Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-361
106 r A nemzetgyűlés 361. ülése 1925. terhelést, viszont az ugyanolyan kereseti adó felett^ rendelkező szomszéd testvérközségnél, ahol állami iskola van, ez a kiadás nincs meg. Ez ellenkezik az egyenlő teherviselés elvével, úgyhogy az adó elosztása tekintetében feltétlenül reparációra van szükség. Épen ugy reparációra szorul a honvédség és a katonaság részére adott laktanyák ügye is. Valamikor a 80-as években a községek építettek laktanyákat s ezek a községek még ma is papirkoronában kapják meg a béreket. Sokszor előfordulnak összeütközések a ministerium s az egyes községek között, mert a községek nem tudnak ujabb laktanyarészeket épiteni; a katonai kincstár végre is kénytelen maga megépíteni a laktanyákat, de a Damokles kardja még mindig a községek feje felett Jóg; nem tudják, mikor csap le rájuk valamilyen intézkedés, rendelet vagy per s kénytelenek lesznek a kincstárnak ezeket a beruházásait megfizetni. A honvédelmi minister urat elismerés illeti egy esetből kifolyólag, amikor tényleg óriási összegbe került volna a városnak egy laktanyarész felépitése. A minister lir volt kegyes ugy dönteni, hogy a várostól nem kiyáiija ennek a milliárdos kiadásnak a fedezését. A honvédelmi minister ur megértette a helyzetet, de erre vonatkozólag általános rendelkezést kivánnék, mert ezekből az ügyekből megint sok akta fog származni, sok súrlódás lesz a ministeriumok és az egyes hatóságok között; kilószám és métermázsaszám fogják termelni az aktákat, m ig végre ezt a kérdést rendezik. A rokkantkérdéshez is óhajtok hozzászólani. Nagy megnyugvással vettem tudomásul a népjóléti minister ur legutóbbi megnyilatkozását, mikor azt mondotta, hogy a rokkant-, árva- és özvegyi nyugdijakat ismét 100—150%-kal szándékozik felemelni. Ez — mint beszédem elején is jeleztem — becsületbeli kötelessége a nemzetnek s a minister úrtól még csak azt kérném, méltóztassák végre azt is elrendelni, hogy a rokkantak nyugdijuk helyett végkielégítést kapjanak. Tudjuk, hogy sok rokkantnak egy kis ipari üzeme vagy trafikja van; szeretne üzletébe tőkét befektetni, de ma még nincs módjában, hogy ezt meghaphassa. Ha erre más tőke nem volna, azt hiszem, szebb és nemesebb célra nem volna forditható a most elkobzott Károlyi-uradalmak jövedelme, mint a rokkantak felsegélyezésére. A tisztviselő-kérdéshez röviden akarok hozzászólni. Az volna az óhajtásom, hogy a minden oldalról hajszolt státuskérdés végre egységesen oldassék meg az* egész országban. Itt is vannak igazságtalanságok; még mindig vaunak egyes tisztviselőosztályok, amelyek nem kapták meg az őket megillető státusjavitást. A tisztviselő-osztálynak csak egy igen értékes részére akarom a földmivelésügyi minister ur figyelmét felhívni. TJgy tudom, hogy ez a kérdés a pénzügyi bizottságban is szerepelt, de idáig még Ígéretet nem kaptak, vagy ha kaptak volna is, az csak igéret maradt, de végrehajtva nincs. Itt van a kultúrmérnöki tisztviselői kar, amely tudvalevőleg Magyarország tisztviselői karának egyik legértékesebb része. Ezek végzik azt az óriási munkát, amely hivatva van az országnak millió és millió terméketlen földet visszaszerezni; ezek végzik a folyók szabályozását is. A kultúrmérnökök tényleg érdemleges munkát végeznek; nem ismertem még olyant, aki ne dolgozott volna, akit azzal lehetne vádolni, hogy hivatalát nem látja el, hiszen az ő munkájuk olyan, hogy ha évi január hó 20-án, kedden. nem dolgoznak, rögtön észre lehet venni, mert egyik napról a másikra folyton munkálkodniuk kell. Mit látunk! A földmivelésügyi mini steriumban s a kereskedelemügyi ministeriumban a jogászokkal szemben még mindig óriási hátrányban vannak.^ Mig a jogászoknál a létszámapasztás 25% ei'ejéig történt, addig a mérnököknél 50% erejéig. Ennek következménye természetesen az lett, hogy utánpótlás nincs. A fiatal generáció inkább elmegy privát mérnöknek, elmegy oda, ahol a megélhetését korábban megtalálja, nem kell a hosszú tisztviselői pályát végigcsinálnia. Épen ezért a memorandumukból kifolyólag, melyet voltak szívesek nekem átadni, bátor vagyok mégegyszer a minister ur figyelmébe ajánlani, hogy ezek sorsát vegve kezébe és ugyanolyan elbánásban részesítse őket, mint azokat a jogászokat, akik velük egy ministeriumban, egy osztályban szolg'álnak. (Helyeslés a középen.) Nagyon sajnálom, hogy a földniivelési minister ur nincs jelen; hozzá akartam néhány szót intézni a jelen gazdasági viszonyokra vonatkozólag. Az őszi szárazság*, a fagykárok, a késői vetés, az egérkár oly nagyfokú, hogy jövő esztendőre valószínűleg ismét még csak közepes termésre sem számithatunk. Különösen az egérkárt látom olyannak, amely ma még talán nem oly szembetűnő, de ha a szárazság még pár hétig tart, az egérkár el fogja pusztítani az ország vetésének 50%-át. Volt alkalmam látni olyan vetést is, ahol az egérkár 70%-ra ment fel. Épen ezért azt kell kérdeznem a földmivelésügyi minister úrtól, adott-e utasítást a gazdasági felügyelőknek, közig*azgatási hatóságoknak, hogy ebben az irányban tegyék meg jelentésüket és adott-e ki rendelkezéseket, amelyek szerint e károk megszüntetendők legvenek. Rá akarok mutatni arra, hogy az 1900-as évek eleién Görögországban az eleinte alábecsült ea*érkár annyira szaporodott, hogy 1901-ben 50%-át, 1902-ben pedig 75 %-át pusztította^ el a termésnek, ugvhogy ebben az évben kénytelenek voltak Németországból tudósokat, professzorokat hozatni, akik meg*mutassák nekik, hogyan lehet az egereket irtani. Tifuszbaktériumokkal oltották az egereket, aminek szomorú közea*észségüg , yi következménvei voltak, mert a tífusz kiütött az emberek között is. Szeretném a minister urnák kijelentéseit hallani, tett-e valamit ebben az irányban. Utoljára szólni akarok még a vámtörvénnyel kapcsolatban a nyers- és készbőrárak tekintetében előállott helyzetről. Magyarországon, ahol annyi nyersbőrt termelünk, hogy az ország szükségletét nemcsak fedezni tudjuk, hanem még kivitelre is jut belőle, ott állunk, hogy ma itt a legolcsóbb a nyersbőr ára, és legmagasabb a készbőr ára. Miből következik ez? Olyan magas a vámtarifa a behozott készbőrre, hogy ezzel a külföld nem tud konkurálni és mi kénytelenek vagyunk, habár elegendő nyersbőrünk és cserzőanyagunk van, dupla áron megfizetni a bőrárakat, mint pl. Ausztriában, ahol nyersbőrszükséglet van és ahova cserzőanyagot kell bevinni. Honnan származik ezt Ez onnan származik, hogy 7—8 bőrgyár érdekében védővámokat alkalmaznak. Most legújabban félszabadult ugyan a nyersbőr kivitele, de ez nem idézte elő azt, hogy a nyersbőr ára felszökött volna, mert bár a kiviteli lehetőség megvan, azonban a törvény életbeléptetése után három nappal megjelent egy rendelet, amely szerint szabad ugyan aki-
