Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-370
106 A nemzetgyűlés 370, ülése 1025. évi február hó i-én, szerdán. ügy, tehát két nagyon fontos gazdasági, tárca, — együttvéve redukáltatnak 19-7 millióról 14*2 millióra. A most tárgyalás alatt levő költségvetés épen az általam említett honvédelmi — és részben a pénzügyministeri um dologi kiadásai rovására a tôbji közigazgatási ressortok dologi kiadásait a szanálási terv tételévei szemben 18,400.000 aranykorona helyett 23,586.662 aranykoronára emeli fel. Nyilvánvaló, hogy a legvitálisabb közgazdasági és állami érdekek voltak azok, amelyek indokolttá tették ezt az egész költségvetésben a szanálási tervtől való ezt a legnagyobb eltérést, különösen a kiadások emelése tekintetében. Hogy már most ezt a 23 milliót miképen fogja redukálni a kormány, illetőleg a pénzjjgyminister ur a szanálási terv utolsó félévnek megfelelően megállapított 14:2 millió aranykoronára, azt nem értem. Ez mindenesetre oly kiadások törlésével fog járni, amely kiadási tételeknél ebben a férjemben mindenki emelést és fejlesztést kivánt. (Ugy van! a jobbodalon.) Nem lesz más hátra, mint hogy a szanálási tervnek a bevételeken alapuló revíziójával kapcsolatban a pénzügyi kormányzat ezt rendezze. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Mindent egybevetve, a dologi kiadások terén szükségesnek tartom a tágítást, de a személyi kiadások komplexumával szemben szeretném leszögezni, hogy azok niai összege abszolúte véve semmiképen nem emelhető. Én is megfértem! és a legnagyobb mértékben méltányolni tudóim a tisztviselői kar kívánságait a fizetéseknek a megélhetés mértékéig való emelését illetőleg; magam is tisztviselő-családból való vagyok és jogosnak tartom, hogy az állam adja meg a neki nyújtott munka teljes értékét. Másrészt azonban az állampolgárok adófizetési képessége is korlátolt, annak túlfeszitése káros és eredménytelen is, tehát a mai helyzetben, amikor— mint a dologi kiadások mérvéből látjuk — az állam vitális érdekeit sem tudjuk megfelelően dotálni, szerény nézetem szerint a személyi kiadások végösszege belátható időn belül nem emelhető. Bár teljesen méltányolom a tisztviselőosztály kívánságait a javadalmak megfelelő felemelése iránt, nézetem szerint ez a személyi kiadások végösszegének emelésével nem érhető el megfelelően, különben is annak bizonyos percentuális emelése egészbenvéve nem jelent számbavehető összeget a fizetések meg'felelő emelésében. Az ut, melyre itt léphetünk, egyedül az, amely ugy vezetne a megfelelő tisztviselői fizetésekhez, hogy az állam személyi kiadásai ezzel ne emelkedjenek. A főbiztos ur nagyon helyesen mutat "rá épen legutóbbi jelentésében arra, hogy a szanálással kapcsolatos létszámcsökkentés nincs ugyan végrehajtva, de ez irreleváns, mert abból az államnak amúgy sincs anyagi előnye. (Mándy Samu: Momentán!) Ez az; t. i. a létszámcsökkentés nem jelent egyúttal kiadásmegtakaritást, csak annyit, hogy ezután kevesebben dolgoznak az államnak, ellenben többen kapnak javadalmat, akik ezért nem végeznek mujikát. A tisztviselőkérdés ezzel a személyi kiadások circulas vitiosus-ába jutott. Ebbe a circulus vitíosus-ba kell belevágni és megtalálni a belőle kivezető utat. Minden nyugellátás és végkielégités iránti törvényes jog elismerése mellett erkölcstelennek tartom, hogy legyenek olyanok, akik elfogadják ellen szolgáltatás nélkül az állam adományát és ép, egészséges testüket és eszüket más irányban hasznosítva, kedvezőbb anyagi helyzetet biztosítanak maguknak, mint amilyenben lennének akkor, ha teljes dotáció és szabályszerű előmenetel mellett az államnak tényleg dolgoznának. Az állam minden javadalomért, ellenszolgáltatást követelhet, kivéve a teljes szolgálati idővel nyugalomba vonulóktól, a munkaképtelenné váltaktól s az özvegyektől. Ez világos. Ha tehát az állam ezt nem követeli, hanem engedi, hogy azok idejüket és képességüket másképen használhassák fel, ezért az állam kárpótlást követelhet. Ebből a szempontból kell kiindulni és mig egyrészt nem lehet tűrni, hogy az államnak nem dolg'ozo nyugdijasok szabad idejük felhasználásával szembekacagják az államért nélkülöző aktiv tisztviselőket, másrészt minden idő előtt nyugdíjazott, munkaképes volt állami alkalmazottól meg- lehet követelni azt a munkát, amely a neki juttatott javadalom ellenértékének megfelel. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, de azt hiszem, ezeken az alapelveken felépítve jelentékenyen lehetne csökkenteni az állam nyugdíjterhét azok rovására, akik sikeresen elhelyezkedtek és sok felmerülő időleges állami munkafeladatot is olcsón el lehetne láttatni azokkal, akik semmittevés mellett élvezik az állam jótéteményeit. Minden jogos és méltányos érdek figyelembevétele mellett jelentékeny összegek szabadulnának igy fel az aktiv tisztviselők javadalmazásának javítására. Még egyet; azoknak a magántisztviselőknek helyzetén is könnyitenénk, akik a mai helyzetben ép ugy létszámcsökkentés alá jutnak, mint az állami tisztviselők s akik tényleg általában súlyosabb helyzetben vannak, mint az állami tisztviselők. Ha. valaki bizonyos javadalmazást élvez eddigi kenyéradójától, kétségtelen, hogy elsősorban annak van igénye a magángazdaságban való elhelyezésre, aki kevesebbet élvez és ennek megfelelően akkor, ha Ü3 r en helyzetbe hoznák a B-listára helyezett állami alkalmazottakat, mint ahogy azt én kívánom, akkor azok nem csinálnának konkurrenciát azoknak a magánalkalmazottakriak. akik sokkal súlyosabb helyzetbe jutottak. Ajánlom az általam erre vonatkozólag elmondottakat az igen tisztelt Takarékossági Bizottságnak is a figyelmébe, bár én ettől a Takarékossági Bizottságtól alig várok valami eredményt. Nem lesz az eg*yéb, mint az oda delegált i^ren agilis képviselőtársaink sziszifuszi munkája azokkal a tiszteletreméltó öreg urakkal szemben, akik régi, resszortbéli szokásaik követeléseit fogják velük szembe szegezni akkor, amikor valami friss dologról les^ szó. Az ügymenet egyszerűsítése, a közigazgatás gyakorlativá tétele az, ami igazán lendíthet a helyzeten; ezen pedig inkább segíthetünk ugy, ha minden minister kiválaszt egy önálló gondolatokra képes tehetséges fiatal tisztviselőt és ezzel tanulmányoztatja a ministeriumok ügymenetének lehetőségeit, jelenségeit és azután ezzel kidolgoztatja a megteendő intézkedéseket, ahelyett, hogy egyébként tiszteletreméltó és felelőtlen bácsikkal adatna magának a mai helyzetnek meg nem felelő tanácsot. Egy gyárban sem az igazgatók vezették be a Taylor-reiidszert, hanem fiatal tehetséges mérnökök, akik gondos tanulmányaikkal rendelkezésére állottak az igazgatóknak. Ami már most a bevételi tételeket illeti, mindenekelőtt megjegyeani kívánom, hogy-
