Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-370
8$ A nemzetgyűlés 370. ülése 1 sabb rangban lévő lótenyésztési felügyelők. Tudomásom szerint a magyar államnak összesen 3600 lova van, mely akként oszlik meg, hogy belőle .1500 a mén, 160 a használati ló és 800 egynéhány a csikó, a többi anyakanca. A 3600 ló ápolására szolgál 1300 lóápoló. Bocsánatot kérek, minden gazdálkodó tudja, hogy ménesbeli kezelésnél két vagy három lóhoz nem «zükséges egy lóápoló. Három lovat kényelmesem elápol egy ember, még- a legintenzívebb lótenyésztés mellett is, úgyhogy az év nagy részében még a méneket is elápol Latja, amikor nincsenek fedeztetés} állomásokon. À régi időben el is ápolt keit őt egy ember. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy az állami méneknek nagy része egyáltalában nem szorul ápolásra, annál az egyszerű oknál fogva, mert az egész évre ki van adva bérbe (Ugy van!), akkor az arányszám még kedvezőtlenebb lesz. Azt hiszem tehát, hogy mindenesetre itt van az ideje annak, hogy egy kicsit beletekintsünk ennek az üzemnek rejtélyes drágaságába. T. Nemzetgyűlés ! Mielőtt tárgyi szenrpontból^ óhajtanám birálni Magyarország lótenyésztését, csak nagyon röviden — mert nem akarok itt részletkérdésekbe bocsátkozni — szükségesnek tartom felemliteni, hogy a földmiyelési tárca ezen legdrágább ágazatának vezetése körül bajok voltak a múltban, ugy látszik, bajok vannak most is és félek, hogy bajok lesznek a jövőben is. Teljesen megengedhetetlennek tartom az állam részéről azt, hogy ennek az eddig nem valami kedvező eredménnyel dolgozó állattenyésztési ágnak vezetését most olyan emherre bízzák, aki a lótenyésztéstől egész életében távol állott, teljesen megengedhetetlennek tartom, bogy idehozzanak a lótenyészés élére egy nyugalmazott állatorvosi főiskolai tanárt, aki — ugy mondják — annakidején azért távozott el az állatorvosi főiskoláról, mert már érezte, hogy nehezére esik lépést tartani a tudomány modern fejlődésével. De ellentétben áll a szanálási törvénnyel is az, hogy egy évekkel ezelőtt nyugalmazott ember — aki gyakorlati szempontból nem tud felmutatni mást a lótenyésztés terén, mint azt, hogy a telivérek kezelésében elismerésreméltó munkát fejtett ki és mint ilyen, nexusban volt a. Lovaregylettel is —, most a lótenyésztés élére kerüljön. Hiszen aki mint gazda nézi Magyarország lótenyésztését, az kénytelen elismerni, hogy a köztenyésztés szempontjából a teli vérek favorizálása és a befolyás, amelyet katonai és más magasabb körök annak idején a lótenyésztésre gyakoroltak: káros volt. Magyarország gazdasági életének nem finom, lelivérjellelgü lovakra, hanem erős, massziv, igáscélokra alkalmas lovakra van szüksége, amelyek mint kocsilovak is használható félvérüek. Katonai szempontok domináltak a múltban. Ez altkor rendben is volt. De katonai szempontok a lótenyésztés körül nem dominálhatnak a jelenben, amikor azt hiszem,^ komikus volna, ha Magyarország lótenyésztését katonai szempontok irányítanák és a helyes lótenyésztést felesleges módon megzavarnák és megdrágítanák. Nem tartom helyesnek azt sem, hogy a méneskari felügyelőség élére mindig- aktiv, vagy az aktivitásból visszavonuló magasabb katonai személyt állítanak. Végtére is, ha a volt niéneskari tisztikar nem tud saját kebeléből alkalmas egyént produkálni, akkor ez azt mutatja, hogy itt bajok voltak a múltban és akkor ezeket a bajokat szanálni kell, mert mindenesetre több gyakorlati érzéket lehet elvárni olyan embertől, aki egész életében lótenyésztéssel foglalkozott, mint olyanoktól, akik a lovat elsősorban, mondjuk, mint katonai harci esz925. évi február hó Írén, Rserflán. közt, vagy pedig* mint parádét, aA'agy versenyeélokat, díjugratást, vagy concours-okat, szolgáló kedvtelés és passzió eszközét nézik. Kénytelen vagyok megemlíteni még a lótenyésztés keretében a hidegvérű lótenyésztést. A hidegvérű lótenyésztéssel szemben Magyarországon azt hiszem, nem mindig jogosult az animozitás. Kénytelen mindenki elismerni, fakit nem tisztán a félvér, avagy a nemes ló iránt érzett szeretet A^ezet, hanem akit gazdasági szempontok is vezetnek, hogy a hidegvérű lónak Magyarország viszonyai között és különösen az ország nyugati részén, igenis, nagy jelentősége van. (Forster Elek: Határozottan! — Halász Móric: Hogyne!) Erre a hidegvérű lótenyésztésre az utóbbi időben az állam még olyan keveset sem forditott, mint forditott a múltban. Ha a lótenyésztésre áldozatot hoz a köz, az állam, akkor kívánatos, hogy ez az áldozat egyformán szolgálja mindazok érdekeit, akik mezőgazdasággal foglalkoznak. Hogy mit kellene csinálni ebben a tekintetben? Ugy hiszem, nem a mi hivatásunk, hogy erről az oldalról tanácsokat adjunk a kormánynak, tanácsokat, amelyeket esetleg meg se fogadna, de mindenesetre kötelességünk a hiányokra figyelmeztetni a nemzetgyűlést és ha a nemzetgyűlés belátja, hogy itt bajok vannak, akkor — azok bevonásával, akik rendelkeznek a kellő szakértelemmel —, talán majd idejét látja annak is, hogy ezeken a bajokon segitsen. Mindenesetre teljesen lehetetlen az, hogy ilyen nagy összeg pénzt fordítson a magyar állam lótenyésztésre akkor, amikor jogos aggályai vannak a magyar közgazdaságnak abban a tekintetben, hogy ez a tenyésztés, amely most divik és folyik, a mezőgazdaság céljait nem szolgálja, vagy nem jól szolgálja. Amikor néhány évvel ezelőtt bátor voltam egy ankéten felemliteni, hogy szükségét látom annak, hogy kellő mennyiségű félvérlovat hozzunk be esetleg a külföldről, vagyis hogy reszkírozzuk meg az importot is, mert hiszen kapható volna külföldön megfelelő erős tenyészanyag, amelyet sajnos, a román betörés folytán ez az ország elvesztett, akkor a lótenyésztés vezetője ezt az indítványomat egy kézlegyintés kiséretében elintézte azzal, hogy nekünk jó erős félvér lovaink vannak, úgyhogy teljesen felesleges Magyarországon az import. Pedig*, aki figyelemmel kisérte azokat a fiatal méneket, amelyeket a mi drágán dolgozó lótenyésztésünk produkál, az igazat fog nekem adni abban, hogy a lótenyésztő szakembereknek nem valami sok örömük telik ezekben az ifjabb generációkban. Hisz megtörténnek olyan esetek, hogy például a mezőhegyesi ménes anyagából egy másik lótenyésztő-telep — mégis nevezhetem: Sütvény céljaira egy fiatal mént küldtek. S bár valószínű, hogy Mezőhegyesről nem a legrosszabb mént küldték, mégis — kvalitása titán ítélve — ehhez a ménhez az egyik vezető egy kancát sem akart beosztani, a másik pedig beosztott négyet. Azt hiszem, ez elég jellemző a kvalitásra, úgyhogy mindenesetre ideje volna ezzel a kérdéssel komolyan foglalkozni, hogy végre a nemzetgyűlés is érdeklődjék és utánajárjon annak, hogy a jelenlegi vezető, ez az uj ember, miként került a lótenyésztés élére, hogy vájjon a földmivelésügyi minister ur felelős-e ezért, vagy ha nem: igazak-e azok a hirek, hogy a kinevezés részben felsőbb befolyás és nyomás következtében történt meg? Talán majd a minister ur, vagy az előadó ur fog erre a kérdésre reflektálni. További megjegyzéseimet mindenesetre fentar-