Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-362
A nemzetgyűlés 362. ülése 1925. évi január hó 21-én, szerdán. 195 hiába vártak az emberek, mi g a múlt év végén a biró pro forma tárgyalást tartott, aß embereket összehívta, egy óra^ alatt elvégezte az ügyet, s azután elutazott és ugy tudom, hogy januárban fogja folytatni a tárgyalást. Hogy azonban a házhelyügynek el nem intézése és végre nem hajtása hova vezet, azt röviden vázolni fogom. Most, amikor künn voltunk és a költségelőleg befizetését felemelve követelték a község lakóitól, az igénylőktől, kijelentem, hogy Kecel községében egyetlenegy földigénylő sem fizetett egy fillért sem, mert azt mondták: úgyis hiába fizetem; a házhelyet már három éve kifizettem, s azt sem kaptam meg. Alig tudtam az embereket meggyőzni; könyörögnöm kellett nekik, hogy saját érdekükben fizessék be az összeget, de már nekem sem voltak hajlandók hinni. (Zaj .jobbfelől.) Bocsánatot kérek, ha nekem, ellenzéki polgári képviselőnek, aki ma is itt teljesitem kötelességemet, nem hisznek, higyjék meg, hogy a kormánypártnak még kevésbé fognak hinni, hanem egész másoknak fognak hinni, akik felizgatják őket és azt mondják: ha ilyen és ilyen párti leszel, akkor ennyi és ennyi földet fogsz ilyen olcsón kapni. (Mozgás a jobboldalon.) Én a nemzetem érdekében, annak a polgári társadalomnak érdekében, amelynek tagja f vagyok, amelynek halálomig tagja maradok és amelynek érdekeiért mindig küzdeni fogok, arra kérem a minister urat, kövessen el mindent, hogy ezt az ügyet elintéztesse. Engedjék meg, hogy most még egy kérést terjesszek elő. Ezek a szegény emberek nem tehetnek arról, hogy a káptalan most nem erdősit, mert megtörtént, hogy a káptalant utasították, hogy egy más területet erdősitsen, akor az OFB. és a minister ur is jóváhagyja ezt a szerződést. A káptalan most nem hajlandó erdősiteni, annak ellenére, hogy amikor a pár puskalövésnyire messzebb fekvő 6000 holdas birtokának földreformjáról volt szó, akkor azzal védekezett, hogy majd 7—800 holdat erdősiteni fog, hogy enyhébb elbírálás alá essék a földreformnál a zalapusztai birtok. (Szijj Bálint: Most elfelejtette, mert nem káptalan a feje!) A földmivelésügyi minister urnák nem tartozik hatáskörébe az anyakönyvvezetés, de arra kérem, hogy ezt a két aktát házasítsa össze. A káptalan az egyikben azt mondja, hogy nem erdősit, a másikban azt mondja, hogy erdősit. Ha ez a házasság megtörténik, szentül meg vagyok győződve róla, hogy ebből a házasságból meg fog születni a keceliek házhelye. (B. Podmaniezky Endre: Törvénytelen gyermek!) Ebben talán a képviselő ur szakértő, én nem értek hozzá. (Élénk derültség.) Nagyon kérem a minister urat, a szegény nép érdekében tekintsen el ettől az erdősítéstől. A világ nem fog tönkremenni, eddig sem ment tönkre; itt 140 holdról van szó, amely valamikor erdő volt. Kecel községe saját elhatározásából, anélkül, hogy erre kényszeritették volna, minden évben 5—10 holdacskát be szokott erdősiteni. A földmivelésügyi minister úrtól elismerő oklevelet kapott a községi elöljáróság épen ezen ténykedéséért. Most tehát miről van szól Tekintsen el momentán attól, hogy mingyárt 140 holdat erdősitenek; adja át nekik egy nemes gesztussal ezt a 140 hold erdőterületet, hogy a káptalannal megkötött szerződést véglegesíteni lehessen. Ezt egy kis jóakarattal el lehet intézni. Meg vagyok győződve róla minister ur, hogy ön, mint a kisgazdapárt egyik vezére, mint a kisgazdatársadalomból kinőtt és magasba feljutott államférfi, tudni fogja kötelességét saját népével szemben. Az utolsó kérésem ez minister ur. Én is elvesztem a kedvemet. Engem nem lehet eltántorítani, egy lépést sem fogok balra menni, de nem csoda, ha megunom a mesterségemet és nem fogok töbé idejönni, hanem inkább lemondok mandátumomról, ha annak a népnek érdekében, amelyért küzdök, eredményt elérni nem tudok. Ez a nemzet érdeke. Szentül meg vagyok győződve arról, hogy ön ezt a kérést teljesíteni fogja. Elnök: A földmivelésügyi minister ur kivan szólani. Mayer János földmivelésügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Kecelen még a régi 1 rendelet alapján indult meg a házhelyrendezési eljárás; az iratok még 1922-ben kerültek fel a Földbirtokrendező Bírósághoz. A házhelyrendezés kapcsán a kalocsai székes káptalan tulajdonát képező oly területre tétetett javaslat, amely terület mint erdő volt a kataszterben feltüntetve. A kalocsai székeskáptalan az igénylőkkel teljesen megegyezett; az egyezség ellen az erdőfelügyelőség erdészeti szempontból kifogást emelt és igy az O. F. B. kérdést intézett a földmivelésügyi ministerhez, hozzájárul-e ahhoz, hogy a kérdéses területek házhelyrendezés céljaira igényelhetők legyenek. Az akkori földmivelésügyi minister ehhez hozzájárult, de ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a kalocsai Kzékeskáptalán ugyanilyen területet fásítson és erdősitsen az igénybevett terület helyett. A földbirtokrendező bíróság ezt közölte a kalocsai székeskáptalannak, _ azzal, hogy 15 nap alatt adjon választ: hajlandó-e ezt a feltételt teljesíteni. Miután a kalocsai káptalan válasza tagadó volt, a Földbirtokrendező Bíróság uj eljárást indított, melynek kapcsán oly terület hozatott javaslatba, amely terület Kecel községé s felerészben legelő, felerészben pedig kisbérletül szolgál. Ez ellen felebbezés adatott be a földbirtokrendező bírósághoz; a tárgyaló biró még csak január 16-án küldötte fel a felebbezéseket az O. F. B.-hez és igy ez a kérdés függőben van. Ennyiben érinti az egész kérdés az én tárcámat. A t» képviselő ur interpellációja végén zökkent a helyes nyoimba, akkor, amikor az igazságügy minister úrhoz i'rtézett kérdést ezzel kapcsolatban. Amint méltóztatik tudni, s amint már ismételten és ismételten kijelentettük, a Földbirtokrendező Bíróságnak tulajdonképen nem a földmivelésügyi minister, hanem az igazságügyminister ur a felügyeleti hatósága. Ezekben a kérdésekben tehát az igazságügyminister jogosult rendelkezni, és az elintézést sürgetni, illetőleg a bíráknak az utasítást megadni. T. Nemzetgyűlés! Teljesen megértem annak a népnek nyugtalanságát és megértem azokat a kemény hangokat is, melyeket a t. képviselő ur interpellációja végén megütött. Azokra a kérdésekre, melyeket interpellációja kapcsán előadott s melyek a költségelőlegre vonatkoznak választ nem adhatok. Remélem, hogy az igazságügyminister ur fogja idevonatkozókig a választ megadni. Én teljesen egyetértek ebben a kérdésben azokkal az igénylőkkel, akiknek sérelmét t. interpelláló képviselő ur itt előadta. Ismét és ismét kijelentettük már itt. hogy nehéz megtűrni ezeket a szabálytalan s a törvénnyel szemben álló eljárásokat; én 32*