Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-349

A nemzetgyűlés 3i9. ülése 1924. évi december hé 5-én, pénteken. 615 3áa, Épen a tegnapi napon elhangzott ebben « teremiben egyik igen t. képviselőtársam részéről az a felfogás, hogy ő annyira ellene van a titkos szavazásnak, hogy ha a nemzetgyűlés a titkos szavazás álláspontjára helyezkednék, ő önként lemondana mandátumáról. Én ezt teljesen az, ő egyéni

1 értékelésére ós. meggondolására bizom, nekem és pártomnak azonban az a felfogásunk, hogy a legigazságtalanabb, sőt morális szempontból sem helyeselhető rendszer a nyílt szavazás rendszere. Helytelen azért, mert ha valakinek megadok egy jogot, akkor nincs jogom a nyilt szavazással elütni őt ettől a jogtól. Miért adunk akkor választójogot, ha az illetőt, akinek ezt a választójogot adtuk, külső erőszakkal iparkodunk befolyásolni, meggyőződésének gyakorlásában? Igenis, kell hogy a komolyabb és műveltebb európai államok példájára végre mi is eljussunk ahhoz a belátáshoz, hogy nem lehet nyilvános alapon megcsinálni a választójogot, még kevésbé, pedig olyan felemás alapon, aho

(gyan most van, hogy városokban titkos a szavazás, faluhelyeken pedig nyilt, hanem; arra a társadalmi evolúció folytán természetes álláspontra kell helyezkednünk, hogy a titkos szavazás rendszerére kell áttérnünk. Ha a parlament egészséges menetét fenn akarjuk tartani, nagyon fontos az, hogy az a parlament és az a többségi párt, amely a parlamentben dirigál, ne legyen süket a modern kor szociális igényeivel szemben. A társadalomi is egy haladó valami, amely épugy fejlődik, mint az a mag, amelyből terebélyes fa lesz; a társadalmi életben is uj eszmék, uj gondolatok vetődnek fel, amelyeket komoly kormányzati férfiaknak magukévá kell tenniük, mert ha nem teszik magukévá, akkor elmaradnak, akkor a társadalmi életben és általában az európai nemzetek versenyében saját nemzetükkel alul fognak maradni. Nem akarok kitérni a szociális problémák részletezésére. Azt hiszem, igazat adnak nekem azok, akik ezeket a nagy szempontokat nem a pártpolitika, hanem az európai haladás és a társadalmi evolúció szemüvegén keresztül nézik, abban, hogy nagyon helyes gondolatokat penditetteni; meg, amikor arra az álláspontra helyezkedtem, hogy ezeket a szociális igényeket, problémákat és feladatokat a mai parlamentnek magáévá kell tennie és mielőbb törvénybe kell iktatnia. (Herezegh Béla: Akarjuk i

s mi ndannyi'an ! ) Az is fontos, ha a parlament egészségét fenn akarjuk tartani, hogy a párt-diktatúrától, a pártabszolutizmustól tartózkodjunk. A pártdiktatúra, a pártabszoiutizmus többé-kevésbbé a parlament adott helyzetéből származik, mert hiszen, ha egy párt többségben kerül be a parlamentbe, az ugyebár, iparkodik a maga elveit és felfogását diadalra juttatni és ezt bizonyos abszolutisztikus forma nélkül bajos neki megváló s ita ni. De ennek a — hogy ugy mondjam — pártöszszetartozan dóságnak, ennek a pártöntudatnak nem szabad oda fejlődnie, hogy a nemzet egyetemes érdekével kerüljön szembe. Nein szabad arra a kényelmies álláspontra helyezkedni, amelyre sokan helyezkednek a túloldalon, ülő képviselő urak közül, hogy csak a kormányzópártnak van igaza és az ellenzéknek ebben a Házban sohasem lehet igaza. (Mozgás a jobboldalon.) Nagy politikusok állapították meg tényként azt, hogy komoly ellenzékre óriási szüksége van minden parlamentnek (Felkiáltások a jobboldalon: Komolyra!) és ez a szükségszerűség nem, táplálkozhatik másból, mint egyedül abból, hogy az ellenzék is bizonyos elveket és i'gazságokat képviselhet, amelyek sok esetben jobban megfelelnek az igazságnak» mint a túloldal elvei és felfogása. Még egy dolog van,, amelyet az egészséges parlamentarizmus szempontjából fontolóra kell vennünk; nevezetesen a parlament szervezeti szabályzata, mondjuk, a házszabályok. Ha egy parlament házszabályai nem felelnek meg a * modern idő követelményeinek, akkor könnyen alkalmazhatók olyan tekintetben, hogy a parlament munkaképességét,, a parlament életerejét befolyásolják. Ezzel a megállapitásommal eljutottam ahhoz a kérdéshez, vájjon a mi parlamentünk nek olyanok-e a házszabályai, olyan-e a szervezeti szabályzata, amely tényleg megbénítja a mai politikai élet termékenységét, amely csökkenti a parlament munkaképességét. A többségi párt sok tekintetben veszi alapul az angol parlamenti házszabályokat nem minden ok nélkül annál az elvnél fogva, hogy az angol parlamentnek, az angol nemzetnek alkotmányos fejlődése sok tekintetben hasonul a miénkéhez. Amikor azonban a házszabályokat az angol parlament szemüvegén át vizsgáljuk, ne feledkezzünk meg arról, hogy necsak az angol nép szemüvegén át vizsgáljuk, ezeket a házszabályokat, hanem vizsgáljuk már egyszer az ir nép szemüvegén is ós az ir nép szemüvegén át sokkal másoknak tűnnek azok fel, mintha az angol nemzet szemüvegén át vizsgáljuk. Hogy az emberi haladás és a társadalmi evolúció szempontjából az angol házszabályok lennének a legtökéletesebbek, azt kétségbevonom, vagy legalább is konszideráció tárgyává teszem; egy azonban bizonyos: hogy alkalmasak voltak ezek a házszabályok arra, hogy az ir népet abba a megkötöttségbe hozzák,, amelyben még ma is van. A mi helyzetünk többé-kevésbé inkább az ir nép helyzetéhez hasonlit, mint az angol nép helyzetéhez. Mi dualisztikus álláspontunknál fogva, mindig ki voltunk téve egy felülről jövő nyomásnak s ez a nyomás a mai viszonyok között csak stilusában változott, amennyiben nem Bécsből jön, hanem a bennünket körülvevő hatalmaktól, amint azt Apponyi igen t. képviselőtársam volt szives megemliteni. Mi bizonyos lekötöttségben élünk, nekünk is bizoyos küzdelmet kell kiejtenünk a bennünket körülvevő hatalmak abszolutizmusa ellen. Kérdem tehát: vájjon célszerű-e olyan irányú házszabályt megvalósítani, amely a szájkosarat, de nem is a szájkosarat, hanem a gillotint honositja meg a parlamenti életben. (Ellentmondások a jobboldalon.) Általában a házszabályokat két szempontból vizsgálhatjuk: nevezetesen a szólási jog és a fegyelmi jog szempontjából. Ami az elsőt, a szólásjogot illeti, a túloldal részéről többször hangoztatták azt, hogy azért van erre szükség, mert a parlament munkaképessége máskép nem érhető el, mintha a szólásszabadságot korlátozzák, mintha a házszabályok valami módot nyújtanak arra, hogy a vitának végét lehessen vetni. Én a bizottság megalakulása alkalmával napirendi felszólalás formájában hozzászóltam ehhez a kérdéshez és mái; akkor kijelentettem, hogy ezt a megokolást nem lehet időszerűnek tartani. Ha nézem a jelentéseket, a benyújtott, a letárgyalt ;és le nem tárgyalt törvényjavaslatokról és az interpellációkról, azt kell megállapitanom, hogy épen a mai körülmények között nem le-