Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-356
A nemzetgyűlés 356. ülése 192é, évi december hó 16-án, kedden. r. megfelelően igazíttassanak ki a választókerületek határai, logiee ezzel a második szavazással kimondotta, hogy tárgytalanná vált az első esetben hozott határozat, mert hiszen az első határozatnál még a választókerületek határai érintetlen fentartásnak szuppoziciójából indult ki, mihelyst azonban ezen bizonyos célból módosított, tárgytalannak tekinthető az erre a részletkérdésre hozott első határozat. Ezért az én igénytelen nézetem szerint, de a közigazgatási bizottság nézete szerint is, Szabó Zoltán igen t. képviselőtársam elfogadott indítványa módositandó olyan formán, hogy Csilléry András igen t. képviselőtársam utóbb elfogadott indítványával ellentétben ne legyen. Ennek alapján kérem, méltóztassék a közigazgatási bizottság javaslatát elfogadni és^ azáltal a 10. § 2. bekezdésébe becsúszott elientétet korrigálni. (Helyeslés a jobboldalon és a balközépenj Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítóin. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést: méltóztatik-e a székesfővárosi törvényhatósági bizottság újjászervezéséről alkotott törvény 10. §-ának 2. bekezdését a közigazgatási bizottság által javasolt szövegezésben elfogadni, igen, vagy nem? (Igen!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a közigazgatási bizottság javaslatát elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség! A nemzetgyűlés a közigazgatási bizottság javaslatát elfogadta. Ezzel a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezéséről alkotott törvény 10. §-ának 2. bekezdése letárgyaltatván, annak harmadszori olvasása iránt későbbi indőpontban fogok a t. Nemzetgyűlésnek javaslatot tenni. Napirendünk kimerittetvén, mielőtt javaslatot tennék legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve, felhivom az osztályokat, hogy a kijelölt helyiségekben megalakulni szíveskedjenek. Megteszem napirendi javaslatomat. Javasolom, hogy legközelebbi ülésünket szerdán, folyó hó 17-én délelőtt 10 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzessék ki az indemnitásról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Méltóztatnak-e napirendi javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen ilyen értelemben mondom ki a határozatot. A házszabályok 212. §-ának 4. bekezdése értelmében az indemnitási törvényjavaslat tárgyalásának tartama alatt a napirendre szánt idő legalább napi nyolc órában állapítandó meg. Ennélfogva a holnapi üléstől kezdve az indemnités tárgyalása folyamán a nemzetgyűlés délelőtt 10 órától délután 6 óráig fogja tanácskozásait folytatni. Most pedig a házszabályok 192. §-a értelmében hozott határozat alapján fel fog olvastatni az indítvány könyv. Kérem a jegyző urat, hogy az inditványkönyvet felolvasni szíveskedjék. Forgács Miklós jegyző (olvassa): Csík József: Inditvány, illetve törvényjavaslat a mnnka szabadságának védelméről. Elnök: Csik József képviselő ur indítványát Írásban is benyújtván, javasolom, hogy az inditvány nyomassák ki és a Ház tagjai között osztassák szét. Méltóztatnak-e javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen. ilyen értelemben mondom ki a határozatot s az inditvány indokolására határnapot később fogok a t. Nemzetgyűlésnek javaslatba hozni. A házszabályok 196. §-a értelmében hozott házhatározat, illetve a 197. § alapján, fel fog olvastatni az interpelláeióskönyv. Megjegyezni kívánom, hogy az interpellációskönyvbe a múlt ülésszak folyamán bejegyzett, de még el nem intézett interpellációkat, minthogy a 197. §-ban előirt alaki kellékeknek nem felelnek meg, töröltetnek. Kérem a jegyző urat, hogy az interpellációskönyvet felolvasni szíveskedjék. Forgács Miklós jegyző (olvassa): Szabó József a ministerelnökhöz és a népjóléti ministerhez, a munkanélküliség tárgyában; Szabó József a kereskedelmi ministerhez, a Máv. műhely munkásait ért súlyos anyagi sérelmek tárgyában; Szabó József a pénzügyministerhez, a közalkalmazottak karácsonyi segélye és a karácsonyi előleg tárgyában; Karafiáth Jenő a kereskedelmi ministerhez, a magyar rádió leadóállomás mielőbbi létesítése és a rádióügy végleges rendezése tárgyában; Haller József a pénzügyministerhez, a lakásrendelet hatálya alól felszabadult községekben a kincstári házhaszonrészesedés megszüntetése tárgyában. Elnök: Jelentem a T. Nemzetg3 r ülésnek, hogy Haller József és Szabó József képviselő urak hozzám intézett beadványukban bejelentették, hogy interpellációikat elő kívánják terjeszteni. Tudomásul szolgál. Minthogy Karafiáth Jenő képviselő ur e tárgyban beadványt hozzám nem intézett, ennélfogva a 197. § 3. bekezdése értelmében felszólítom Karafiáth képviselő urat, szíveskedjék nyilatkozni, vájjon interpellációját elő akarja-e terjeszteni, illetőleg elhalasztani vagy töröltetni kívánja-e? Karafiáth Jenő: Tisztelt Nemzetgyűlés! Tisztelettel bejelentem, hogy interpellációmat nem holnap, hanem a következő interpellációs napon kívánom előterjeszteni. Elnök: Tudomásul vétetik. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Forgács Miklós jegyző (olvassa a jegyzökönyvet.) Elnök: Van valakinek észrevétele a felolvasott jegyzőkönyv ellen? (Nincs!) Észrevétel nem tétetvén, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és a mai ülést bezárom. (Az ülés d. e. 11 óra 30 perckor végződik.) Ritelesitettéh : Nánássg Andor s. h. Szabó Zoltán s, h. naplóbiráló-Mzottsági tagok. NAPLÓ ssvni. í