Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-370
116 A nemzetgyűlés 370. ülése 1925. évi február hé í-im, szerdán. és alapél veket, amelyek mellett m államháztartásnak haladnia kell. Nem azt mondom, hogy a mostani keretek között menjünk tovább; de épen azért kellett volna mindenkinek itt lennie, és a vitában részt vennie, hogy a jövőben meg lehessen állapítani, hol vannak fogyatékosságok és hiányok, hol kell tágítani és hol kell szűkíteni a költségvetés keretein. (Ugy van! Ugy van!) És hiszem is, hogyha ők is resztvettek volna a vitában, mindenesetre sokkal nagyobb eredmény született volna meg és ha lesz fogyatékosság és hiány a jövőben, ezekért a mulasztás jórészt őket fogja terhelni. (Ugy van! Ugy van!) Ami a költségvetést magát illeti, a költségvetéssel általánosságban minden szónok foglalkozott. De a költségvetés jellege ellen kifogás nem igen emeltetett Ebben a tekintetben csak Strausz István igen t. képviselő ur beszédével fogok foglalkozni, amely egyébként igen tárgyilagos volt, de, azt hiszem, nem egy tekintetben sok tévedése is volt. Az igen t. képviselő ur azt mondotta, hogy én ezzel a költségvetéssel nem azonositom magam. Nem tudnám elkéi>zelni azt, hogy olyasvalamit képviseljek, amivel nem azonositom magam. Azonositom magam ezzel a költségvetéssel épen abból az okból, amelyet épen az igen t. képviselő ur mondott: kötelességből! Mert én magam mutattam rá arra, hogy egy kónyszerköltségvetéssel állnnk szemben, egy olyan költségvetéssel, amellyel számolnia kell az országnak a mai viszonyaink között (Ugy ran!), egy olyan költség-vetéssel, amelyben óriási áldozatokat kellett hoznunk, hogy megteremtsük az, egyensúlyt. (Ugy van! Ugy van!) Csak arra mutatok rá ismételten, amire első beszédemben rámutattam, hogy a honvédelem terén milyen áldozatokat voltunk kénytelenek hozni akkor, amikor áldozatoknak, szerintem, ill helyük nem volna, mert szemrehányást nem tehetett volna nekünk senki azért, ha legalább azon szűk keretek között mozogtunk volna, amelyeket nekünk meghagytak. Kénytelenek voltunk meghozni ezekéi az áldozatokat, remélem azonban, hogy csak átmenetileg, inert hosszú ideig ezeket az áldozatokat elviselni nem lesz lehetséges az ország és a nemzet érdekében. Ismételten hangsúlyozom tehát, hogy igenis, kötelességből azonositom magam ezzel a költségvetéssel, köt éles ség'ből képviselem ezt a költségvetést, abban a határozott és biztos reményben egyúttal, hogy ez a költségvetés, illetőleg a szanálás időtartama alatt készülő költségvetések ki fognak bennünket teljes erővel rántani abból a zavarból, amelybe kerültünk, hogy azután olyan költségvetésekhez jussunk el, amelyek mellett az állani és a nemzet igazi céljait megvalósíthatja. (Ugy van!) Az igen t. képviselő ur azt is kifogásolta, hogy a költségvetési év derekán terjesztetett be a költségvetés. Teljesen igaza vau. A magam részéről is rámutattam erre, azonban nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy akkor, amikor pénzügyi téren éveken át rettenetesen nehéz helyzet volt, milyen óriási fáradságba került, az első reális költségvetés megteremtése. Hivatali elődömre, Korányi báróra gondolok, aki hosszú hónapokon át elsősorban azzál foglalkozott, hogy ezt. az egyensúlyozott költségvetést megteremtse. A szanálás komolyan esak március után kezdődött és ez volt az igazi oka, hogy elkéstünk a költségvetéssel. Be én is azt tartom és vallom, hogy a kormánynak ezután kötelessége a költségvetéssel rendes időben jönni (Helyeslés. — Strausz István:- Helyes! Ezt a kijelentést varrtuk !), hogy a nemzetgyűlés ugy az ellenőrzési jogát gyakorolhassa, mint a kormány politikája felett is megmondhassa a maga. véleményét és egyúttal jelezze, milyen irányban akarja a jövő irányelveit lefektetni'. (Helyeslés.) Rá kell térnem arra is, hogy a képviselő ur kifogásolja a költségvetésben levő egyes inézkedéseket, töhbek között azt, hogy a sommázatban nenij ugy kezeltük a személyi és a dologi kiadásokat, amint szerinte kellett volna. Csak röviden felelek erre, mert hiszen az előirányzat letárgyalása után beadandó appropriációs javaslatban lesz a tulajdonképpeni költségvetési törvényjavaslat, ez pedig teljesen azok szerint az elvek szerint lesz felépítve, amint azt az igen t. képviselő ur kívánja. Még egy kérdést akarok ezzel kapcsolatban megemlíteni és pedig* azt, mintha a kormány ugy kezelné a költségvetést, hogy itt egyes dolgok^ titkolandók. Nekünk r titkolni valónk nincs és nem is lesz. Épen ezért itt akarok rámutani a virement-jogra, amelyet az igen tisztelt képviselő ur ugy fogott fel, mintha e téren túlságosan szabad kezet akarna a kormány magának biztosítani. Ellenkezőleg azt tartom, hogy különösen az alatt a két év alatt, aanig az állam pénzügyeit teljesen helyreállítjuk, a virement-joggal csak kivételesen lehet élni. Ezért az appropriációs javaslat ebben a. tekintetben el fog térni az eddigi javaslatoktól, amelyekben fel volt sorolva, hol élhettek az egyes ministerek a yirement-nal. Minthogy azonban már ma is látjuk, hogy a költségvetési kereteken belül, a részletekben, bizonyos helyesbitések szükségesek, elkerülhetetlen, hogy a költségvetési hitelek jobb beosztása céljából egyes esetekben a virement-joggal_ éljünk; de szükségesnek tartom, hogy a pénzügyministernek módja legyen minden egyes esetre betekinteni és ennek alapján az igazi takarékosságot előmozdítani. A ministertanácsra és a pénzügymhdster hozzájárulására akarjuk tehát t bizni annak megállapítását, hogy tulaj donképen mikor és milyen helyeken van a virement-jog alkalmazásának helye. A képviselő urak részéről többen kifogás tárgyává tették az egyes tárcák ellátmányát. Ebben a tekintetben a magam álláspontját egészen határozottan kifejezésre juttattam. Magam voltam az, aki rámutattam arra, hogy, sajnos, különösen a gazdasági tárcák nincsenek ugy ellátva (Ugy van! jobbfelől), amint az helyes gazdaságpolitika mellett szükséges Azonban egy szempontot, mégis, ne méltóztassanak figyelmen kivül hagyni. Ezeknek a tárcáknak megítélésénél feltétlenül szükséges az odatartozó üzemek költségvetését is figyelembe venni. Ezek most külön kezeltetnek, és ha ezeket hozzáveszem a tárcák költségvetéseihez, akkor sok tekintetben megváltozik a kép. Másrészt, amint erre már annakidején is utaltam — és ennek most már az approprjbációs javaslatban kifejezetten tanújelét is fog v omadni — más téren is igyekszünk a gazdasági tárcák számára bizonyos további támogatást nyújtani, mert láttuk, hogy vannak gazdasági problémák, amelyeket elhanyagolni nem lehet. Az appropriációs javaslat név szerint fel fog sorolni töhb beruházást amelyekhez a múltkor; emiitettekkel szemben esak egy uj tétel került, és pedig az állattenyésztés ügye, mert láttam, hogy a földmivelési minister ur tárcájánál ez van legerősebben elmaradva. (Ugy van! jobbfelől.), viszont a másik oldalon konstatáltam, hogy az ország egész állattenyésztésének kérdése ennek helyes megoldásától fiig'g. (Ugy