Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

 nemzetgyűlés 368. illése 1925. hivatali szellem, a közönyösség, amely ma italokban tombol, meg fog szűnni, n az egyszerüsitésről még órák hosszat be­tnék. (Halljuk! Halljuk!) Csak azt vagyok bátor még kiemelni az országos takarékossági bizottsággal kapcsolatban, hogy ez a bizottság, nem tudom, hozzáfér-e a nagyhorderejű kérdé­sekhez, mert akármilyen tanulmányokat is fog végezni és ha valami képen igy hozzá is fér és ha valamiképen gyűjt anyagot, ez az anyag nem lesz olyan, amilyent a közigazgatás és elsősorban az ország érdeke kivánna. A felelős minister urakhoz szólva pedig kérem őket, hogy ennek az országos takarékossági bizott­ságnak munkája ellen tiltakozzanak. Nekünk van erre szervezett birói hatóságunk, amely bele tud szólni az egyszerűsítésekbe, mert naponkint látja a maga bírálatai közben, hogy mi folyik a bü­rokráciában és hogy milyen egyszerűsítésekre van szükség; azonkívül a törvény is kötelességévé teszi ennek a hatóságnak, hogy a maga birói és ellen­őrzési feladatkörében felszínre hozza mindazokat az egyszerűsítési lehetőségeket, amelyeket az állam érdekében szükségeseknek tart. Ez független ha­tóság, amelynek elnöke a legszigorúbb, ministeri felelősséggel tartozik, hivatott ember rá, betekint­het mindenüvé, és mi, a nemzetgyűlés, számon kérhetjük tőle, hogy: »Mire mentél az egyszerű­sítések körül a kormánnyal ?« Ez a hatóság: a legfőbb állami számvevőszék és elsősorban annak elnöke. (Ugy van! balfelől.) Ez lépjen az országos takarékossági bizottság helyébe, de nem is a helyébe, hiszen az állami számvevőszéket félre­tolták, úgyhogy annak a felelőssége most meg­szűnik, mert megfogják a kezét és azt mondja a törvényhozás: »Ide más szervet diszponálok, vé­gezze ezt el az országos takarékossági bizottság!« A legfőbb állami számvevőszék elnökének már kötelessége lett volna külön jelentést tenni az egyszerűsítésekről, és ha a ministerelnök ur jelentését visszatartja, direkte a nemzetgyűléshez kellett volna fordulnia abban a nagy kérdésben, hogy az egyszerűsítésekben hátramaradás van és hogy a kormányzat az egyszerűsítéseket, amelye­ket az 1923 : XXXV. te. elrendel, még mindig nem hajtotta végre. Azért, mert ebben a törvény­ben nincsen utalás a legfőbb állami számvevő­székre, mégsem háríthatja el magától az ellen­őrzés kötelességét, mert ma olyan időket élünk, hogy minden olyan kérdést, amely az államérde­két előbbre viszi, — vagyis nemcsak azokat, amelyek a törvények betűje szerint a hatáskörébe utaltatnak, hanem még az olyanokat is, amelyek­él talán kétséges, hogy hozzátartoznak-e — ma­gához kell ragadnia és segítenie kell az országot azzal a szaktudással, amely felett rendelkezik. De ezzel a legfőbb állami számvevőszék nemcsak az országot, hanem a kormányzatot is segiti, mert a legfőbb állami számvevőszék a maga nyugodt, a világ életétől elzárt birói elhelyezke­désében az egyszerűsítési kérdések felett, amelye­ket a kormányzat — ugy látszik — megoldani nem tud, meditálhat, és igen jó útbaigazítást, igen jó irányítást adhat a kormányzatnak ; ha pedig nézeteit nem tudja érvényesíteni a szám­vevőszék elnöke, jöjjön jelentésével a nemzet­gyűléshez és mi a két álíáspont között abból a szempontból fogunk ítélni, hogy mit kivan az állam érdeke. A másik kérdés, amelynek megoldására a takarékosság biztosítása érdekében törekednünk kell : a létszámcsökkentés. (Halljuk !) Ha olvassuk a kormánynak a költségvetési előirányzathoz adott általános jelentését, el va­gyunk ragadtatva az abban hangoztatott. . . (Zsirfcay János: Kétségbeeséstől!) Nem, kérem — hanem az elvektől. Nem tudom, hogy ezért NAPLÓ XXIX. évi január hó 30-án, pénteken. 33 az általános jelentésért tulajdon képen ki fele­lős, mert nem irta alá, sem a pénzügyminister, sem a ministerelnök ur. Ezt, ugy látszik, csak egyszerű mellék Jetnek tekintik. Én azonban, miután ez is ministeri felelősség alá tartozik, ugy bírálom el. hogy ezért az egész kormányt felelőssé lehet tenni. (Lendvai István: Majd a szedőt elcsapják!) A létszámcsökkenésre nézve a következő ki­jelentés foglaltatik ebben, (olvassa) : »Kétségtelen, hogy ezidoszerint indokolatlanul sok a magasabb fizetési osztályokba tartozó tisztviselők száma. Ezt az állapotot fokozatosan meg kell szüntetni, ami a státusoknak ujabb megállapítása utsán fog tör­ténni.« Örömmel vettem ezt. Én sem tartozom azok közé, akik brachiummal akarják elbocsátani a tisztviselőket. Mert számolni kell azzal, hogy ezek nagy szolgálatot tettek az államnak, hü ra­gaszkodással voltak az állami élet iránt. Ember­ségesen kell elbánni velük, amikor őket a legszo­morúbb sors éri az ország megcsonkítása folytán, a kenyerüket vesztik. Kétségtelenül nagy előre­látásra van szükség; de a tisztviselőknek maguk­nak is be kell látniok, hogy ezt végre kell haj­tani, mert különben belepusztul az ország és ők akkor nemcsak tényleges tisztviselők, hanem nyugdijasok sem lesznek. Maguknak kell elősegí­teniük ezt és maguknak kell elbírálniuk, ki a leg­rátermettebb a tisztviselők között, aki ottmarad­hat. Minden önzést, minden emberi gyengeséget le kell küzdeniök — mert az állam érdeke minden érdeket megelőz. Nem szabad protekciót, nepotiz­must, rokonságot érvényesíteni és ha akarnának is ilyent érvényesíteni a visszatartásban, ennek a törekvésnek meg kell törnie a minister urak akaratán. (Ugy van! balfelől. — Lendvai István: Klebelsberg erről már gondoskodott!) Amikor ezeket olvasom a költségvetési elő­irányzatok indokolásában és azután kezembe ve­szem az állami alkalmazottak és az állami nyug­díjban részesülők létszámáról a költségvetéshez mellékelt kimutatást, abban ép az ellenkezőjét látom gyakorlatilag annak, amit az indokolásban hirdet a kormány. Megdöbben az ember azon, hogy lehet az ismertetett ministeri kijelentés után ilyen adatokat a nemzetgyűlésnek rendel­kezésére boesátanil Legalább valami indokolását, magyarázatát tudnák adni annak, hogyan tör­ténhetett ez. Nem akarom a ministeriumokat külön-külön taglalni, (Lenüvai István: Lédererre tartozik a taglalás ! — Derültség.) nem vezet engem semmi személyes cil, minden ministerium­ban lévő tisztviselőhöz mint volt tisztviselőt szo­ros baráti kötelékek fűznek a legkisebbtől a leg­nagyobbig. Én azonban az állam érdekét minde­neüfelett valónak tartom, mert tudom, hogy ez a kis ország életképes, bár sok kormány kísérle­tezett rajta, mint egy nyúlon és mindent kibír. (Lendvai István: A Bethlen-kormány dacára még él ! Ez az életképesség csodája ! — Zaj-) Elnök: Csendet kérek ! Strausz István: Ennek az országnak van jö­vője és ezért az országért dolgozni kell, de nem olyan kétszínű kijelentésekkel, mint amilyenek ebben a jelentésben foglaltatnak. Ha az általam említett kimutatásnak a közalkalmazotti!k lét­számáról szóló részét nézzük, a következőket ta­láljuk. Az állami rendszerű fizetési osztályokba sorozott tisztviselők státusából elbocsátottak 1811­et, még pedig a VII. fizetési osztálytól kezdődőleg a XI­ig. De mi történt a többi fizetési osztály­ban, a magasabbakban, a Ill-ban, a IV-oen az V-ben, a VI-ban ? Rendszeresítettek 158 állást. Méltóztassék tehát ezeket az adatokat összehason­litani az általános indokolásban foglaltakkal. Ebből látszik, milyen komolytalan a miuister­nek ez a kijelentése és mennyire nem törődnek azzal, hogy itt létszámcsökkentésnek kell lennie, 5

Next

/
Thumbnails
Contents