Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-374

300 A nemzetgyűlés 374. ülése 1925. évi február hó 11-én, szerdán. áll, a szolid kalkulálás fontosságát nem ismerték fel és a számjegyek egyre szaporodó nulláibél üzletük jövedelmezőségére véltek következtetni. Előrelátható volt, hogy ez a kereskedői dilettantizmus a hirtelen bekövetkezett és hosszantartó gazdasági pangással képtelen lesz megbirkózni. Bizonyos, hogy a külföldi áruk beözönlése, szembeállitva a fogyasztóközönség minimálisra zsugorodott felvevőképességével, majd a részletfizetésre való eladás bevezetése, amely viszont könnyelmű kihitelezéseket vontmaga után, a kereskedővilágot rendkívül nehéz feladatok elé állitotta. Nemcsak háborús, hanem régi reális kereskedők is — nagykereskedők és detailisták egyaránt — húzzák le egymásután boltjuk redőnyeit. Az előjelek után itélve nagyon tartok tőle, hogy a csődönkivüli kényszeregyességek, a bukások hosszú sora fog még bekövetkezni. Amennyiben háborús kereskedők buknak meg, ugy gazdasági életünknek egy bizonyos tisztulási folyamatával állunk szemben, amennyiben azonban régi i-eális kereskedőket éri ezen sors, ugy ezt már gazdasági életünk betegségének kell mondanunk. A magángazdaságok összeomlása az államot is a lehető legsúlyosabban érinti, mert hiszen mrnden bukás egy adóalanynak jelenti összeomlását. Nem valószinü, hogy ezen adóalanyok rövid időn belül összeszedjék magukat és uj gazdasági életet kezdjenek. Kétségtelen, hogy az inzoivenciák egyik lényeges oka, egyik eredője a külföldi áru beözönlése: áll ez különösen a textilkereskedelemre nézve. A gazdasági folyamat rendkivül egyszerű: a behozatal felszabadítása folytán igen nagy mennyiségű külföldi áru özönlik be, a raktárak megtelnek és a bőséges kinálat az árakra csökkentőleg hat, A közönség rendkivül meggyengült fogyasztóképességét a tisztességtelen verseny ismérveit feltüntető potom áron való vesztegetések, majd pedig a részletfizetésre való eladások bevezetése nem kis mértékben megjavítja ugyan, azonban a részletfizetési rendszer válogatás nélkül megkötött üzleteknek, másszóval könnyelmű kihitelezéseknek lesz az előidézője. Az eredmény: a hitelszerzés nehézsége, fizetési nehézségek, majd csődönkivüli kényszereö-yesség, a bukás. Nagyon sok kereskedő, aki a felszabadult behozataltól kedvezőbb üzletmenetet és jövedelmezőséget várt, reményeiben keserűen csalódott; kardjával a magyar ipart, szerinte a vámvédelmet mohón kihasználó magyar ipart, akarta sújtani, ellenben a vége az lett, hogy Brutus módjára a saját kardjába dőlt. Bátor voltom említeni, hogy az egyezkedő kereskedők nagyrésze háborús kereskedő. Ezen jelenségben találja magyarázatát gazdasági eletünk azon mozgalma, amely a kényszeregyességi eljárás reformját tűzte ki céljául. Indokoltnak kell tortanom a kényszeregyességi eljárás egy olyan reformját, amely a változott viszonyokhoz alkalmazkodva a hitelezőknek érdekeik védelmére való összeállását az eddiginél fokozottabb mértékben lehetővé teszi. Ez egvet jelent a kiegyezési kvóta minél nagyobb százalékösszegben való megállapításának biztosításával. Talán egy kiegyezési határ felállítása is megkísérelhető volna. Egy ilyen irányit reform indokolt voltát egy a kezemben levő nyomtatott körözvény is mutatja, amelyet az érdekesség kedvéért fel fogok olvasni. A cég megnevezését mellőzöm. „X. Y. és társai Kereskedelmi egyeztetési iroda. Alapíttatott 1913. évben." Sürgönycím, interurbántelefon, csekkszám, mindez természetesen megvan. A körözvényt egy kereskedőnek küldték, aki nekem azt szívességből átengedte. A körözvény szövege a következő (olvassa): „Tisztelt Cím! Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy irodánk, mely jelenleg is fizetési? nehézségekkel küzdő, illetve fizetésképtelenséget bejelenteni szándékozó cégek hitelezőikkel való gyors és eredményes kiegyeztetésével foglalkozik — a „gyors és eredményes kiegyeztetés" természetesen alá van húzva •—, előnyös bankösszeköttetéseinél fogva a jövőben, ha kell, az inzolvens kereskedő számára jótállóról (garansról) is gondoskodik, vagyis az általunk létrehozandó egyesség vagy moratórium financirozását is elvállaljuk. Miután ugy a védegyletekkel, mint az öszszes szakmabeli nagykereskedőkkel több mint egy évtizede mindennapos érintkezésben állunk és állandó ügyészi permanenciát tartunk ügyfeleink rendelkezésére, módunkban áll olyan fizetésképtelenségi esetek elintéztetése is, ahol az adós kényszeregyesség igénybevételét óhajtja. Készek vagyunk az illető fizetési nehézségekkel küzdő céget kívánságára, sürgönyi' vagy telefoni hívásra — ez természetesen megint alá van húzva — személyesen felkeresni és szakszerű tanácsainkkal ellátni s amennyiben ügyét átvesszük, ugy odautazásunk költségeit sajátunkból fedezzük. Örömünkre szolgál a t. cím bármily irányú szives pártfogása, melynek reményében ajánljuk magunkat." Magyarán mondva a kereskedelmi egyeztetési irodának őszinte örömére szolgálna, ha X. Y. cég a kényszeregyességi eljárást óhajtaná igénybe venni. Azt hiszem, m. t. Nemzetgyűlés, hogy ehhez kommentár nem kell. Mi ez más, mint felhívás a keringőre? önkéntelenül is eszembe jut a budapesti uccának azon cinikus rnegállapitása, hogy a tőzsdei konjunktúra megszűntével egy esődönkivüli kényszeregyességi konjunktúra kezd kialakulni. Ipari termelésünk és kereskedelmi életünk: megoldásra váró többi fontosabb problémáit csupán röviden óhajtom érinteni. Az ipari hitel kérdésénél különbséget kell tennünk a jiagyipar, középipar és kisipar hitele között. Helyesnek tartom a szaksajtó és napilapok azon közleményeit, amelyek szerint a középipar hitelkérdése az, amely sürgős megoldásra szorul. Mig a nagyipar az őket financirozó bankérdekeltségek, esetleg külföldi pénzcsoportok támogatása által többé-kevésbé fenn tudja tartani üzemeit és a kisipar hitelszükségletéről a kormány épen a közelmúltban gondoskodott, amikor az lOKSz és a Kisipari Hitelszövetkezet közvetítésével a kisiparosoknak aránylag olcsó hitelt biztosított, addig a középipar itt is és ott is zárt ajtókra talál és nem tudja, hogy hová forduljon. Ezen kérdés, tekintettel középiparunk nagy g-azdasági fontosságára ós az üzemek feutartásának szociális szempontból való nagy jelentőségére, sürgős megoldást igényel. Iparunk mindhárom kategóriájára nézve exisztenciális fontosságú, hogy a hitel a vállalatoknak olyan feltételek mellett bocsáttassék rendelkezésre, amely feltételek az ipari termelés rentabilitását ne veszélyeztessék. Az ipari hitel ezidöszerint túldrága. Saját gyáripari és kereskedelmi tapasztalatom alapján merem állítani, hogy normális termelési és értékesítési viszonyok mellett egy reálisan vezetett vállalat 25 százalék körüli kamattal megterhelt hitelt nem képes hasznothajtóau felhasználni. A kormány a kisiparnak 24-5 • százalékos hitelt biztosított, mely hitel arány-