Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-347
\Ä nemzetgyűlés 347. ülése 1924. nagy veszteségek árán országunk önállósága megszületett, bármilyen nagy tisztelettel hajlóm is meg gróf Apponyi Albert képviselő urnák nagy egyénisége, széles látköre előtt, azonban mégsem tudok osztozni imént elhangzott abbeli kijelentésében, hogy országunk mai helyzetében kevésbé független, mint volt a dualisztikus viszony idején, amely Ausztriával bennünket egybekötött. Az a veszedelem, mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy minket egy idegen ország uralkodója és uralkodócsaládja, amelyet törvényes intézmény csatol hozzánk, kihasználhasson a maga hatalmi érdekeinek a nemzeti önrendelkezési jog legázolásával vagy kijátszásával, remélem, immár örök időkre megszűnt. És ezzel az obstrukció is vonuljon oda, ahová immár való : a parlamentarizmus lomtárába. Mert igen nagy veszedelem és bűnös könnyelműség lenne épen most, nemzeti újjáépítésünknek, konszolidációnknak nehéz munkájában, amikor az ország létérdekei nagyfontosságú és sürgős törvényhozási munkát kívánnak meg, az obstrukció fegyvereit a lomtárból előszedve, az ország vitális érdekeinek szegezni. De nemcsak egy, a háború által legázolt vesztes ország újjáépítésével, sürgető újjáéledésével egybefüggő törvényhozási munkák érdeke zárja ki az obstrukció jogosultságát, hanem ugyanezt látjuk azokban az uj államalakulatokban \s, amelyek körülöttünk támadtak. Itt van például Csehország. Az előadó ur nagyérdekü megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy a cseh állam mintegy mohósággal fogott hozzá az állami berendezkedéshez hozzátartozó törvényes intézkedések megalkotásához, és mint kuriózumot emelte ki, hogy volt olyan nap, hogy huszonegy törvényt alkottak meg. És ha megnézzük a cseh parlament házszabályait, azt látjuk, hogy azokban is tudatosan azért vannak szigorú rendszabályok felállitva, hogy lehetővé tegyék a viszonyok megkívánta gyorsabb törvényalkotást. Azt látjuk ezekben a házszabályokban, hogy az általános vitánál az egy szónokra eső beszédidő 30 percre, a részletes vitában 10 perere korlátozható ; itt megjegyzem, hogy a bizottsági javaslat szerint az általános vitánál a beszédidő egy szónoknál egy órára, a részletes vitánál pedig 15 percre korlátozható. És ha nézzük bármely ismert parlament házszabályait, nyugodtan mondhatjuk, hogy mindegyik szigorúbb rendelkezést tartalmaz, mint az előterjesztett javaslat. Ezek után arról beszélni, hogy az előterjesztett javaslat a szólásszabadság túlságos megszorítását tartalmazza, valóban elfogadhatatlan túlzás. A házszabályoknak azonban — mint érinteni bátor voltam — második rendeltetését én a mentelmi jog örve alatt űzött visszaélések elleni védelemben találom. A mentelmi jog — mint méltóztatnak tudni — mindeddig kodifikálva nincs. Elfogadott felosztás szerint tartalmazza a sérthetetlenségi és a felelőtlenségi jogot. Ezeket az általánosan ismert alapvető igazságokat és tételeket azért mondom el, mert későbbi okfejtéseimben erre hivatkozni akarok. A sérthetetlenség — mint jól méltóztatnak tudni — jelenti a képviselőnek azt a jogát, hogy amit mint nem képviselő mond vagy tesz, azért a biróság által csak a Ház engedélyével vonható feleletre. A mentelmi jognak ez a része tárgyalásom és értekezésem körén kivül esik. A felelőtlenségi jog pedig jelenti a képviselőnek azt a jogát, hogy amit képviselői minőségben a Házban vagy a Házon kivül mond, azért csak a Ház által vonható feleletre. Én és velem egyivásu emberek jól emlékezünk arra az időre, amikor a mentelmi jogban mi valóságos nimbuszt láttunk, amely diszére vált a képviselőnek és tekintélyére a képévi december hó 3-án, szerdán. 570 viselőháznak s amelyeek megsértése eseményszámba ment. Ez voltaképen elképzelhetetlen merénylet is volt. És ime, odajutottunk a sülyedés lejtőjén, hogy ma már a mi parlamentünkben a mentelmi joggal űzött visszaélés rendszerré vált. Sértegetések, gyanúsítások, rágalmazások özöne hangzik itt el és leszállítja a parlament nívóját azelőtt el sem képzelt mélységre. Azok, akik — mint én — fültanúi voltunk a 80-as, 90-es évek régi parlamenti tárgyalásainak, amikor egy Tisza Kálmán, a fiatal gróf Apponyi, Ugrón Gábor, Irányi Dániel és más nagyok vettek részt a parlament tanácskozásaiban, tudjuk, hogy azoknak a géniusza, azoknak a nagysága, jelleme és szónoki ereje milyen magas nivóra emelte a parlament tárgyalásait. Fiatal joghallgató koromban buzgó hallgatója voltam a régi képviselőházban ezeknek az államférfiaknak; tőlük tanultam a parlamentarizmus tiszteletét és nemzeti önrendelkezési jogunk áhítatos szerelmét. Ha most azt kutatom, hogy a felelősséggel való visszaélésen kivül melyek voltak még a további okuk, amelyek a parlament színvonalának ilyen alacsonyra való lesülyedését okozták, legelső sorban természetesen meg kell állanom annál az oknál, amely a legegyetemesebb és a legáltalánosabb : értem a választójog széleskörű kiterjesztését. Ma már általánosan elfogadott igazság, — a részletesebb bizonyítás alól épen ezért felmentve is érzem magamat — hogy a választójog széleskörű kiterjesztése mindenütt a parlament színvonalának sülyedésével járt ott, ahol a választójog kiterjesztését nem előzte meg jogokban részesitett néptömegek előzetesmegnevelése és politikai iskolázása. (Ugy van ! jobbfelöl.) Ernszt Sándor mélyen t. képviselő ur tegnapi beszédében megemlékezett arról, hogy ha junktimot keresünk a választójog és a házszabályok között, akkor a Junktim abban áll, hogy minél jobban kiterjesztjük a választójogot a benne részesitett tömegek előzetes iskolázása nélkül, annál jobban kell szűkítenünk a házszabályokat. Majdnem azt mondhatnám, mértani szabály, hogy minél szélesebb körre terjed a választójog, annál szorosabbra kell vonni a házszabályoknak azokat az intézkedéseit, amelyek a szólásszabadsággal és a mentelmi jog örve alatt elkövetett visszaélésekre vonatkoznak. De a választójog széleskörű kiterjesztése más vonatkozásban is befolyásolja a parlament színvonalának csökkentését. Az általános választójogkiterjesztése révén ujabb és ujabb társadalmi osztályok nyernek képviseletet, ujabb és ujabb társadalmi érdekek nyernek szót a parlamentben és általános igazság, hogy az ellentéteket semmi sem szitja fel könnyebben, mint az egymással szemben álló osztályérdekek. Ne feledkezzünk el a mi egészen különleges viszonyainkról sem, amikor azokat az okokat keressük, amelyek a parlament színvonalának lesülyedéséhez hozzájárulnak. Vesztett háború után vagyunk, mindenki, aki hazájával szemben a háborús idő alatt kötelességét künn, vagy itthon teljesítette, vagy saját személyében, vagy családtagjai rokonsága révén mérhetetlen testi, lelki és vagyoni bajokat szerzett magának. A megélhetés nyomasztó gondja és terhe, az ország megcsonkításának mindenkit érzékenyen, fájdalmasan sújtó ereje, a bizonytalannak látszó jövendő mindenkit tépelődővé, idegessé, nyugtalanná, könnyen ingerlékennyé, igazságtalanná tett. Az egész társadalom úgyszólván lázbeteg még ma is, nem él normális idegéletet és a tömegpszichózis hatása alatt — divatos szóval élve — a nemzetgyűlés atmoszférája is más, mint nyugodt időkben volna. Mindezek a tényezők eredményezik azt. hogy
