Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

10 A nemzetgyűlés 368. ülése 1925. évi január hó 30-án, pénteken. Márpedig egészen nyilvánvaló, bogy a sajtó iránytűje nem mindig képes az egyenes ut, az igazság felé mutatni, hanem sokszor magához rántja a kiadói érdek, politikai és pártszempont s így megtörténik, hogy azokban a sajtóorgánumokban — és szerintem minden sajtóorgánumnak ez volna a feladata — melyeknek hivatása volna a nép ob.ektiv felvilágosítása és nevelése, politikai irányzatokat, törekvéseket és ilyen törekvések képviselőit sokszor az egekig magasztalják, a szemben álló törekvéseket, .politikai irányzatokat és ezek képviselőit pedig a sárgaföldig és még alább is lepocskondiázzák, az egyik esetben ép ugy különösebb, egetverő érdemek nélkül, mint a másik esetben különösebb bűnök nélkül, de mindenesetre az objektiv igazság rovására és megsértésével. Ebben a tekintetben már annyira fejlett a technika, hogy nem is kell pozitive véteni az igazság ellen, nem is kell a hazugság eszközéhez fordulni ; elég a sajtó viszonyaink között egyáltalában nem ismeretlen agyonhallgatás rendszere is. Pedig a nép kellő felvilágosításának hiánya épen a parlamentáris állami berendezkedésben annál is inkább nagyjelentőségű, mert két igen mélyreható bajt von maga után. Az egyik az. hogy a nép kellő politikai átfogó képesség hijján csak azokról az érdekekről, azokról a programmokról szerez tudomást, melyek őt közvetlen közelről érintik a saját érdekén keresztül, de nem akar tudomást venni az összességet érintő érdekekről és nem akar arra a belátásra emelkedni, hegy az összes társadatmi és gazdasági rétegek éraekei folytonos kölcsönhatásban vannak egymással, épen ezért az igazi, helyes társadalmi eljárás és politikai igazgatás az volna, ha a fősúlyt a különböző társadalmi érdekek igazságos kiegyensiilyozására helyeznék. A nép megfelelő iskolázottság hijján csak a maga érdekét látja és cst«k a maga érdekének szolgálatában tevékenyktuik, ezt azonban annál vehemensebbül és annál brutálisabb erővel, minél inkább érzi, hogy igaza^ van és minéj inkább tolják szeme elé hivatott és hívatlan szószólók, avatottak és avatlanok az ő külön érdekét és hallgatják el mások külön érdekeit, mint olyan korlátokat, amelyek az illető külcn érdekének érvényesítése elé megfelelő és igazságos korlátokat szabnak. Ezek az állapotok természetesen kell hogy a nemzetgyűlésben is visszatükröződjenek, mint ahogy vissza is tükröződnek, de összekapcsolódnak azzal a másik nagy bajjal, hogy t. i. a parlamenti erőviszonyok alakulása is attól függ, hogy melyik az a politikai irányzat, amely a legnagyobb hatalmi vagy anyagi eszközzel rendelkezik ennek a kellő politikai orientáltság nélkül levő népnek megfelelő orientálására és úgynevezett felviiágositására, vagyis az ő hajlandóságának megnyerésére abban a tekintetben, hogy amit sokszor mondanak a népnek, azt végre is igazságnak fogadja el és hajlandó elismerni annak ellenére, hogy ha jól fenekére nézne a kérdésnek és ha objektiv politikai nevelésben részesült volna, fel kellene ismernie, hogy ez is az a politikai irányzat, ez is az a politikai jelszó, követelés, amelyet ugy állítanak be, mint az én legfőbb érdekemet, ez az én igazi érdekeimnek meg nem felel, annak ellenére, — mondom — miután az iskolázottságot nélkülözi, miután megfelelő propaganda áll rendelkezésére annak az irányzatnak, amely a népre ráoktrojál olyan meggyőződést, amely érdekeivel ellenkezik, ez — a választások szabadságát feltételezve — a parlamenti erőviszonyokban is visszatükröződik és abban nyer kifejezést, hogy a politikai tölbségnek meghódítása tulajdonképen inkább a hatalomnak, pénznek és anyagi eszközöknek kérdéseMert ahelyett, hogy ebben a küzdelemben egyforma eséllyel, egyformán egy szál karddal állnának ki az ellenfelek, pusztán az igazság fegyverével, az egyik belöveti ebbe a küzdelembe a maga egész hatalmi apparátusát, a másik megszólaltatja a maga egész sajtó-orchesterét, hozzáadja ehhez röpiratok millióit, és agitátorok százait, a harmadiktól pedig a hatalomban való részesedés is el van vonva, anyagi eszközei is hiányzanak, de eltiltják előle sokszor még a szószéket is. úgyhogy a maga igazságának érvényrejuttatása tekintetében egyáltalában nem tud semmi másra hagyatkozni, mint arra a fel nem világosított népre, amely így terrnf szetesen azt az igazságot, amelyet előtte ki nem fejthettek, amelyet meg nem ismerhetett, a politikai életben győzelemre juttatni nem tudja. így azután abból kifolyólag, hogy mindig többen vannak olyanok, akiknek jogos kívánságaik vannak, de anyagi eszközeik nincsenek, hogy mindig nagyobb a száma a szegényeknek, akik anyagi eszközök híján a maguk politikai meggyőződését érvényre juttatni nem tudják, előáll az az eset, hogy a parlamenti erőviszonyok alakulása megfelelhet ugyan és hű képe lehet egy mesterséges közvéleménynek, azonban nem felel meg annak az igazi érdeknek és annak az igazi szükségletnek, melyet a nemzet nagy többsége a maga szivében érez és amelyet akkor, ha őt felvilágosítás címén félre nem vezették volna, szavazatával diadalra is segitett volna. A kulturális programúira vonatkozólag igért feladatok beváltása tekintetében ennyit tartottam szükségesnek megjegyezni. Ezek után még csak egyet akarok megemlíteni azokból az Ígéretekből és feladatelismerésekből, amely eket _ a ministerelnök ur, mint a kormány politikájának felelős irányitója, itt a nemzetgyűlés szine előtt tett (Zaj.) és ez az, hogy a békét, az egységet akarta megteremteni, amint azt 1922 június 30-án itt kifejtette ; a felekezeti, politikai és társadalmi békét egyaránt. Hogy ez mennyire sikerült neki, e tekintetben, azt hiszem, felesleges bővebb magyarázatokba bocsátkoznom. Elégséges rámutatni az üres ellenzéki padokra és visszagondolni ennek előzményeire, politikai indokaira és következményeire. Ha igy végigmentem nagy vonásokban azokon a feladatvállalásokon és azokon az ígéreteken, amelyeket a ministerelnök ur annak idején élénkbe tárt, azt vagyok kénytelen megállapítani, hogy a ministerelnök ur nem ért el olyan eredményeket, amelyek azokat az ellenzéki politikai pártokat — és itt elsősorban természetesen saját pártomról beszélhetek — arra indítanák, hogy a ministerelnök ur politikájával szemben elfoglalt ellenzéki álláspontjukat megváltoztassák. Mégis, mert egyetértek a ministerelnök úrral abban, hogy a nemzetnek egységre, egységes erőösszefogásra való képesítése a politikának életbevágó kérdése, érzem azt a kötelességet, hogy szerény felfogásomat ebben az irányban ismételten hangsúlyozzam, mint ahogy azt egyszer már ebben a t. Házban megtettem, s e tekintetben a kormányelnök urnák és az illetékes tényezőknek figyelmét újból arra hívjam fel, hogy ha őszintén és komolyan akarják a nemzeti egységes erőösszefogást megalapozni, megszervezni, akkor vessék tekintetüket azokra a problémákra, amelyek ebben az országban a legtöbb polgárt érdeklik, tartsák kötelességüknek azt, hogy a szociális problémákat ne engedjék tehát át se pártoknak, se a politikai porondokon még kivül rekedt demagógoknak, se pedig a politikai arénában megjelent demagógoknak, hanem vegyék ők maguk a kezükbe ezeknek a szociális kérdéseknek intézését ; állítsák ezeknek a szociális kérdéseknek