Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

JL nemzetgyűlés 368. ülése 1925. megolvasni a jelenlevő képviselő urakat. (Mozgás,) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni, a jelenlevő képviselő urak számát kivánom megállapittatni. Perlaki György jegyző (megszámlálja a képviselőket) : Huszonegv ! Elnök : Minthogy a Ház nem tanácskozásképes, az ülést félórára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A szó Strausz István képviselő urat illeti. (Halljuk! Halljuk !) Strausz István : T. Nemzetgyűlés! Előttem felszólaló Görgey István t. képviselőtársam beszédében alapos készültséggel mind oly időszerű és nagyfontosságú kérdéseket ölelt fel, amelyek a közéletet uralják Amikor ezt megállapitom, szivesen^ elismerem, — tartozom is vele — hogy a kormánypárt soraiból kevés képviselő beszélt oly elfogulatlanul a nagyfontosságú kérdésekről, mint amilyen elfogulatlansággal és tárgyilagossággal Görgey t. képviselőtársam szólott. Különösen megragadta figyelmemet, hogy egységre törekszik a különböző társadalmi osztályok, főképen az agrír-, a kereskedő- és az iparos-osztály között. Nekem is ez a vágyam, ez az erős törekvésem : az egység, az együttműködés, a megalkuvás nélküli munkában. Csak azzal érhetjük el, hogy ez az ország még egyszer hatalmas és nagy legyen, ha közösen összefogunk a munkában. Csak félrevezetett társadalom hiheti azt, hogy a t. kormány favorizálja az agrár-társadalmat az ipar és kereskedelem rovására. Erre nem kell egyéb cáfolat, mint az. ha kezünkbe vesszük a kereskedelemügyi és földmivelésügyi tárca költségvetési előirányzatát és megnézzük azok javadalmát. Azt látjuk, hogy a földmivelési ministerium javadalma 16,496.970 K, mig a kereskedelmi ministeriumé ennél is kevesebb: 13,266.280 K. Össze kell tehát fogni ennek a három társadalmi osztálynak, s egyelőre nem a munkára, hanem a kormány ellen kell megszervezkednie, amely az ország talpra áll itására bazirozott költségvetésben és muiikaprogrammban nem tudott a megértésnek arra az álláspontjára helyezkedni, hogy elsősorban ezt a három termelő társadalmi osztályt kell hatékonyan táplálni költségvetési javadalommal. Hiába vitatkozunk fölötte, ez az ország többé-kevésbé agrárország és így a szanálási munkának legnagyobb megcsúfolása az, mikor azt látjuk, hogy a földmivelési érdekek előmozdításáról iiyen szűkösen gondoskodik a kormány a költségvetési előirányzatban. Ugyanígy állunk az iparral és kereskedelemmel is, nincs tehát oka az egyik társadalmi osztálynak sem arra, hogy egymásnak szemrehányást tegyen. Ha van ok a szemrehányásra, ugy az jogosan csak a t. kormányt illeti mind a három rendbeli érdek háttérbe szorítása miatt. De az, hogy elismeréssel nyilatkozom a t. előttem szóló képviselőtársam beszédéről, még nem jelenti azt, hogy az általa tárgyalt kérdéseket minden tekintetben az ő nézőpontjából ítélem meg. Ami frappáns kérdés volt még beszédében az úgynevezett zsidókérdés. Én ezzel szándékosan nem szoktam foglalkozni, mert az a véleményem, hogy az csinálja a zsidókérdést, aki idehozza. Isiincs zsidókérdés. Engem minden tettemben, cselekedetemben és minden felfogásomban, mikor az államélet viszonyait tekintem, a szent korona eszméje vezet. A szent korona eldöntötte azt, hogy ebben az országban minden polgárt egyforma jogok, kötelességek és egyforma közszabadságok illetnek meg. Ne akarjunk tehát szántszándékkal zsidókérdést esinálni, ne analizáljunk különböző jszempontokNAPLÓ XXIX. évi január %ó 30-án, pénteken, 25 ból s ne bizonyítgassuk, hogy a turánoktól származnak a zsidók. A feszegetés egymaga beteges tünet állami életünkben és annak a bizonyítéka a külföld szemében, hogy nálunk a hangulat uralkodik a törvények fölött. Aki másként vélekedik, az csak politikai tőkét kovácsol belőle a maga és nem az ország hasznositására. Az én katholikus keresztény felfogásomat jól ismerik az országban. Az erőltetett zsidókérdésben azonban nem tudok felekezeti álláspontra helyezkedni. Maguk az egyházfejedelmek is keményen elitélik, amint itt is többször történt rá hivatkozás, a zsidókérdés bevitelét a politikába és azt izgatásnak bélyegzik, ami mostanában e kérdés körül folyik. Ebben tehát, mint Görgey t. képviselőtársam kifejtette, nehézségeket nem a kormánynak, hanem az országnak támasztunk kül- és belföldön egyaránt. Az előttem szólóit t. képviselőtársam még részletesen tárgyalta a hitelügyeket. Kapcsolatban a Magyar Nemzeti Bankkal. Ezekre is kitérek, de csak beszédem folyamán. A költségvetéssel is foglalkozott Görgey t. képviselőtársam. Nem tudok vele egyetérteni abban, hogy már tiz éve mullott annak, hogy költségvetés a törvényhozás elé nem terjesztetett. Képviselőtársam bizonyára 1914/15-től számítja a költségvetés hiányát. A költségvetés beterjesztésének megszakadását véleményem szerint csak 1920-tól lehet számítani, mert közbevetőleg forradalom volt, amelynek a lángja elsősorban alkotmányunknak költségvetési jogát égette fel. A költségvetés tulajdonképeni elmaradása tehát 192J-tól datálódik, amikor kezdődnie kellett volna az alkotmányos életnek. A háborús időszak alatt ha nem is volt költségvetés, legalább volt indemnités, amely abban az időben teljesen pótol tel cl költségvetést. Hiszen a gazdasági és pénzügyi életet akkor csakugyan nem lehetett fejleszteni, — amint azt az igen t. pénzügyminister ur expozéjában érintette — és azt a költségvetési keretet, amely szükséges volt ahhoz, hogy az országgyűlés a maga költségvetési jogát gyakorolja, az indemnitás fenntartotta. Azt hiszem Görgey t. képviselőtársam ezen néhány megjegyzésemből is megérti állásfoglalásomat a beszédében tárgyalt kérdésekkel szemben. Most szeretnék bírálatommal beleviíágitani az arany költségvetésnek nagy anyagába, nem a hatalom birtokosainak, hanem az ország érdekeinek szempontjából. Élénken érzem helyzetem fonákságát, hogy mikor erre a nehéz munkára vállalkozom, ellenzéki képviselőtársaim teljesen magamra hagynak. Igaz ugyan, hogy én pártonkivüli ellenzéki képviselő vagyok, de mégis elveim érvényesülésének támasztékai t ellenzéki képviselő társaim között keresem. Én bizom az igen t. ministerelnök ur államférfiúi belátásában, bizom higgadtságában, hogy a folyamatba tett tárgyalások alapján el tudja érni, — mert el is keli érnie — bogy a passzivitásba ment ellenzék mielőbb visszatérjen a nemzetgyűlés termébe. ISjem érzem magamat hivatottnak, hogy ebbe az elmérgesedet ügybe — talán mondhatnám perbe — beleavatkozzam, de azt mégis szabad nyomatékosan hangsúlyoznom, hogy nem szabad még vitathatatlan nagy igazságoknál sem, különösen ha azok politikai természetűek »vim vi« álláspontjára helyezkedni. A makacsság, a dac politikájának ez az ország már egyszer megfizette az árát majdnem egész létével. Mikor ezeket a kijelentéseket teszem, tisztán hazafiúi aggodalmam indít erre, mert nemcsak látom, hanem teljesen át is érzem és át értem azt a súlyos pénzügyi és gazdasági helyzetet, amely ma az országra ránehezedik. A mostani leírhatatlan nehéz gazdasági helyzetbea nem szabad ebben az országban ellenségeknek lenniök, 4