Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-370

112 A nemzetgyűlés 37$. ülése 192, folyt be a Kontemplált összegből, pedig csak akkor látnók, hogy az állampolgárok mennyiben tettek eleget a kényszerkölesőn-flzetésnek. Egyébként a kényszerkölesön tekintetében azon az állásponton vagyok, amelyet eredetileg is el foglaltam', hogy az nagyon, de nagyon rossz szükségesség volt, amely bizonyos mértékben az ország legsötétebb napjaiban átsegített bennünket talán a teljes összeomláson — de nem bizonyos, hogy épen ez. segített át bennünket azon —. de feltétlenül nagy mértékben hozzájárult az államháztartás és az állami pénzügyek Iránti bizalom lerontásához. Akik a kényszerkölesönt annakidején propagálták, azok azt mondották, hogy azért van vá szükség, mert kényszer nélkül a magyar állampolgárok ugy*.em adnak semmit. Hát, t. Nemzetgyűlés, őnekik megvolt az okuk erre az állításra, mert hiszen ott volt a hadikölesön, ott volt a lebélyegzés, ott volt egyéb más dolog (Ugy van! Ugy van!), amelyeknek következtében a magyar állam hitele a saját állampolgárai előtt teljesen leromlott és összeomlott. (Erdélyi Aladár: Joggal!) De nekünk, konstruktiv .célokkal és törekvésekkel, nem azon kell törekednünk, hogy az állam hitele polgárainak szemében csökkenjen, hanem arra, hogy helyreálljon (Ugy van! — Strausz István: Az ellenkezőjét tették.) Ezt a helyreállitást óriási mértékben és nézetem szerint nem egészen szükségszerűen rontotta le a kényszerkölesön és rontja ma is. E tekintetben nem akarok egyébre rámutatni, mint arra, ami Itt még szóba nem lett hozva, de ami szomorú valóság — túl vagyunk x

a-ita, tehát beszélhetünk róla —, hogy t. i. amikor az úgynevezett népszövetségi kölcsönre vonatkozoîag azok a gyönyörű plakátok mindenütt megjelentek és azután megindult a propaganda és annak megfelelően a jegyzés, hát a végeredményben az nagyon, de nagyon szomorúan végződött, és hogy ilyen szomorúan végződött, az elsősorban a kényszerkölcsönnek tulajdonítható. Nem tudom, hány ember tudja Magyarországon azt, hogy a külföldi kölcsönnek, a népszövetségi kölcsönnek a magyar tranehe-a 9.350.000 dollárban lett megállapítva, de ebből Magyarországon nem jegyeztek csak 850.000 dollárt és a főbiztos ur negyedik jelentése szerint 1,500.000 dollárt még az amerikaiak vettek pótlólag át. csak így lehetet rendezni a dolgot. Ezt csak azért emlitem meg. mert ez a legjobb bizonyíték arra, hogy az államhitelünk a polgárok szemében le van rontva. Nekünk tehát mindent el kell követnünk annak helyreállítására. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha mi az állampolgároknak minden jogos igényét azzal n pénzzel szemben, amelyet kimondottan nem véglea-esen, csak ideiglenesen bocsátottak az államkincstár rendelkezésére, abban a tekintetben kielégítjük. Ennek a kielégítésnek megfelelő alapját a költségvetésben nem látom, mert '

1 kölcsönök szolgáltatására vonatkozó fejezetben a kényszerkölcsöu-kamat szolgáltatására vonatkozó rovat üres. Itt mindenesetre a pénzügyminister ur nagybecsű figyelmébe ajánlom, hogy mrgyon nagv jelentőségű volna a jövőre nézve az, ha n kényszerkölesön formailag rendezést nyerne, mert ez fellétlenül bázisul szolgálna arra, hoe-y javuló gazdasági viszonyok mellett, a szanálás egészséges haladása mellett az államnak nemsokára esetleg bizalommal lehetne fordulni bizonyos mértékben saját állampolgáraihoz akkor, ha komoly célokra megfelelő hitelre volna szüksége. (Helyeslés.) K évi február hő 4-én, szerdán. Ezzel a költségvetésre vonatkozó pénzügyi rész tárgyalását be is fejeztem s most már csak egészen röviden politikai térre megyek át (Halljuk!), mert le akarom szögezni azt — egészen világosan senki sem szögezte le —, hogy a november 25-iki összeütközés előidézésében ennek az oldalnak semmi része nem volt (Ugy van! jobbfelöl.) és semmiféle szándék nem vezetett bennünket, sem pedig a kormányt. (Ugy van! jobbfelől.) Sejtettük ugyan, hogy már az úgynevezett házszabályoknak napirendre tűzése kapcsán parázs botrányok fognak kitörni (Erdélyi Aladár: Hirdették előre!), és az ellenzék meglepetésekkel is fog szolgálni előbbi eszközeivel szemben. De azt nenT hittük, hogy a megoldás könnyebb végét fogják megragadni és olyan helyzetet teremtenek, amely, legalább az ő felfogásuk szerint, alkalmas a passzivitásba vonulásuk megindokolására. Hiszen mi már, komolyan készültünk a 16 órás ülésekre és nekem meg is volt már a partnerem a jelenlét biztositására. Az ellenzék egy része azonban a dolognak könnyebb végét ragadta meg, mint mindig — félrevonult, passzivitásba lépett s ezzel a legeslegrégibb, legelavultabb parlamenti fegyverrel akar most eredményeket produkálni. A passzivitás, t. Nemzetgyűlés, olyan régi, mint a parlamentarizmus; azt már régen megpróbálták. (Erdélyi Aladár: Már a rómaiak idejében megvolt!) Angliában a Stuart-pártiak és az irek régen dolgoztak vele, és ezt a kérdést ott egyszerűen azzal oldották meg még a XVIII. század elején, hogy bizonyos idő alatt be kellett jönnie a képviselőnek a parlamentbe és olyan esküt kellett letennie, amely lehetetlenné tette számára azt, hogy passzív helyzetben maradhasson. Ismerünk azután sok helyen hosszas, részleges passzivitást. Ma is passzívak a németek Csehországban, a horvátok Jugoszláviában, passzív volt az egész ellenzék bizonyos időben Komániában. S ha ez még mind nem elég példa és ha néha indokoltnak fogadjuk is el a passzivitást, akkor azt csak mély nemzetiségi, vagy állami vagy társadalmi ellentétek indokolják, és csak igen súlyos alapokon van ennek erkölcsi és politikai hatása. Olyan felületes okokból, olyan heterogen csoportosulásban, mint ahogyan a mi ellenzékünknek egy része rendezi a passzivitást, semmi jelentősége nincs. (Ugy van! jobbfelől.) Csak passzivkodjanak, amíg nekik jól esik. (Szabó József: Tessék a tanácskozóképességet felvetni!) Karzat ugyan nincs, de vannak tartalmas beszédek. (Ugy van!) Most alkalma van a kormánynak arra, hogy a kormányzópárt felfogását is megismerje. (Ugy van! balfelőt) Ha nézzük, miként gyakorolta a politikai ellenőrzést az ellenzéknek kivonult része addig, amig itt volt, akkor alapos a gyanúm, hogy azért vonultak ki, mert ezt igy tovább az uj házszabályok mellett nem folytathatták volna. (Ugy va-n! jobbfelől.) Folytonosan a választási visszaélésekről, egyesülési, gyülekezési és szólásszabadságról beszéltek; az egyes állami kérdésekkel nem foglalkoztak és más őket nem érdekelte. Miért volna veszteség az, hogy nincsenek itt"? Ujat ugy sem mondottak volna, csak elvették volna a parlament idejét a hasznos, tartalmas felszólalásoktól, és az egyesülési, gyülekezési és a szólásszabadság hiányát panaszolták volna azok, akik mást sem tesznek, mint egyesülnek, gyülekeznek és a végtelenségig szónokolnak. A kivonult ellenzéknek sem a házszabályok kifogásolására, sem annak a választójoggal paktumba való hozására nincs meg az erkölcsi alapja. Ha ők két