Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-369

A nemzetgyűlés 369. ülése 1925. évi február hó 3-án, kedden. hitel útját. Ez igen nagy érdeke volna nemcsak a gazdának, hanem az iparnak és kereskede­lemnek is, — méltóztassanak figyelni ! — mert a mezőgazdaság nobilitása a vásárlóképességet jelenti/' Én nagyon örvendek, hogy most már a má­sik oldalról is kapunk segítséget. Az ipar és a kereskedelem is belátja,, hogy milyen súlyos és nehéz konzekvenciákra fogunk jutni, ha a hosszúlejáratú mezőgazdasági hitel problémá­ját nem tudjuk megoldani. Itt tiszteletteljesen egy felvilágosítást ké­rek a pénzügyminister úrtól arra vonatkozólag, hogy annak a bizonyos rendeletnek vagy tör­vénytervezetnek mi lesz a sorsa, amelyet ne­künk hónapok óta megígértek, amely elhárítja azokat a bizonyos jogi akadályokat, amelyek a külföldi tőke beözönlését, idejövetelét vagy beszivárgását megakadályozzák. Nem tudom elképzelni, hogy e rendelet kiadásának micsoda akadálya lehet. Hiszen én nem megyek odáig, mint sokan, akik ezen kérdésen keresztül meg szeretnék ágyúzni mindjárt az egész földrefor­mot. A hitelkérdés miatt mi nem fogjuk fel­borítani a földreformot, (Ugy van ! balfelől.) nincs is arra szükség. Itt a gazdatársadalmi ér­dekeltségek rámutattak bizonyos lehetőségekre, amelyeket minden nagyobb törvényhozói és kodifikatórius munka nélkül meg lehet csi­nálni. Ott, ahol a földreform befejeződött, a mentesítési klauzula jegyeztessék fel a telek­könyvbe. (Forster Elek :Hivatalból !) Az a kül­földi hitelező mást nem kér. Ott van az állam elővásárlási jogának rendezése, hogy az állam épen olyan feltételek és körülmények között jelenjék meg ott, mint a magányos vevő, hogy a hitelező a végrehajtás után 24 vagy kétszer 24 óra alatt kapja meg a pénzét, akkor is, ha az állam vásárolja meg, akkor is, ha magán­vevő veszi meg. (Ugy van! balfelől.) Ott van a kamatláb kérdése is. Ez sem olyan óriási probléma, hogy meg ne lehetne oldani. A be­kebelezési kamatláb régi törvényeinkben 8%­ban van fixirozva. Ezt a kérdést meg kell olda­nunk, bár itt vannak nehézségek. Félek attól, hogy itt bizonyos fix kamat­lábat állítsunk be, mint ahogyan hallom, hogy a Pénzintézeti Központ arra gondol, hogy a mindenkori bankkamatláb, tehát a 12% felett, 6% legyen ; ez összesen 18%. Félek attól, hogy hosszú időre törvényhozásilag ilyen uzsora­kamatot fixirozzunk. Mert azután nincs üt visszafelé. Itt van még a stornók nehézsége is, mert a külföldi hitelezők nem akarnak hallani gyors és könnyű stornókról, hanem ők le akar­ják kötni a hiteleket fix 5—10—15 esztendőre. Könnyű stornókról tehát ma nem beszélhetünk. A pénzügyminister urnák nagyon óvatosan kell hozzányúlnia ehhez a kérdéshez, a bekebelezési nyolcszázalékos kamathoz^ nehogy a mezőgaz­daságot, amikor segíteni akarunk rajta, olyan gödörbe taszítsuk bele, amelyből sohasem tud kikerülni. Becsületes és előrelátó pénzügyi politikát csakis okos és egészséges közgazdasági politiká­val lehet alátámasztani. Ebben a tekintetben a legutóbbi esztendőkben óriási mulasztások és hibák történtek, mert itt csak fináncpolitikát csináltak, de közgazdasági politikát csak na­gyon kevesen. (Meskó Zoltán : Az sem volt jó, amit csináltak !) A közgazdasági politikában akkor támadt Magyarországon szabadabb le­vegő, amikor sikerült a behozatali és kiviteli engedélyek gyűlölt rendszerét leéoiteni és vép-ül a szabadforgalom rendszerét Magyarországon megvalósitani. De ennek a szabadforgalomnak intézményes garanciákat kell keresni. Ezek az intézményes garanciák a vámtarifában, illetve az autonóm vámtarifa konzekvenciájaképen megkötendő kereskedelmi szerződésekben van­nak. Mert azzal még nem végeztük el a mun­kánkat és feladatunkat, hogy autonóm vám­tarifát hoztunk mag-as és horribilis vámtéte­lekkel, aminek megszavazása nagyon keserve­sen esett nekünk, mezőgazdáknak, de tudtuk, hogy ezek csak tárgyalási tételek maradnak, amelyekből rövid időn belül szerződéses téte­lek lesznek. Várjuk ezeket a szerződéseket és kacsintunk ide és oda, de hiába, mert szerző­déseket nem tudunk produkálni. Legyünk tisztában azzal, hogy nem lehet ezért egyedül a külügyi vagy a kereskedelmi kormányt felelőssé tenni, mert hiszen a szer­ződések megkötése mindig két félen múlik. Olyan alapon, hogy nekünk megengedik, hogy leüljünk a zöld asztal mellé tárgyalni, de ne­kik a diktátor szerepe jut, hogy állig felfegy­verkezve parancsokat osztogassanak, nem le­het szerződéseket kötni. Szerződéseket csak egyenrangú, egyenjogú felek között lehet kötni, ahol megvan a szabad tárgyalás és al­kudozás lehetősége. Ennek lehetősége pedig, ugy látom, ma sem következett be. Talán épen ezért késik a cseh kereskedelmi szerződés is, amitől pedig a magyar kereskedelem és mező­gazdaság annyit vár és amelytől várjuk itt az élet megolesóbbodását. Bámutatok itt arra, hogy nem fel'kánálkozás a mi részünkről az, hogy kereskedelmi szerződéseket kérünk és keresünk, mert ők épugy rá vannak erre szo­rulva, mint mi. Nekik épannyira létérdekük, exiszteneiális érdekük a szerződés megkötése, mint nekünk. Az utódállamok a háború, ille­tőleg a békeszerződés előtt geográfiailag egy­séges alakulatot alkottak, amelyeket nem lehet most gazdaságilag széjj elszakítani, ha politi­kailag szét is vannak szakítva. A mindennapi életnek érdeke követeli meg, hogy ezek az uj alakulatok, ugy a csehek, mint a jugoszlávok és a románok idejöjjenek velünk tárgyalni és komoly, elfogadható kereskedelmi szerződése­ket kötni. Nagy baj az, hogy a vámtarifa január 1-én a maga merevségében már életbe lépett és ez­zel itt a drágaságnak ujabb folyamata indult meg, mert azzal legyünk tisztába, hogy az ilyen dolgot rendszerint többször szokták esz­komplálni. Először leszámítolták bizonyos kö­rök akkor, amikor a vámtarifát a Házban tár­gyaltuk és most, amikor a térvény életbelépett, bizonyos körök természetesen megint eszkomp­tálták a felemelt vámtételeket. Arról hallok beszélni szerteszét és a lapok­ban is azt olvasom, hogy a vámtarifa átdolgo­zása és egy csomó tételnek átrevideálása már nagyon sürgős. Görgey t. barátom is rámuta­tott erre. Elismerem, hogy olyan nagy munká­nál, mint aminő a vámtarifa tarifális kódexe, történhetnek kalkulációs, matematikai hibák, amelyeket ki kell javitani, mert mindig az élet, a gyakorlat mutatja meg, hogy bizonyos tételek mennyire felelnek meg a követelmé­nyeknek. Nagyon kérem azonban a kereske­delmi .kormányt, hogy ne gondoljon nagy, ge­nerális reform-munkára. Ugy vagyok? érte­sülve, hogy mindössze 8—10 tétel átdolgozásá­ról van szó és birom a kereskedelemügyi mi­nister ur igéretét arra, hogy ezzel azután be is fejezi a dolgot, mert hiszen a vámtarifák nem hónapokra készülnek, hanem ilyen tör­vényt 10—20 esztendőre szoktak késziteni. A vámtarifa noli me tangere, ez állapítja meg

Next

/
Thumbnails
Contents