Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-369

50 A nemzetgyűlés 369. ülése 19 szoríttatott a magyar nemzet, mód adatott arra, hogy a határainkon túl élő magyarságot, az ideiglenes határokon túl élő magyar testvéreinket onnan fokról-fokra kijjebb és kijjebb szoritsák, hogy a tényleg magyaroklakta területet naprólnepra szűkebb- és szűkebbre korlátozzák, mig ha akar az egész mai Magyarországot is megszállták volna idegen hatalmak, a magyarság a maga természetes ősi földjén nagy kompakt tömegekben együttélhetne, és nem volna meg arra a lehetőség, hogy a magyarságot mindjobban összeszorítsák, úgyhogy ha egyszer a magyar nemzeti uralom ősi jogán a magyar imperiumot ezeken a területeken ismét helyreállítjuk, ott már csak idegen állampolgárokat, szívben, lélekben és nyelvben is idegen embereket találjunk. Az első nagy hiba tehát itt volt, amikor anélkül, hogy megpróbáltuk volna a nemzeti gondolatot, a nemzeti életlehetőségeket_ áldozatos külpolitikával biztosítani, térdet, fejet hajtottunk a parancsszó,a kényszer előtt és megadtuk magunkat a látszólag változhatatlan sorsnak. De rá kell mutatnom arra is, hogy a trianoni békeszerződésben nagyon sok lehetőség foglaltatott még, nagyon sok olyan pont volt, amely jogi alkalmat és lehetőséget nyújtott és abban az időben a nemzetközi életben is nagyon sok olyan külpolitikai lehetőség állott fenn, amelyet a nemzet javára ki lehetett volna használni. Talán nem érkezett még el az ideje annak, hogy ezekről a kérdésekről behatóan és részletekbemenően lehessen beszélni, de rá kell mutatnom arra, hogy a bolsevisták lengyelellenes támadása idején, a varsói csatát megelőzően, a nemzeti integritás legalább egy részének helyreállítása szempontjából rendkívül kedvező lehetőségek állottak fönn. Abban az időben^ Magyarország nemzetközi tekintélye még más lévén, az akkori hivatalos Franciaországban, Millerand. Paleologue stb. Franciaországában megvolt a hajlandóság arra, hogy a köj-.épeurópai helyzet kikristályosodási központjának Magyarországot tegyék meg. Megvolt a hajlandóság és lehetőség arra, hogy a Millerandféle kísérőlevélben tudatosan és szándékosan biztosított lehetőségeket kihasználva, legalább is a szilárd tömbökben együttélő és most tőlünk elszakított magyaroktól lakott területrészeket viszszaszerezzük. Megvolt a lehetőség arra, hogy tetterős, ütőképes magyar hadsereg állittassék fel, nem a mai nyomorúságos 30.000-es létszámban. Megvolt a lehetőség Magyarország gazdasági szanálására minimális kontroll és ellenőrzés terhe mellett, és azt keil mondanom, hogy sajnálatos módon elmulasztottuk ezeknek a lehetőségeknek kihasználását egyrészt saját határozatlanságunk miatt, másrészt azért, mert a nemzet akkori felelős vezetői hibásan mérlegelték a franciák erejét és hatalmát és talán túlzott súlyt és jelentőséget tulajdonítottak az angol befolyásnak. Ez az alkalom talán soha többé ebben a kedvező formában visszatérni nem fog, és ami ezután következik, az már úgyszólván csak likvidálás, majdnem azt kell mondanom, végeladás ennek a nemzetnek javaiból, amely a trianoni békeszerződés végrehajtása címén folyt és folyik részben még ma is. Az a Millerand-féle kísérőlevél, mint emiitettem, ígéreteket foglal magában az elszakított részeken levő egységes magyar tömbök visszacsatolása tekintetében. Azóta az úgynevezett határmegállapitc-bizottságok elvégeztek a maguk munkáját, és meg keli állapitanunk: egyetlenegy ponton sem történt rektifikálás, az abban a Millerand-féle kísérőlevélben is elismert súlyos igazságtalanságok reparációja egyetlenegy esetben sem következett be. (Kováts-Nagy Sándor : Többet vittek el !) 25. évi február hó 3-án, kedden. Rá kell mutatnom arra a tényre, hogy a magyar kormánynak egyetlenegy esetben sem volt ereje ahhoz, hogy az eilenfél által is elismert igazságtalanságokat reparáltassa és sajnálattal kell konstatálnom, hogy a magyar kormány belenyugodott, beletörődött ebbe az elintézésbe és még formailag sem emelt óvást ezzel szemben, úgyhogy ma a helyzet látszólag az, hogy a magyar kormány ezeket a határokat, amelyek a trianoni békeszerződés integráns részét képező Millerandféle kísérőlevélben foglalt ünnepélyes Ígéret megszegésével létesültek, érvényes határoknak tekinti, holott jogilag Isten és ember előtt az a helyzet áll fenn, hogy a magyar nemzetnek bármely percben joga van ezeket a határokat nemlétezőknek tekinteni, mert az irott jog és az emberi jog alapján is igazságtalan és törvénytelen rendezésnek kell mínősitenem azt a rendezést, nmelyet a magyar határoknak jelen formájukban való megállapításánál az entente önmagának velünk szemben megengedtek. Teljes kapitulációt látok azután a népszövetségi akcióval kapcsolatosan, az elszakított részeken élő magyar kisebbségek sorsának biztosítása tekintetében is. A tény az, hogy magyar részről számtalan panaszt terjesztettek a népszövetség elé, és már az unalomig elcsépelt közhely az, hogy a népszövetség egyetlenegy esetben sem tartotta szükségesnek, hogy ezekkel a panaszokkal érdemlegesen foglalkozzék. De ha a mi külpolitikánk lényegét, feladatait tekintem, és ha azt nézem, hogyan állt a kormány a helyzet magaslatán, akkor azt kell mondanom, hogy szinte érthetetlen jelenség előttem az, hogy mikor a tíz képviselő között, akik a népszövetségi tanácsban ülnek, jóakaratú semleges államok képviselői is vannak, hogyan nem volt módja a magyar kormánynak arra, hogy legalább egyet ez államok közül arra késztessen, hogy a tanácsban a magyar előterjesztéseket magáévá tegye és ezzel azok érdemleges letárgyalását biztosítsa. A magyar kormánynak öt esztendőn keresztül nem volt annyi politikai súlya és befolyása, hogy a népszövetség tanácsában legalább egy államot arra késztessen, — nem arra, hogy mellénk álljon, hanem legalább arra, hogy szóvátegye a tanácsban a magyar sérelmeket. Soha egyetlenegy állam sem tette ott még szóvá a magyar kisebbségek sorsát, soha senki még a semlegesek közül sem vállalta ott a magyar érdekek képviseletét. Azt kell kérdeznem, olyan árva, olyan elhagyatott, olyan barát nélküli, mondjuk, olyan érdemtelen-e talán ez a magyar nemzet, hogy soha semmi körülmények között külföldön barátja nem akadhat! Vagy talán inkább abban van a baj, hogy ezeket a magyar érdekeket nem képviselik azzal a súllyal, azzal az eréllyel, azzal a könyörtelen és kíméletlen szívóssággal, ahogy ezeket minden körülmények között képviselni kellene. (Zaj. — Zsirkay János: Az ellenfeleket nem lehet egy vacsorával leszerelni. — Lendvai István : Ez a providenciális kormányzat. — Zaj. Elnök csenget). Emlékszem arra, hogy amikor itt a Házban a népszövetségbe való belépés kérdését tárgyalták, az első nemzetgyűlésen erős animozitás nyilvánult meg a népszövetségbe való belépéssel szemben. Súlytalannak és politikai tekintetben elfogultnak tartotta az akkori nemzetgyűlés a népszövetséget. (Kiss Menyhért: Sóhivatal!) Felfoj gásoua szerint az akkori Ítélete teljesen helytálló volt, azonban az akkori magyar kormány és több irányadó nemzetgyűlési képviselő s a pártok túlnyomó többsége azért döntött akkor a népszövetségbe való belépés mellett, mert azzal érveltek, hogy ha tagjai vagyunk a népszövetségnek, akkor közgyűléseken és más népszövetségi fórumok előtt mindenkor felszólalhatunk és kitűnő propaganda-