Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-349

A nemzetgyűlés 349. ülése 11)24. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Amikor a szőnyegen levő tárgyhoz hozzászólok, kerülni kivánoni a vitát azokról a kérdésekről és azokról az eseményekről, amelyek a legutóbbi időben a parlamentben előfordultak és amelyek diskusszió tárgya voltak. Nem kivánok tehát foglalkozni a -pénteki incidenssel, sem annak következményeivel, a kilátások kérdésével, vájjon igazságosak voltak-e azok, vagy nem, sem pedig azzal a kérdéssel, hogy az ellenzék magatartása ennek következtében helyes volt-e vagy nem. Szigorúan a tárgyhoz kivánok szólani és beszédem témájául azt választom, hogy a magyar parlament működése kibírj a-e a kritikának azt a mértékét, ameh^ mértékkel kell egyáltalán minden parlament működését bírálni, és ha nem birja ki, mik az okai annak, hogy a magyar: parlament működése nem olyan tökéletes és nem

1 felel meg a közérdeknek oly mértékben, mint ahogyan az kivánatos volna és melyek azok az orvosszerek, amelyeket ezzel a jelenséggel szemben alkalmaznunk kell. Ha keresem azt a mértéket, amellyel minden parlament működését brrálni kell, kissé — remélem, rövid időre — teoretikus fejtegetésekbe kell bocsátkoznom. A modern parlamenti alkotmányok egy alaptézisből indulnak ki, amely szerint a szuverenitás tulajdonosa a nemzet, amely nemzet a maga akaratát a választott népképviselet utján, még pedig a házszabályok keretében meghozott határozatok révén gyakorolja. Nézetem szerint ez a parlamentarizmusnak alaptétele. Ha ez az alaptélele, akkor mingyárt megjelölhetjük a parlamentek működésének azt a főrészét, amely magából a fogalommeghatározásból következik és ez a határozathozatal. A határozathozatal tulajdonképen az a működése a parlamentnek, amely a nemzetgyűlés szuverenitásából folyik és ezt a szuverenitását érvényesiti is, amely a maga akaratával megindítja a többi alkotmányos faktorok működését: a kormányzatét, a végrehajtóhatalomét, a bíráskodásét stb. és kiéli magát ezeknek a faktoroknak működési körében. Természetes, hogy ehhez a működéshez hozzájárul azután, mint akcesszórius működés — de nem a fogalommeghatározásból következő működés —, amely a történelmi tapasztalatok alapján fejlődött ki: a vita. A vita és a szólásszabadság a vita rendjén a garanciája annak, hogy a határozatok helyesen hozatnak meg. De ez nem magából a fogalommeghatározásból következik, mert nyilvánvaló, hogy el lehet képzelni parlamentet, amely a maga alkotmányos fogalmából kifolyólag tisztán és kizárólag határozatokat hoz és ebből a szempontból megfelel hivatásának, de viszont nem lehet elképzelni parlamentet, amely csak szónoklatokkal foglalkozik, de határozatokat sohasem hoz. (Ugy van! jobbfelől.) Természetes és magától értetődik, hogy a határozatok helyes meghozatalának előfeltétele az, hogy a szőnyegen lévő kérdések komolyan megvitattassanak, megérleltessenek és e megérlelés révén a többség" a parlamentben kialakulván, a helyes határozatok meghozhatók legyenek. Ebből kifolyóan a komoly vitának megszervezése — és a házszabály tulaj donképen mást nem céloz — és ennek rendjén a szólásszabadság biztositása, de azokon a korlátokon belül való tartása, amelyek a közérdeknek megfelelnek, alkotmánybiztositékot képez. De csak akkor felel ez meg ennek a fogalommeghatározásnak és csak akkor képeznek ezek a évi december hó 5-én, pénteken. 617 szabályok és maga a szólásszabadság is alkotmánybiztositékot, ha biztositjá.k, hogy a vita a közérdeknek és azoknak a szempontoknak megfelelően folyjék le és érje el a maga célját, amely magának a parlamentarizmusnak is a célja, hogy a nemzet életében fontos határozatok hozhatók legyenek, (ügy van! Ugy van! jobbfelöl.) Ebből a szempontból a vita, megszervezésé. nél három főszempontot kell figyelembe venni. Az egyik — nézetem szerint — az, hogy a szólásszabadság általában biztosittassék. Azért mondom, hogy általában, mert kritika nélkül, a kritika szabadsága nélkül komoly vitát folytatni természetszerűleg nem lehet. A második szempont az, hogy a szólásszabadság egyenlősége biztosittassék, hogy a parlamentben mindenkit egyenlő szólásszabadság illessen meg. A harmadik pedig az, hogy a szólásszabadság korlátai ugy állíttassanak fel, hogy egyfelől a vita kitűzött célját ne veszélyeztessék, másfelől pedig a szóban lévő közérdekeket feltétlenül biztosítsák. Itt megint három kérdés van, amelyet el kell dönteni. Az egyik az, hogy a parlamentben is csak az és csak ugy legyen elmondható, amit akár büntetőjogi szempontból, akár pedig a társadalmi illem szempontjából bárhol másutt is el lehetne mondani. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) A parlament nem lehet azilum arra, hogy a büntetőjoggal, vagy a társadalmi illemmel szembenálló beszédek itt elmondhatók legyenek (Ugy van! Ugy van! jobbfelől), a parlament nem lehet azilum azok számára, akik különben a parlament falain kívül a büntetőjoggal kerülnének összeütközésbe. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) A másik az, hogy a vita valóban a közcélt szolgálja; nem privát, nem egyéni vagy kizárólag pártcélokat, hanem valóban azt a célt szolgálja, hogy a vita rendjén a kérdések objektiv szempontból mélyrehatóan megvilágít tassanak, hogy azután a vitából kifolyólag a határozat meghozható legyen. Végre a harmadik korlát, amelyet fel kell állítani, az, hogy a vita olyan keretekben mozogjon, amelyek a közérdeknek megfelelnek. Teoretikus szempontból véve az a vita és a vitának az a megszervezése a legtökéletesebb, amely annak mélyreható voltát biztositja, de a legrövidebb idő alatt érleli meg a kérdéseket. Mert hiszen nem lehet az időpazarlás a vita célja, hanem csakis az, hogy a kérdések alaposan, de lehetőleg rövid idő alatt érleltessenek meg. T. Nemzetgyűlés! Ha a házszabályok ezeknek a nagy szempontoknak érvényesülését nem biztositják, akkor a nemzet életében két irányban következhetnek be olyan bajok, amelyek úgyszólván irreparabilisek. Lehetséges az, hogy a házszabályok nem adják meg a birálatnak és a kritikának a kellő mértékét, nem adnak alkalmat arra, hogy a kérdések kellően megvilágittassanak. Ebben az esetben nagyon súlyos következmények jöhetnek, mert az a kritika, mely a Házban nem érvényesülhet, természetszerűleg az uccára szorul. Ennek következménye az, hogy az a propaganda, amely itt a parlamentben nézetei mellett sikra nem szállhat, sikraszáll a parlament falain kivül ezen eszmék mellett; természetes következménye az is, hogy benn a parlamentben nem érvényesülhetvén, helytelen határozatok hozatnak,