Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-369

50 A nemzetgyűlés 369. ülése 1925. évi február hó 3-án, kedden. nek puszta léte is állandó kihivás, forradalmi izgatás a becsületes munkából élő, nyomorgó keresztény tömegek szemében. Ennek a jelenségnek nem kellett ebben a mértekben bekövetkeznie, és én csupán három apró tényre mutatok rá, amelyek rávilágítanak arra, hogy a keresztény társadalom érdekei miért lettek olyan mostohán kezelve, rámutatok arra a tényre, hogy a kötött állami gazdálkodás idején a kivitel és behozatal kérdésében, vagyis abban a nagy problémában, ahol igazán nagyban lehetett keresni, ahol a keresetek nagyban adódtak, mondom, ezekben a kérdésekben a keresztény kormányzat idején a kereskedelmi ministerium mellett szervezett, úgynevezett érdekképviseletek véleményező szervei működtek, amely véleményező szervek a szintén hivatalos kifejezés szerint a legális kereskedelem képviselőiből állítódtak össze, legális kereskedő alatt pedig azt értették, aki már 1914 előtt abban a szakmában üzlettel foglalkozott, vagyis végeredményben beállitódott egy kifejezetten zsidó behozatali és kiviteli monopólium, amely minden uj keresztény erőnek az előretörését hermetice elzárta és lehetetlenné tette s a régi, annak idején exkluziv zsidó körök gazdasági fejlődését és prosperálását biztosította. Rá kell mutatnom arra, hogy a deviza-ellátás tekintetében ugyanez a helyzet állott fenn. Váciutca 20. szám alatt külkereskedelmi iroda név alatt egy szerv működött, amely megállapitotta azt, hogy a jelentékeny állami kedvezményt jelentő hivatalos deviza-árfolyamokon kik kaphatnak külföldi fizetési eszközöket, vagyis végeredményben kik kereskedhetnek a külfölddel. Ebben a külkereskedelmi irodában egyetlenegy keresztény igazgató mellett 8—10 zsidó igazgató fungált — a keresztény igazgatónak talán még íróasztala sem volt — és az egész vezetés kizárólag a zsidó érdekképviseletek szellemében történt. Erre legjellemzőbb példa az, amikor kerületemben a házhelytulajdonosok épületfát vásároltattak az egyetlen ottani keresztény kereskedő utján, és az erre a célra devizát kért, több mint egy esztendőn keresztül nem tudott devizát kapni arra a célra, hogy a házhelyeken házak épülhessenek fel, ellenben ugyanakkor a budapesti zsidó kereskedelem a selyemharisnyáktól kezdve mindenféle luxuscikket szabadon hozhatott be állami valuták mellett. (Kiss Menyhért: Keresztény kisgazdapárti uralom alatt!) Rá kell mutatnom arra is, hogy amikor nem Jegybankunk volt, hanem Állami Jegyintézetünk, vagyis államig pénznyomó szervünk, amelynek névleges pénzével a magyar állam hivatalosan szabadon rendelkezhetett, akkor ahelyett, hogy arra iparkodtunk volna, hogy a magyar mezőgazdaságit, a magyar ipart és a magyar kereskedelmet kiszabadítsuk a bank-oligarchia fojtogató karjaiból, fentartottuk mindazokat a statutárius rendelkezéseket, amelyek annak idején a Jegybankra nézve érvényben voltak, vagyis végeredményben olyan időben, amikor előbb-utóbb a legkomolyabb és legszolidabb gazdasági exisztenciának is múlhatatlanul hiteire ~volt szüksége, kiszolgáltattuk az egész termelő magyar társadalmat a bankoknak, a nagybankoknak, mert az ő jótállásuk nélkül abban az időben semmi körülmények között hitelhez jutni nem lehetett és még az olyan tényezők is, mint a Hangya, csak a legnagyobb nehézségek árán, azt lehetne mondani, egész politikai pártok pressziója és terrorja mellett tudtakicsak elenyészően csekély hitelekhez jutni. Igen t. Nemzetgyűlés! Ilyen körülmények között következett el a nemzetre a szanálás, amely szanálásban foglalt érdemleges, ésszerű és szükséges intézkedéseket —. mint például az állami üzemeknek kommerciális elvek szerint való vezetése, vagy az állami bevételeknek aranyban való száinitása stb. — már réges-régen, évekkel ezelőtt épen a mi politikai csoportunk képviselte volt, még annak idején az egységes pártban, és mindazok az intézkedések, amelyek ma tényleg eredményeket hoznak, sokkal nagyobb eredménnyel és sokkal kedvezőbb körülmények között már régen életbe léptethetők lettek volna. Ha már most ennek a szanálási processusnak eredményét nézzük, azt kell mondani, hogy az operáció sikerült, a beteg azonban feltűnően roszszul érzi magát. (Kiss Menyhért: Már meg is halt!) Nem pénzügyi, hanem gazdasági rendszabályokra van szüksége ennek az országnak. Ha a múlt mulasztásaival szakitva nézem, hogy a mostani legközelebbi jövőnek mik lennének az aktuális gazdasági teendői, főleg két szükséges teendőt látok. Ez két centrális problémára vonatkozik. Az egyik a drágaság leküzdése, a másik pedig legalább is a munka, a termelés kontinuitásának biztositása, ha már fokozásáról nem is beszélhetünk. A drágaság kérdése állandóan a demagógiának szokott egyik fegyvere és eszköze lenni, mert az egyszerű ember általában minden jelenséget egyetlen okra szeret visszavezetni. Ez az egyetlen ok azonban a legritkábban szokott az igazi ok lenni, mert az egyszerű ember szereti az egyszerű tételeket és igazságokat ; a tömegindulatok legtöbbnyire a legprimitívebb útonmódon keresik a maguk igazát és főleg azokat a megoldásokat tartják valódiaknak, amelyek legjobban vannak szaturálva reménységekkel. Természetes, hogy ilyen körülmények között a drágaság kérdése nagyon sok kontrád iktórius, nagyon sok helytelen magyarázatnak van alávetve. Iparkodni fogok a következőkben teljes tárgyilagossággal behatolni abba a promlémába, hogy a jelenlegi kétségtelen drágaságnak mik az okai. Amikor a drágaság okait keresem, azt kell mondanom, hogy a magyarországi drágaságnak is vannak nemzetközi okai, de vannak speciálisan magyar okai is. A drágaság általános okai közül fel kell említenem azt, hogy az igények a háborúban általában megnövekedtek. Azok, akik a harctereken küzdöttek, igényesebb táplálkozáshoz, ruházathoz stb. szoktak hozzá, és ennek következtében a kereslet az áruban nagyobb. A kereslet és kínálat aránya a kereslet-javára megnövekedett, és ennek következtében az árak szüksegszerüen emelkedő tendenciát mutatnak mindenütt egész Európában, aminek jellemzésére felhozom azt, hogy a népszövetség által közzétett és Smith főbiztos novemberi jelentésében foglalt kimutatás szerint a drágásági indexszám az európai államokban 124—156 között váltakozik, vagyis a legolcsóbb államban is 124, a legdrágább államban pedig 156. Rá kell mutatnom azután arra is, hogy a drágaság általános oka gyanánt világszerte a munkateljesitmény megromlása, megcsökkenése is szerepel (Igaz ! Ugy van ! jobbfelőL), mert a háborús összeomlások, a háborús lelki mizériák nyomában mindenütt a munkateljesítmény megcsökkenése is bekövetkezett. Azonkivül kétségtelen, hogy az az egyébként szociális szempontból teljesen indokolt intézkedés, amely a munkaidőt az ipari üzemekben napi nyolc órában állapította meg, szintén meglehetősen hozzájárult a drágaság emelkedéséhez. A drágaság oka gyanánt harmadsorban rá kell mutatnom az etatizmus, a bürokratizmus, az állami omnipotencia túltengésére, ami nem egy esetben impotenciát és minden esetre az adminisztrációnak olyan megdrágulását, olyan felesleges ballasztot és sokszor olyan koloncot, az iparnak,