Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-347

A nemzetgyűlés 347. ülése 1924. (olvassa): »Bármely tanácsülési tag inditványára az ülés vita nélkül hozott határozattal korlátozhatja a felszólalások idejét és a vita egész tartamát, elhatározhatja továbbá a vita azonnali berekesztését.« (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Ejha! — Hegedűs György: Nem valami következetesek!) De a zendülő radikális ellenzéknek most itt ülő, akkor a nagyszovjetben ülő tagjai mást is elhatározlak a szovjet-nemzetgyűlés házszabályaiban, nevezetesen azt, hogy: a rendzavaró gyüléstagot az elnök rendreutasithatja, tőle a szót megvonhatja, vagy kizárása iránt tehet inditványt, amiről a gyűlés vita nélkül határoz. A kizárásnak karhatalommal is érvénj^t kell szerezni. (Derültség a jobboldalon.) Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Meg vagyok döbbenve, hogy Györki Imre, Rothenstein Mórié és Propper Sándor igen t. képviselő uraknak nem jutott akkor eszükbe, hogy ez ellen tiltakozzanak, passzivitásba menjenek és otthagyják a pusztító vörös bolsi uralmat. (Dobóczky Dezső: Kis ártatlanok!) Aki megfigyelte a mi működésünket ebben az országban, az láthatta, hogy mi egy gondolattól voltunk áthatva, attól a gondolattól, hogy a gyűlöletnek, a gyűlölködés politikájának minden vonalon véget kell vetni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Mi igy éreztünk, és a t. ministerelnök ur igen sokszor ki is fejezte ezt, ha jól emlékszem, egyszer azt a kifejezést használta, hogy a forradalmak és ellenforradalmak kilengései, tévedései és bűnözései után egyszer végre már pontot kell tenni, a jövőbe kell nézni és a jövő nagy feladataival kell foglalkozni. Mi most sem reüriinináltunk volna ; mi csak azért rekrimináitunk ez alkalommal, hogy szembeszálljunk azokkal az inszinuációkkal, azokkal a vádaskodásokkal, amelyek méltatlanul hangzottak el a túlsó oldalról velünk szemben. Mi a mélyen t. ministerelnök urat arra kérjük, hogy necsak azokkal számoljon le és neesak azokat korbácsolja ki innen, a nemzet templomából, akik képviselői hivatásukat vagyonszerzésre használták fel, ha vannak ilyenek, de tépje ki a nyelvét azoknak is, akik méltatlanul, hamisan vádaskodnak és akik rágalmaznak tisztességes, becsületes embereket. {Taps a jobboldalon. — Hegedűs György : Egyszer már le kell számolni 3 Itt az ideje !) Mi tisztában vagyunk azzal, hogy a közéletben számolni kell minden erővel, amely az országban jelentkezik, számolni kell azzal az erővel is, amely nekünk szimpatikus és szivünkhöz közel áil, de számolni kell azzal az erővel is, amely nem fekszik a mi szivünkhöz közel. Mi tudjuk azt. hogy mindenhol és Magyarországon is jelent egy bizonyos erőt a szociáldemokrácia. Jelenti Magyarországon is egy^ kicsiny hányadát a nagy nemzeti erőnek. Hajlandók vagyunk ezzel számolni, de csak akkor, ha a gyűlölet politikáját nem folytatják ebben a parlamenti csoportban, hanem komoly, alkotó munkára vállalkoznak. Mi hajlandók vagyunk ennek a parlamenti csoportnak a munkásságból kinőtt egy-két, sokat tanult és az életben sok hasznos tapasztalatot szerzett tagját meghallgatni, de arra nem vagyunk hajlandók, hogy mint többségi párt, a radikális kisebbség parlamenti diktatúráját, rágalomdiktaturáját és gyanúsításdiktaturáját sokáig tűrjük. (Éljenzés és taps.) Méltóztassanak megengedni, hogy röviden kitérjek még az interpellációs jog kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) A közjogban azt tanultam valamikor, hogy az interpelláció a képviselő ellenőrzési jogának kiegészítő része, hogy az interpelláció arra szolgái, hogy az állami élettel, az állami élet megnyilvánulásaival összefüggő fontos problémákat a képviselő a. törvényhozás termébe hozza, évi december hó 3-án, szerdán. 577 hogy ezeket megvitassuk, a nemzet szine elé állítsuk és ezekről a felvetett nagy kérdésekről a kormány véleményét megkérdezzük. Sajnálattal állapítom meg, hogy az interpellációs jogot ugy az első, mint a második nemzetgyűlésen teljesen kitekerték eredeti formájából, teljesen kivették a szivét és a lelkét s a parlamenti interpellációk legnagyobb része jelentéktelen helyi eseményeknek, helytelenül beállított tényállásoknak és a legtöbbször korteseszkczöknek volt a megnyilatkozása. (Ugy van! jobbfelöl. Felkiáltások: Ez az!) De továbbmegyek és itt nagyon súlyos dologra akarok rámutatni. Áttanulmányoztam a magyar törvényhozás Naplóit és 1867-től egészen 1921-ig nem találtam egyetlen egy olyan Naplót sem, amelyben olyan interpelláció foglaltatott volna, hogy a bűnügyi védőügyvéd képviselői minőségében idehurcolja a tárgyalás alatt álló bűnügyet a törvényhozás termébe. (Dobóczky Dezső: Szovjetmentalitás!) Jól mondja t. képviselőtársam, hogy ez szovjetmentalitás. Az ügyvédi karnak azok a régi tagjai, akik díszei voltak a magyar törvényhozásnak, nem mertek volna arra vállalkozni és nem tudták volna lelkiismeretükkel összeegyeztetni, hogy egy folyamatban levő bűnügyet, amelyben mint védőügyvédek szerepelnek, interpelláció formájában idehureoljanak a Ház elé. Ez ellen is kell valamit tenni és feihivom a mélyen t. igazságügy m in ister ur, de az Ügyvédi Kamara figyelmét is arra, hogy lehetetlenség eltűrni, hogy képviselő ügyvédek mint bűnügyi védők ugyanabban az ügyben itt a nemzetgyűlésen interpelláljanak, mint amely ügyben védelmet vállaltak. (Barthos Andor: Ha van összeférhetlenség, ez az!) De továbbmegyek. Valósággal túltengett már az interpellációs düh a nemzetgyűlésen. Nem respektálták Gaaî Gaston képviselő urnák, Farkas Tibor jelenlevő t. képviselőtársamnak és más illusztris nemzetgyűlési képviselőknek bejelentett interpellációit, hanem 10—15—2u interpellációt jegyeztek be és kérdésessé tették a közérdekű interpellációk elmondásának lehetőségét. Erről csináltam is statisztikát, de nem ez a fontos. Megállapítom azonban, hogy a nemzetgyűlés ideje óta több interpellációt mondtak el ebben a Házban, mint 1867-től 1921-ig. (Felkiáltások jobbfelöl : Hallatlan!) Ez bizonyítja azt, hogy milyen illuzóriussá, milyen nevetségessé vált az interpellációs jog, amely pedig nagyszerű közjog volt és amely a képviselőnek fenomenális ellenőrzési joga volt a kormányzattal és a közviszonyokkal szemben. Felszólalásomat még ki kell egészítenem azzal, hogy ha végigmegyünk az összes külföldi államokon, mindenhol azt látjuk, hogy a tendencia ugyanaz. Az itt és máshol szerzett hasonló tapasztalatok nyomán a legtöbb országban vagy az írásbeli, vagy az egyszerű kérdésre szorítkozó interpellációk rendszerét vezették be. Angliában a képviselő, ha interpellál, egyszerűen csak kérdést intéz, és azután, ha a Ház engedélyt ad neki, meg is indokolhatja. A német birodalmi gyűlés házszabályai szerint a képviselőnek csak Írásban szabad interpellációt előterjeszteni és az interpelláció közérdekű voltát 30 képviselőnek igazolnia kell. Olaszországban, Csehországban, Jugoszláviában, az egész világon mindenhol arra törekedtek, hogy az interpellációs mániát leszállítsák arra a nivóra, amely nivó mellett az interpelláció a törvényalkotás lehetőségét és egyben az interpelláció jelentőségét nem veszélyezteti. Eljutottam beszédem végéhez. Megállapitcm azt, hogy az interpellációs jognak olyan gyakorlása, amint az a törvényjavaslatba be van illesztve, még mindig messze elmarad a külföld egyee álla-