Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-370

114 r A nemzetgyűlés 370. ülése 1925. évi február hó d-én, szerdán. hogy ha vanak is közöttük, akik nem feleinek meg hivatásuknak ugy, mint kellene, de 99%-ban hazafias magatartásuknak, hazafias munkálkodásuknak tanújelét adták ugy a háború, mint a különböző forradalmak alatt (Igaz! Ugy van! jobb felől.) Megálltak helyü­ket akkor is, amikor, sokszor, bizony életük forgott kockán. (Erdélyi Aladár: Ügy van! igaza van!) Hogy jó közigazgatás legyen, ahhoz szük­séges az is, hogy a közigazgatási tisztviselők megélhetése biztosítva legyen. Jó közigazgatás az államnak elsőrendű feladata, ezért én arra kérem a mélyen t. kormányt, hogy amint mód és alkalom adódik erre, a vármegyei tisztvise­lőknek ezeket az igazán általunk is elismert jogos igényeit amennyire lehet, elégítse ki. Ugyancsak ez a kérelmem van a községi tisztviselők fizetésrendezése tekintetében is. A községi tisztviselők, kii]önösen a körjegyzők, szintén nagy állami feladatot teljesitenek és most, amidőn az adókezeléssel kapcsolatos dol­gok elvégzése 99%-ban a községi jegyzőkre há­ramlik, ezeket a tisztviselőket szintén jól kell dotálni. De ezekre a községi tisztviselőkre nemcsak tisztán adminisztratív munka vár, hanem ezek nek a községi tisztviselőknek a néppel való érintkezés, a néppel való szoros kapcsolat is feladatuk. Az utóbbi időben azt tapasztaltuk:, hogy ugy látszik, a szanálási törvényből kifo­lyólag, bár ezek a tisztviselők munkával túl vannak terhelve, mégis létszámcsökkentést eszközölnek a községekben is Pedig az én nézetem szerint, ez káros dolog. Káros dolog azért, inert a tisztán bürokratikus munka any­nyira elfoglalja az ő idejüket, hogy a néppel való érintkezésük minimálissá válik. Szerin­tem ma a községi jegyzőnek fontos feladata kell hogy legyen az, hogy a község lakosainak mindig felvilágosításokkal szolgáljon és külö­nösen ma, amikor a bonyolult adórendszer folytán ujabb és ujabb rendeletek jelennek meg, ezeket a népnek * megmagyarázza, ami bizony sok időt vesz igénybe. De nem csak eze­ket, hanem nézetem szerint a fontosabb törvé­nyeket is időről-időre meg kellene értetniök a község lakosaival, nekik, mint a község szellemi vezetőinek, mindezeket meg kellene magyaráz­niuk, még pedig azért, nehogy a törvények helytelen magyarázata folytán a község lakos­tóga helytelen irányban vezettessék. A községi lakosság között, különösen a jö­vedelemadó és a forgalmi adó miatt tapasztal­ható bizonyos fokú elkeseredés. Mándy Sámuel t. képviselőtársain délelőtti beszédében bőven kifejtette a jövedelemadó-kivetésre vonatkozó nézeteit és én mindenben csatlakoztam _ hozzá, mert én is azt tapasztaltam, hogyha a jövede­lemadó igazságosan, egyenlő mértékben van kivetve, akkor ez sokkal nagyobb megnyug­vást kelt, mintha ismeretlen emberek a helyi viszonyokat nem ismerve, vetik ki a jövedelem­adót. A forgalmi adó eltörlésére vonatkozólag^ a pánzügyminister ur megnyugtató kijelentést tett már a múltban és én csak arra kérem őt, hogy a lakosság széles rétegeinek megnyug­vása miatt ezt a megkezdett munkáját mielőbb fejezze be, nehogy az örökös zaklatások miatt a népnek a nehéz megélhetés folytán amúgy is felesigázott hangulata még izgatottabbá vál­jék és ne tudjon megnyugvást találni. Nagyon fontos dolog a földreform mielőbbi gyors végrehajtása. (Ugy van! jobbfelől.) A földbirtokreform végrehajtásában az utóbbi időben a kormány belátása folytán gyorsabb tempót tapasztalunk, de mégsem elég gyorsat, pedig fontos volna ugy az igénylők, mint a birtokosok szempontjából, hogy ez a kérdés egyszer immár teljes megoldást nyerjen, ne­hogy megint lelketlen izgatóknak tápot ad­junk arra, hogy a falu lakosságát helytelen irányban felizgassák. A földbirtokreformnak nézetem szerint egyik nagyon fontos része a házhely kérdése volt, amely minden törvénynél és rendeletnél jobban megoldja a lakáskérdést. A földbirtok­reformmal kapcsolatos házhelykiosztás azon­ban ismét elhúzódott ugy, hogy most a legna­gyobb drágaság idején kell a házhelyet nyer­teknek épitkezniök. Miután a kapott házhely adósággal meg nem terhelhető és mivel ma na­gyon kevés ember rendelkezik akkora összeg­gel, amellyel bármilyen szerény kis hajlékot is építhetne magának, hitelre volna szüksége. Igen ám, de a telek még telekkönyvileg nem az övé, pénzintézet tehát a házra nem alhatna, de nem is ad kölcsönt. Ezért volna kérésein az igen t. kormányhoz, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni azt, hogyan és miképen lehetne valami módot, és alkalmat nyújtani ezeknek a házhelyhez juttatottaknak, akik építkezni akar­nak, arra, hogy valami módon a beépítendő ér­ték bizonyos része erejéig kölcsönt kaphassa­nak, mert ha ezek kölcsönhöz tudnak jutni, ez­zel ismét az építkezést tudjuk elősegíteni, ami­vel nemcsak annak az egyes embernek tudunk, hogy ugy mondjam, örömet szerezni, hogy ő mielőbb saját házába jut be, hanem az ország­nak is a lakáskérdés tekintetében nagy szolgá­latokat tudunk tenni. (Ugy van! jobbfelől.) A földbirtokreform kapcsán kénytelen va­gyok a gazdasági felügyelőkről is néhány szót szólni, miután a gazdasági felügyelői intéz­mény ellen is és melllette is hangzottak el fel­szólalások a költség-vetési vita folyamán. Én a gazdasági felügyelői intézményt szükséges­nek tartom. Ha hibák fordulnak elő, azok min­dig v csak az illető személytől eredhetnek, nem pedig az intézménytől. Szükségesnek tartom a gazdasági felügyelői intézményt, különösen most, amikor a földbirtokreform végrehajtása során egészen uj birtokosok és uj birtokok ke­letkeznek. A g-azdasági felügyelőnek mintegy oktató szerepe volna, akinek kötelessége lenne a kerületébe tartozó minden községet minél többször felkeresni, a gazdasági tanácsra szo­rulókat gazdasági tanáccsal ellátni, a földbir­tokreform végrehajtása során felmerülő vitás kérdésekben ifemét csak tanácsot adni, közbe­járni abban az irányban, hogy azok az ellentétek, amelyek esetleg fennállanak, az ő közbenjárá­sával minél hamarabb elsimuljanak és mint állami szervnek, kötelessége volna továbbá az, hogy mindazokat az ellentéteket, amelyek a földigénylők és a földbirtokosok között fennál­lanak, oktató, meggyőző szavaival eliminálja. A földbirtokreform során uj legelőterületek keletkeznek, az állattenyésztés sokkal intenzi­vebb lesz, mint eddig volt és ugyebár, ezeknek az uj birtokosoknak ezen a téren is csak ta­nácsra, közbenjárásra van szükségük, ugy az apaállatok beszerzése, mint pedig egyéb, legelő­mivelési kérdésekben. A gazdasági, felügyelő­ségnek itt kell bekapcsolódnia a nép közé, itt kell keresnie azt a megértési, azt az utat, amellyel magához fűzi a község* egész lakos­ságát. Ha a gazdasági felügyelők mind­ezeket meg-szivlelik és hivatásuk magas­latán állanak, azt hiszem, hogy a község lako­sai sohasem fognak velük szemben ellenszenv­vel viseltetni, hanem' munkásságaik iránt hálá­sak lesznek. Ezzel kapcsolatban meg kell emlékeznem az

Next

/
Thumbnails
Contents