Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-362

A nemzetgyűlés 362. ülése 1,925. évi január hó 21-én, szerdán. 147 inányzatnak, hogy egyfelől az egyenlékenység szempontjaira legyen eminens tekintettel, másfelől pedig óvja meg a polgárikat szükségtelen, elkerülhető zaklatásoktól, (ügy van!) E tekintetben a pénzügyminister ur nyilatkozatai igazán megnyugvásunkra szolgálnak, mert ő kijelentette, hogy a forgalmi adó ellen felhozott igen alapos észrevételeket a leggondosabb megfigyelés tárgyává fogja tenni és e gondos mérlegelés alapján igyekezni fog azután arra, hogy főleg a végrehajtás körül felmerülő zaklatásokkal szemben, de a kivetés terén is jelentkező anomáliákkal szemben a szükséges intézkedéseket megtegye. Ebben az igen nehéz helyzetben, mélyen t. Nemzetgyűlés, az állampolgároknak stoikus magasságba kell emelkedniök, meg kell hajolniok azon kategoricus imperativus előtt, hogy az államháztartás rendezése csupán e rendkívüli szigorú adóztatás mellett vihető keresztül. Annál inkább bele kell ebbe nyugodniok, mert ezek a rendkivül súlyos adóztatások, amelyek egyedül teszik lehetővé az államháztartás rendezését, egyúttal annak is feltételei, hogy a magángazdaságok rendbe jöhessenek. Hiszen a magángazdaságok olyan rendkivül sok módon függenek össze az állam gazdaságával, hogy ha az állam háztartása rendben nincs, akkor az egyesek magánháztartását is lehetetlen rendbehozni. Áldozatoktól visszariadnunk annál kevésbé szabad, mert hiszen ha széttekintünk a mai világrendben, azt fogjuk tapasztalni, hogy nemcsak mi — leigázottak, tönkretettek — szenvedünk ilyen súlyos terhek alatt, hanem még az úgynevezett boldogok is, a győzők és a győző államoknak polgárai is a legsúlyosabb közterheket kénytelenek viselni, (ügy van!) Nyílt jele ez egyfelől annak, hogy az esztelen világháború következményei az egész emberiséget kivétel nélkül egyetemlegesen sújtják (ügy van!), de jele annak is, hogy a háború előidézésén kivül van még egy sokkal nagyobb felelősség, t. i. a békékért való felelősség. Bűnösebb a háború előidézőjénél a telhetetlenségnek és a kapzsiságnak az a politikája, amely megteremtette a mai békeszerződéseket, amely békeszerződésekkel a középeurópai hatalmakat teljesen tönkre akarják tenni és minden gazdasági előnyt egyoldalúan a győzőknek kívántak fentartani. Bebizonyosodott azonban, az, hogy lehetetlen a világot mechanikusan két részre osztani, egyfelől a rabszolgatartók paradicsomává, másfelől pedig a rabszolgák poklává tenni. Mert az emberiség egységes nagy folyamat, amelynek egyes részei állandó kölcsönhatásban vannak egymással és ha ennek egyes részeit tönkreteszik, egyes részeit a mélységbe kivánják taszítani, a letaszítottak magukkal fogják rántani az elnyomókat is. Az igazságtalan, erőszakos és kapzsi békék megbontották a világ egyensúlyát, de ezt a megbontást nemcsak mi érezzük, hanem majdnem ugyanilyen mértékben érzik azok is, akik önmagukat boldogoknak: nevezték ki, érzik az úgynevezett győző államok is. Én beismerem, hogy ez nem nagy vigasztalás a mi adózóink számára, mert azzal, hogy mások is viselnek terheket, az ő terheik könynyebbekké nem lesznek. Annál inkább tartozunk tehát a mi adózóinkkal szemben, viszonzásául annak, hogy ők áldozatkészek a célból, hogy az államháztartás egyensúlyba jöhessen, azzal, hogy ellenszolgáltatásképen megadjuk nekik mindazt, ami szükséges arra, hogy keresetképességük, adófizetésképességük megóvassék, sőt teherbírásuk emeltessék is, amint a terhek is emelkednek velük szemben. Általában árrá lenne szükség, hogy pezsgő közgazdasági életet teremtsünk, ehhez pedig megint csak az szükséges, ami az államháztartás rendbehozatalához is: tőke, tőke és megint csak tőke. Tőkére egyformán szüksége van a mezőgazdaságnak, az iparnak, a kereskedelemnek, a termelés mindes egyes ágának. Hogyha azt keressük és azt kutatjuk, hogy ez a közgazdasági óriási nagy tőkeszükséglet honnan fedezhető, megint csak ahhoz a forráshoz keli visszatérnünk, amelyet az állam is igénybevesz az államháztartás rendezésére: t. i. a külföldi tőkék beözönlése érdekében kell megtennünk minden tőlünk telhetőt. A világháború és főleg annak következményei annyira tönkretették az értékeket ebben az. országban, hogy itthon a tőkekészlet annyira csekély — és annak egy része is el van rejtve —, hogy a fokozott követelmények egy csekély hányadának sem tud eleget tenni. Ennélfogva nincs egyéb forrás, mint a külföldi, az idegen töke. Hiszen a szanálási akciónál is az volt a vezető elv, hogy a külföldi kölcsönnek az állam által való igénybevétele csak hid, csak átmeneti állapot, a végső cél tulajdonképen az, hogy magát a. közgazdasági életet termékenyitse meg a külföldi tőke. , Itt bizonyos csalódásról kell beszámolnunk, mert bár a szanálási akció már érezteti üdvös hatását a korona értékhullámzásának megállásában, a koronának fixszé válásában, ennek ellenére az a. várt másik eredmény, hogy t. i. a külföldi tőke a hazai termelés segítségére siessen, még alig-alig kezd bekövetkezni. Mutatkozik ugyan a külföldi tőke, tárgyal, próbálkozik is, az esetek nagy többségében azonban végeredményében mégis csak visszavonul. Ha ennek okait vizsgáljuk, akkor az okok sorozatában mindenekelőtt igen nagy szerepe van annak az egyetemes általános nagy világjelenségnek, hogy a mi közgazdasági életünk is összefügg Európa közgazdasági életével, tehát azokkal a nagy kérdésekkel, amelyektől Európa közgazdasági életének regenerációja egyáltalában függ. Összefügg tehát például a szövetségközi adósságok rendezésével, összefügg a Ruhr-kérdéssel, összefügg azzal, hogy az amerikai tökeerő mikor gondolja végtére rá magát, hogy Európa közgazdasága újjáépítésében segédkezzék. De azután a külföldi tőke beözönlését nagyon megneheziti az, hogy nemcsak mi igénylünk külföldi tőkét, hanem nálunk internacionális szempontból sokkal jelentősebb területek és országok is, elsősorban Németország, amelynek rengeteg a tőkeszükséglete. Különben is a külföldi tőke beözönlésenek különböző feltótelei vannak. Mindenekelőtt természetesen a külföldi tőke nagyobb kamatozást igényel, hogyha a külföldre jön, mint amilyen kamatozásban otthon részesül. Ezt talán nálunk megkapná, de ezenfelül a külföldi tőke még abszolút, teljes biztonságot is igényel és ezt a biztonságot még nem tudja nálunk konstatálni olyan jelenségek miatt, amelyek felett mi talán túltesszük magunkat, de amelyeket a külföldi nagyított módon lát és ezért elriasztó módon hatnak rá. Hogy csak a mezőgazdaság terén maradjunk, kiáltó szükség a mezőgazdasági hitelkérdésének megoldása, kiáltó szükség, hogy a külföldi tőke a mezőgazdaságnak kölcsönökkel segítségére siessen. Nem tehetek róla, de konstatálnom kell, anélkül, hogy agrártörvényhozásunkat bírálni akarnám, hogy 26*