munkásságának bére 1924. évi július 1-től kezdődőleg rendeztetett utoljára. Akkor ugyanis igen sok helyen bevezették az akkordmunkabér-reiidszert. A munkásságtól azonban megvonták a családi pótlékot és a gyermeksegélyt. A helyzet tehát az, hogy ez a rendezés az 1 és 2 családtaggal bíró munkásoknak nem előnyére, hanem határozottan hátrányára szolgált, és pedig azért, mert annakidején az általam is olyan sokszor ostorozott természetbeni ellátásban a munkások is részesültek családtagonkint 115.000 korona értékben. Amikor még a természetbeni ellátás élvezetében voltak, körülbelül 1 millió korona munkabért kaptak havonta a munkások. Ha a természetbeni ellátás értékét megszorozzuk a családtagok számával, a munkásoknak annakidején átlagban 1,690.000 korona bérük lehetett egy hónapban a természetbeni ellátással együtt. Amikor megvonták tőlük a kedvezményes jegyeket, akkor olyan helyzet állott elő, hogy ezt a 690.000 koronát nagyon természetesen levonásba kellett helyezni és i'gy a munkások átlagos keresete a rendezés után nem volt több, mint 1,200.000 legfeljebb 1,500.000 korona, tehát kevesebb, mint amennyit azelőtt kaptak. Az uj rendszer előnyös volt azokna a munkásokra, akiknek több családtagjuk nem volt, vagy azokra, akik nem voltak nősek. Körülbelül 500.000 korona volt a differencia. Kifelé azonban a helyzet ugy festett — és igazán nem mondhatom, hogy valami szimpatikusán állították be —, mintha a kormányzat ezzel az intézkedéssel a több családtaggal biró munkások illetményeinek egy részét odaadta volna a kevesebb családtaggal biró vagy pedig" nőtlen munkásoknak. Azelőtt .számolhatott a munkásság azzal, hogy dolgozhatott, dolgozhatott sokszor 10 órát is. úgyhogy elsőrendű életszűkségleti cikkeit megszerezhette s ha nem is élt valami fényesen, de mégis eltengethette életét. Most azonban az államvasutaknál meghonosodott a takarékossági rendszer, melyet ezen a téren helyes-