Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-346
556 A nemzetgyűlés 346. ülése 1924. évî december hó 2-án, kedden. bangót, azt a féktelenséget, amely ebben a nemzetgyűlésben uralkodik. Azt hiszem, nem véletlen dolog volt az, hogy a pénteki turbulens jelenetek alkalmával ép egy pár tiszteletreméltó kisgazda képviselőtársunkat, Csontos Imrét, Kuna Andrást ragadta el a szenvedély, mert a magyar józanság, a magyar komolyság és a magyar tisztesség elkeseredése •tört ki akkor belőlük (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.). De mindannyian elmondhatjuk, akik résztvettünk a vidék közéletében és most idekerültünk, hogy nagyon-nagyon sok illúziót vesztettünk el azóta, mióta tagjai vagyunk a nemzetgyűlésnek. Most foglalkozni kivánok azzal a kérdéssel, hogy mi lehet az egyes pártok álláspontja a tervezett házszabályszigoritással szemben. Először is rendkivül meglep engem a szociáldemokrata párt állásfoglalása. Ennek a pártnak életében épen az a rendkivül erős fegyelem az imponáló, amelyet ők meghonosítottak egész pártéletükben. Ép a múltkoriban olvastuk az újságokban, hogy a pártéletből kizárták a szerintük szélsőséges, turbulens elemeket. Ismeretes dolog, hogy a szociáldemokrata párt kongresszusain is behozták a beszédidő korlátozását (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.), és bizonyos idő múlva bárkinek joga van kérni a vita bezárását. De ismeretes a szocialisták pártéletében a pártéletben való részvétel eltiltása is. Már most tisztelettel kérdem a szociáldemokrata pártot, hogy miért tartják ők fontosabbnak az ő pártéletüket, az ő szervezetüket a nemzetgyűlésnél! Miért szabad ott feltétlenül érvényesíteni a többségi akaratot, miért szabad ott megakadályozni a szenvedélyek elfajulását és miért szabad ott megfékezni a törpe kisebbséget? Mi evvel szemben abban a nézetben vagyunk, hogy a magyar közélet első testülete: a magyar nemzetgyűlés, és annak kell példát adnia tanácskozásaival minden testületnek és minden gyűlésnek Magyarországon. Meglep azután a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártnak, az úgynevezett fajvédő csoportnak állásfoglalása is. 1923 szeptember 10-én Lendvai István mentelmi ügyének tárgyalásánál felszólalt Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársunk, aki kétségkívül egyik legnagyobb tudású alakja a magyar közéletnek és fényes beszédben követelte a házszabályreviziót, elmondván, hogy ő még múlt év január havában, amikor az egységes pártnak tagja volt, eziránt memorandummal fordult a ministerel nőkhöz. Pár héttel azután, az október 30-iki ülésen ismét nagyszabású beszédben foglalkozott evvel a tárggyal. A t. Nemzetgyűlés engedélyével bátor leszek felolvasni beszédének erre vonatkozó részét. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől. — Olvassa): „Miért nem foglalkozunk a házszabályrevízió ügyével? Miért nem alkottatik itt egy olyan törvényhozótestület, amelynek megvolna a r tekintélye, melynek tárgyalási és tanácskozási rendje minden tekintetben méltó lenne a magyar néphez? Miért nem adnak ennek a nemzetnek olyan házszabályokat és olyan törvényhozást, ahol a képviselők egyéni becsületét, a nemzet legfontosabb érdekeit kíméletlenül megvédelmezhetik? (Eassay Károly: Ezt a fajvédők követelik!) Mert destrukció az, és a kormánynak nem szabad megtűrnie, hogy egy alkotmányos élethez ragaszkodó nemzet törvényhozása anarchisztikus szi'mptoinák között egy rossz és elavult házszabály miatt munkaképtelenségben vagy legalábbis felesleges szópocsékolásban és idofeesérlésben merüljön ki. Kijelentem —- folytatta Eckhardt Tibor—, hogy ha az igen tisztelt kormány ilyen házszabályrevizióval jön, nemcsak hogy. akadályokat nem gördítünk útjába, de tőlünk telhetőleg segíteni és támogatni fogjuk (Helyeslés a jobboldalon.). Ha azt akarjuk, hogy ebből a nemzetgyűlésből igazi nemzetgyűlés legyen, megfelelő tanácskozási rendet kell magunknak alkotnunk". Ezek után várom azt, hogy Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam most, amikor a kormány teljesítette kívánságát, megjelenik itt és a tőle megszokott fényes beszédben fog védelmére kelni a most előttünk levő javaslatnak. T. Nemzetgyűlés! Nem tudom teljesen megérteni azoknak az igen tiszteletreméltó képviselőtársainknak állásfoglalását sem, akik tagjai voltak annak a koalíciónak, melyet gróf Tisza István házszabályreviziója hozott létre és amely később a Fejérváry-kormány ellen az úgynevezett nemzeti küzdelmet folytatta. Ők akkor Tisza Istvánnal szemben azt mondották, hogy hozzájárulnak a házszabályok szigorításához, de junktimban az általános választójoggal, és mégis, amikor kormányra ..kerültek, nem alkották meg az általános választói jogot, de megcsinálták 1908-ban a házszabályszigoritást, Igaz, hogy e házszabályok 252. Vában benne van az, hogy ezek a házszabályok nem vonatkozhatnak az Ausztriával közös és közösérdekü ügyek tárgyalására és az ujonclétszám megszavazására, és hogy a végleges házszabályok csak az általános választójog megalkotása után fognak megalkottatni, de, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, ma is ez az eset, amennyiben az igen tisztelt ministereinak ur a bizottságban kijelentette, hogy^ a házszabályrevízió megszavazása után záros határidő alatt be fogja terjeszteni a választójogról szóló törvényjavaslatot. T. Nemzetgyűlés! Közéletünknek igen szomorú tünete a nagy fegyelmezetlenség és féktelenség. Régi évszázados baja ez< a magyar nemzetnek. Megvolt nemcsak akkor, amikor idegen családból való uralkodóink voltak, de feltámadt a régi nemzeti királyok, sőt a nemzeti felkelések vezérei ellen is. Angyal Dávid jeles történetirónk mondja, hogy ez a betegség sohasem olyan veszedelmes, mint a szó és irás teljes szabadsága idején. Ez ellen a magyar fegyelmezetlenség és féktelenség ellen kell a házszabályok szigorítása, hogy a komoly és nyugodt parlamenti élet egész közéletünknek mintája és példája legyen. Befejezésül még magyar irredenta szempontból leszek bátor néhány szóval a kérdéshez szólani. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) A közelmúlt napokban jelent meg Miloiay Istvánnak, a jeles magyar publicistának egy könyve, „Tiz év" címmel, amely tartalmazza azokat a cikkeit, amelyeket az utolsó két lustrum alatt irt. Ha a magyar közéletet az irodalom, a művészet és politika komoly eseményei érdekelnék, nem a szenzációk, akkor nagy irodalmi és politikai eseménynek kellene tekinteni e könyv megjelenését. Milotay István kétségtelenül a magyar publicistáknak talán legkiválóbb alakja; méltó követője Kemény Zsigmond hagyományainak, mert az ő cikkein is végigvonul a hazájáért aggódó, hazája sorsán töprengő komoly magyar ember lelkiismereti munkája. Az egyik cikk ezt a címet viseli: „Hol bujdosik a magyar gyász?" és azt tárgyalja, hogy vajon — a forradalom alatt irta