Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-361

À nemzetgyűlés 361. ülése 1925. példája volt ez a magyar összetartásnak, amikor először fektették sií'ba az országot. Ott volt a mohácsi vész, amikor jó magyar módra, a rendek felbomlása, a magyar széthúzás, a nemesség pártoskodása, a hatalomért való tülekedése, másodízben fektette sirba az országot. íNánássy Ander: Pedig még szocialisták nem is voltak! — Barthos Andor: Ne védd őket! — Derültség.) Még el sem ült a harci zaj, még sem lelték a Csele patakba fulladt király holttetemét, máris két pártra szakadt a nemzet. Hogy ebből a pártoskodásból megint milyen szép háborúskodás keletkezett, milyen igyekezettel pusztította egymást megint a magyar, ezt én szerintem igazán kár volt megörökíteni a történelem számára. (Patacsi Dénes: Tanuljunk belőle!) Ott volt a török hódoltság korszaka, amikor a magyar nemzet ismét elkövette azt a bolondságot, hogy az őt lekicsinylő, kigúnyoló Nyugatot védte a török ellen és százötven évig tartó megszállást és szenvedést vett magára ahelyett, hogy kezet fogott volna a törökkel, és közös erővel kergette volna a németet egész a La Manche-csatornáig. 1848-ban történt meg az a nagy csoda, hogy annyira-amennyire össze tudott tartani a magyar, hogy egyesült erővel lerázza nyakáról az osztrák jármot. És amikor a magyar fegyverek már egymásután aratták a fényes győzelmeket az osztrák ármádia fölött, akkor a magyar király I. Miklós cárhoz futott segítségért és 200.000 muszkát hozott a legyengült, elcsigázott magyar ellen. Ami azután történt, hát azt már igazán csak a magyar lojalitással lehet indokolni. Csak a lojalitással lehet indokolni azt a bámulatraméltó türelmességet, hogy az a Haynau, akit a magyar nemzet fiain elkövetett bestiális kegyetlenségeiért az angol nép London uccáin agyon akart verni, az a Haynau Magyarországon mint földbirtokos, uri módon, nyugodtan és békében, kényelmesen élhetett. (Igaz! ügy van! jobbfelől.) 1919-ben fektették megint sirba az országot és hogy ebbe a sirba mindannyian bele nem hullottunk, hogy még élünk és itt vagyunk, ezt csak annak az egynéhány lelkes magyar embernek köszönhetjük, akik között ott volt Magyarország kormányzója is. (Élénk éljenzés jobbfelől és a középen.) T. Nemzetgyűlés! Amint itt egy képviselő barátom az előbb megjegyezte, én is igazán nem azért mondom el ezeket, mint hogyha akár m ágiinknak, akár a magyar nemzetnek szemrehányást akarnék tenni, hanem csak azért — amint ő is mondotta —. hogy okuljunk és tanuljunk ebből. (Helyeslés jobbfelől.) De ugy gondolom, hogy ha én a magyar nemzetnek csak erre a gyengéjére és fogyatékosságára mutatnék rá, vétenék hazám és nemzetem ellen, mert hála Istennek, voltak a magyar nép életében is olyan napok, mint volt valamikor a Józsue életében, aki szerette volna megállítani a napot. Mert volt idő, amikor a magyarok hatalmát és dicsőségét Lehel kürtje harsogta bele a világba. Volt idő

% amikor négy égtáj hirdette a magyar dicsőséget s „magyar tenger vizében hunyt el Észak, Kelet, Dél hulló csillaga". És ha olykor-olykor imitt-amott akadtak is gyászmagyarok, hála Istennek, mindig voltak olyanok is, akik, amikor választani kellett a fejedelmi kegy, vagy a háttérbe szorittatás között: inkább mentek száműzetésbe és ették, habár könnyeiket hullatva a mostohagyermekeknek járó száraz kenyeret, semhogy lakáj módon meghátráltak volna. Volt hála évi január hó 20-án, kedden. 127 Istennek olyan is, aki. amikor a magyar szabadságért és függetlenségért bitó alá kellett állni, megcsókolta a kötelet és azt mondta: Hazámért még ezt is szívesen! Sokszor volt a magyar nemzet legázolva, eltiporva, de amikor fiai egymásra találva, egymással kezet fogva indultak munkára és harcra, még mindig lehulltak a rabbilincsek. T. Nemzetgyűlés! Ne menjünk tehát soha a gyűlölködés utján, mert a gyűlölködésre felépített politika a sir felé vonszolja ezt a beteg nemzetet. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) A vád és a szemrehányás nem segit, hanem csak ront helyzetünkön. Nem a vádaskodásban és nem a gyűlölködésben van az az erő, amellyel holtravált hazánkat uj életre kelthetjük, hanem a törhetetlen hitben, a lankadást nem isinerő munkában és a békés szeretetben. (Igaz, ugy van! jobbfelől.) T. Nemzetgyűlés! Ha volt idő valaha, amikor szüksége volt a magyar nemzetnek megértő szivekre — nem tehetek róla, de ugy érzem — ez a mostani idő az. Nem vádaskodásra és gyűlöletre, hanem megértésre, bátorításra, és vigasztalásra van szüksége ina a magyar nemzetnek. Hitet kell önteni az elcsüggedt magyar lelkekbe az élet további küzdelméhez, a súlyos, nehéz megpróbáltatások elviseléséhez, hogy a mostani bajok és szenvedések között is erőt, bátorságot és hitet nyerjenek a reménytvesztettek. Srdyosbitja helyzetünket az a körülmény, hogy a magyaroknak egy nagy része az átélt szenvedések, csalódások és súlyos megpróbáltatások után elvesztette hitét és reményét a jövő iránt. Súlyosbítja helyzetünket az a körülmény is, hogy vannak emberek, akik a mai élet nehézségeit arra használják fel, hogy az egyes foglalkozási ágakat izgatják és uszitják egymás ellen, és ezzel bomlasztó törekvéseket idéznek elő. így azután egyik foglalkozási ág a másikban keresi a hibát és mindenik a másikat okolja a megnehezedett gazdasági helyzetért. Pedig, f. Nemzetgyűlés, minden foglalkozási ágnak megvannak a maga örömei, de megvannak a maga terhei is. Mi sem könyny

ebb, t. Nemzetgyűlés, mint ennek a sors csapásai által sújtott országnak szenvedő fiait izgatni és beleszéditeni abba a hazug hitbe, hogy a kormány az oka mindennek. Pedig aki elfogulatlanul itéli meg a mai helyzetet, az láthatja, hogyan nézett ki ez a szerencsétlen ország még csak egynéhány évvel ezelőtt is, amikor a belső rend teljesen felbomlott, amikor a közigazgatás szétzüllött, amikor a fékevesztett indulatok pusztító terrorja ledöntötte a tekintélyek tiszteletét, amikor kopár ugar lett a magyar lelkekből, amelyben csak az önzés és a gyűlölködés dudvája tenyészett, amikor az ország ezer sebtől vérzett, önmagával meghasonlott és az egész világtól el volt szigetelve (Szijj Bálint: Gazdaságilag le volt rongyolva!), gazdaságilag le volt rongyolva és minden vezetés és irányítás nélkül tengődött, még csak nem is sejtve: mit fog hozni reá a jövő. És akkor a ministerelnök urnák (Élénk éljenzés jobbfelől és a középen.) ministertársaival együtt a legnagyobb erőfeszítéssel sikerült ebben az ország'ban helyreállítani a belső rendet, a személy- és vagyonbiztonságot és az alkotmányos életet, és sikerült legalább a leg"emberibb emberi jogokat, többek között a szabad véleménynyilvánítást biztosítani. De az a baj itt is, hogy vannak, akik az alkotmányos jogokkal, a szabad véleménynyilvánítással visz-