Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

A nemzetgyűlés 368. ülése 1925. vetési előirányzatot. Nem kellett volna annak a költségvetési előirányzatnak oly szoros formák között mozognia, mint aminőt egy rendszeres költségvetési előirányzattól elvárunk. Az lett volna a fő, hogy előre megmondottuk volna a pénzügyminister kibontakozási tervére a véleményünket és nyiltan megjelöltük volna a végrehajtás módját és eszközeit. Most meg, amikor számot kell adni a multakért, lett volúa bázisa a nemzetgyűlésnek és a közvéleménynek arra, hogy a ministereket, a kormányt felelősségre vonja. Bud pénzügyminister ur nem érintette azt a kérdést, hogy nekünk tuiajdonképen még olyan indemnitásunk sem volt, amely alkotmányjogi szempontból csak megközelitőleg is kiállta volna a kritikát. 1920-ban, amikor az első nemzetgyűlést összehívták, báró Korányi volt a pénzügyminister, aki három hónapra szóló indemnitási javaslatot terjesztett be. Nem akarok ennek bírálatába bocsátkozni. Korányi pénzügyminister ur maga bírálta meg egy, az általa előterjesztett költségvetésben, amelyben kijelentette, hogy ez az indemnités nem volt sem indemnités, sem költségvetés, mert mind a két tekintetben végrehajthatatlan volt ; akkori egész pénzügyministerságe alatt tehát nem alkalmazkodott ehhez az indemnitáshoz. És mégis mi történt ? A három hónapra szóló indemnitási törvényt kiterjesztette 13 hónapra. Ez egyenesen megcsúfolása a budgetjognak, megcsúfolása az alkotmánynak. Végig mehetnék egész sorozatán az indemnitásoknak, amelyek mind ilyen szempontokból Ítélhetők meg. Ezeknek a kérdéseknek taglalásával nem kivánom a nemzetgyűlést fárasztani, hiszen ismerjük ezeket. Felszólalásommal csak azt szeretném elérni, hogy a költségvetési jog alkalmazása tekintetében térjünk vissza az alkotmányosság teljes talajára, alkalmazkodjunk minden tekintetben a költségvetési jog követelményeihez, államháztartásunk egész vonalán. Őszintén megvallom, azt vártam volna a pénzügyminister úrtól, hogy ilyen kijelentéseket fog tenni, hogy elitéii az alkotmányjognak meg nem felelő indemnitásokat s biztosítja ezt a nemzetgyűlést, hogy ha lesz is indemnitási javaslat, akkor ő olyan indemnités szerkesztésére fog törekedni, amely alkotmányunknak minden tekintetben megfelel. El kellett volna itélni azt az indemnitási törvényt is, amelynek alapján most az ügyeket viszi a kormány, mert ennek sincs meg az alkotmányjogi alapja, miután egy olyan költségvetést fogadtak el ennek bázisául, amelyet a nemzetgyűlés sohasem látott, Valóban nem értem Kállay volt pénzügyminister urnák azt a fejtegetését, amelyben a monarchiára utalt, azt mondván, hogy amikor államkapcsolatban voltunk Ausztriával, milyen korlátokat szenvedett a magyar budget-jog, s hogy a költségvetési jogot nem is lehetett teljesen kihasználni, mert ott volt a közös ügyek moloch ja, amely mindent elnyelt, ha észrevette, hogy itten még van alap, még van talaj az adószedésre. Ez a kérdés a jelenlegi költségvetés tárgyalásába nem is vonható be. Én a magam részéről nem is értek vele egyet. Bárcsak eljönne az az idő, hogy Magyarország olyan boldog és megelégedett lenne, mint amilyen volt a monarchia idejében ! Ilyen közjogi kérdések taglalásába, a múlt idők rekriminálásába nem kívánok belebocsátkozni. De igenis itt a nemzet nyilt szine előtt utalok arra az időre, amikor először következett be Magyarországon az ex-lexes állapot. A kormány tulajdonképen nem is tudta, hogy mihez fogjon. Elhatározta,- hogy lemond; a ministerelnök évi január hó 30-án, pénteUen. 27 fel is ment a királyhoz, de a lemondásra nem került sor, mert a királyt olyan aggodalmak és kétkedések közt^ találta, hogy a ministerelnök minden erejét és rábeszélő képességét igénybe kellett vennie, hogy a királyt visszatartsa attól, hogy lemondjon a trónról. Abban az időben én a legfőbb számvevőszék egy igen szerény tisztviselője voltam. A legfőbb állami számvevőszék elnökét is felhívták, mondjon véleményt, mitévő legyen a király, mit tegyen a kormány, mit tegyen az ország a bekövetkezett helyzetben. Amikor az akkori nagynevű és nagykészültségü számvevőszéki elnök, Rakovszky István, összehívta a maga tanácsát, percekig nem tudott szóhoz jutni annak a hirnek hatása alatt, amelyet Bécsből kapott a király állásfoglalása tekintetében. Ezekre a szempontokra kellett volna a volt pénzügyminister urnák rámutatnia, hogy t. i. milyen kétségei voltak a királynak abban a tekintetben, hogy szedhető- e költségvetés nélkül, indemnités nélkül a magyar nemzet tagjaitól, a néptői adó, engedheti-e ő esküjének megszegése nélkül, hogy az állam nevében utalványozások történjenek felhatalmazás nélkül. Azt akarom én, hogy ilyen szellem hassa át a kormányt ezután az államgazdaságának vitelében, hogy ez a szellem, az alkotmány és az alkotmány parancsoló joga iránt való ez a tisztelet irányítsa, mert a nemzetnek és a népnek csak egyetlen egy joga van, amellyel a hatalom ellen meg tudja védeni magát: a büdzsé-jog. Ha ezt könnyelműen kezeljük, akkor csakugyan nem lehet beszélnünk parlamenti életről. És ez a kormányzat, ez az uralom négy-és fél esztendőn keresztül költségvetés nélkül* indemnités nélkül vitte az ország ügyeit anélkül, hogy csak eszébe is jutott volna az egyik vagy másik kormány elnökének lemondani. Én azt hiszem, a kormányzó ur sem érzett valami lelkiismeretfurdalást afölött, szedhetnek-e adót és eszközölhetnek-e az állam nevében utalványozásokat exlexben általában, mert ezt a helyzetet, amely nálunk a költségvetési jog tekintetében négy és fél éven keresztül volt, nem ismerhetem el másnak, mint ex-lexnek. Nemcsak én mondom ezt, hanem ha bármely állam szakértőit megkérdezik és feltárják azt a módot, ahogy itt négy és fél éven keresztül vitte* egy indemnitásnak kierőszakolt szöveg utján az államháztartás ügyeit, egészen nyiltan meg fogja mondani, hogy ez nem volt más, mint ex-lexes állapot, Én magam is örülök annak, hogy idáig jutottunk, hogy kaptunk egy rendszeres költségvetést. Kétségtelen, hogy ez egy megfelelő rendszerben tobbé-kevésbbé az alkotmány követelményei szerint összeállítóit költségvetés. A pénzügyminister ur azonban elfelejtette kiemelni azt. hogy ezt a költségvetést tulajdonképen egy félév után, léhát a költségvetési év derekán terjesztették be ide, és mire ez a költségvetés szankció alá kerül, törvényerőre emelkedik, tulajdoiiképtn nem nagy jelentőségű lesz az államháztartás vitele szempontjából. Sietek azonban ismételten hozzátenni, hogy azért nem tartom ezt értéktelen munkának. De azzal ne áltassuk magunkat, hogy ez a költségvetés most, 8 hónap után valami uj életet, lendületet fog az ország pénzügyi és gazdasági viszonyaiba hozni. Ez a nagyarányú késedelem teljesen devalválja ennek a költségvetés-előirányzatnak tulajdonképeni rendeltetését, sőt ha szabad mondanom, bizonyos bonyodalmakat fog majd okozni a zárszámadás elkészítésénél, mert hiszen az állam egy percig sem állhat meg a maga életében, az megy tovább költségvetés nélkül, illetve olyan költségvetés, olyan indemnités alapján, amely már külső szerkezetében is sok tekintetben külön4*