Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-365
300 A nemzetgyűlés 365. ülése 1925. évi január hó 27-én, kedden. tehát az erkölcsnek, a jognak és az igazságnak álláspontját képviseli: nem szabad, hogy bántódást szenvedjen azért, mert egy magasabbrendü etikai felfogást vall és szolgál. A magyar nép és a magyar intelligencia tömegeiben nem szabad, hogy az a felfogás verjen gyökeret, hogy azokat az embereket, akik tisztító munkára vállalkoznak, akik egy magasabb és tisztább hazafiság szolgálatában állanak, azokat elgáncsolják és a jogi formalizmusok Prokrustes-ágyában agyonszorítják. T. Nemzetgyűlés! Ebben a felfogásban nemcsak az ellenzéki oldalon osztozunk, hanem ezt vallja magáénak egy olyan tekintélyes férfiú is, aminő Nagy Emil volt igazságügyminister ur, aki, mikor ebben az ügyben mint tényleges igazságügyminister megszólalt, mag'a is kénytelen volt elismerni, hogy ez a dolog nincs rendjén. S ha Nagy Emil távozásának körülményeit számbaveszem, azt hiszem, nagy szerepet játszott abban ez az ő állásfoglalása. (Fráter Pál: Nagyon téved!) Nem szabad, hogy ebben az országban olyan közfelfogás keletkezzék és kerekedjék felül — mint aminő általános volt a római birodalomban a császárság idején, amikor Tacitus megírta, hogy: Romában minden eladó. — A politika szolgálhat mindenféle célokat, de Deésy Zoltán, aki egy hosszú politikai múlt után 3000 hold földjét teljesen eladósodva hagyta hátra, mégis csak követendő mintaképe kellene, hogy legyen a közélet terén azoknak a politikusoknak, akik bár teljesen vagyontalanul léptek a közpályára, mégis, amikor működésüket befejezték, igen nagy, tekintélyes vagyonokkal rendelkeztek, amit a közpályán kifejtett működésük ideje alatt szereztek. (Zaj jobbfelöl. — Nemes Bertalan: Ki az?) Tisztelt Nemzetgyűlés! Az arany-költségvetést régen vártuk, inig végre a kormány rászánta magát annak benyújtására. Beszédein kezdetén pár groteszk dologra mutatok rá, amelyek mind amellett bizonyítanak, hogyha a kormány már régebben, külföldi presszió nélkül, Smith Jeremiás ur srófja nélkül rászánta volna magát arra, hogy arany-költségvetéssel dolgozzék, akkor sokkai hamarabb kivezette volna az oiv szágot abból a pénzügyi és gazdasági kátyúból, amelybe nézetem szerint a kormány helytelen gazdasági politikája sodorta az országot. Ezt bizonyítja az a számítás is, amelyet mindjárt a szanálás első féléve végén tett az igen t. pénzügyniinister ur, akinek eredeti előirányzatával szemben jóval több millió aranykorona l'olyt be ezen idő alatt a különböző adókból, mint amennyire a pénzügyniinister ur számított. A pénzügyniinister ur ugyanis előirányzott 143-8 millió aranykoronát és bevett 208 millió aranykoronát, tehát több, mint 40% a nem remélt emelkedés. A remélt milliók helyett sokkal több folyt be, úgyannyira, hogy az első félév egyáltalában nem várt arányban túlhaladta a pénzügyniinister ur számifásait. Mi ennek az oka? Ennek oka az, hogy ez a költségvetés a közszolgáltatásokat valorizálta, s hogy a kormány az adókat és a különféle köztartozásokat aranyalapon számítva vetette ki. Mi ezt a módszert másfél évvel, sőt két évvel ezelőtt indítványoztuk már ezekről a padokról és kértük az akkori pénzügyniinister urat, hogy vezesse be a valorizációt, de természetesen sem a pénzügyniinister ur. sem a niinisterelnök ur nem fogadta el inditványainkat, sőt a túloldalról a „baromorvos" epitheton ornans-szal ékesítették azt a képviselőt, aki ezzel az indítvánnyal előáll 1. A költségvetésben vannak még tételek, amelyek már igy általánosságban is mindjárt szemet szúrnak, amelyek foltok ugyan, de olyan foltok, amelyek nem tisztítanak. Itt mindjárt meg kell jegyeznem azt, hogy nem helyeselhetem, hogy a ministerelnökség költségvetésében 6500 aranykorona van felvéve a ministerelnökség autóinak tartására. A képviselőházi elnök autójának fentartása is körülbelül évi 5500 aranykoronába kerül, amivel szemben a nemzetgyűlés könyvtárának gyarapítására csak 2300 aranykorona A^étetett fel. (Fráter Pál: Lásd: Farkas Tibor!) Ugyanakkor a gödöllői igen nagy kiterjedésű állami birtok holdanként! jövedelme csak három kilogram búza, ós a három állami nagybirtok évi jövedelme olyan kevés, hogy^ abból a ministerelnökség*, vagy a kormányzóság autókiadásai se térülnek meg. (Zaj.) Nekem Deák Ferenc az egyik politikai ideálom, aki a magyar politikai életnek legnagyobb egyénisége volt. Deák Ferenc minden tekintetben példát mutatott arra, hogy milyen egyszerűen kell szolgálni az országot. Ö gyalog járt a régi Sándor uccai Házba. Egy adoma jut eszembe vele kapcsolatban, amikor a minister urak autószámláit látom itt a költségvetésben. Deák Ferenc egy izben találkozott a korzón unokaöeesével. (Berki Gyula: A mai viszonyok között egy minsterelnök nem járhat gyalog, mert akkor nem képes a dolgait elintézni! Ezt a képviselő ur is nagyon jól tudja!) Majd reflektálok a képviselő ur szavaira. Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Berki Gyula: ötven évvel ezelőtt másképen nézett ki Budapest, mint ma! A távolságok mások voltak!) Berki Gyula képviselő urat kérem, ne méltóztassék parallel beszédeket tartani. Kiss Menyhért: Mondom, Deák Ferenc találkozván unokaöeesével, azt kérdezte tőle: Mit csinálsz 1 ? — Sétálok! — hangzott a felelet. Hány forint van a zsebedben? — Tiz forint. — Jegyezd meg magadnak — mondta Deák Ferenc —, hogy ha az ember zsebében csak tiz forint van, akkor nem sétál, csak járkál. (Derültség.) — Ezt az adomát, ami megtörtént, applikálom a jelenlegi helyzetre. Mikor az ország egy alig félmilliárdos költségvetéssel dolgozik, amikor a képviselőház könyvtárára alig 2000 aranykoronát tudunk fordítani, s a kisiparosság és a kézművesipar hitelszükségleteire alig 4000 aranykoronát vett fel a kereskedelmi minister ur, akkor bármilyen világváros lett is Budapest a közben elmúlt 30—40 év alatt — és itt reflektálok Berki Gyula t. képviselő ur közbeszólására —, mégsem lehet erkölcsi joguk és bátorságuk a kormányférfiaknak ahhoz, hogy a nagy távolságok áthidalására — a mi adófizető polgáraink terhére —- állami autókat vegyenek igénybe. Tisza Kálmán egyfog-atu bérkocsival járt fel a Várba és Apponyí Albert gróf kultuszministersége idején állandóan villamoson és gyalog jött a Hold uccába, a kultuszministeriumba. Nem akarom mind felsorolni a többi ilyen politikusokat is, hiszen nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy 1917 előtt az akkor még 63 vármegyéből álló ország egyáltalában nem részesítette ministereit abban a kedvezményben, hogy autókat tartott volna részükre. Érdekes, hogy milyen körülmények között történt a házelnökség- autójának bevezetése. Ugy értesültem, hogy Szász Károly akkori házelnök, boldogalt IV. Károly király koromízása alkalmával — minthogy a Házban intézték a koronázással kapcsolatos ünnepségek előkészítését, a Martától egy autót akart bérelni, minthogy azonban ez na-
