Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-344

A nemzetgyűlés ML ülése Í92Í. évi november hó 28-án, péntekért. 5Ô5 hogy a Ház elnöke éljen a maga fegyelmi jogával {ügy van! a szélsőbaloldalon. — Dénes István: Itt volt a hiba!) és foganatba vegye azokat az intézkedéseket, amelyeket a házszabályok megengednek. Nézetem szerint azonban — s azt hiszem, nincs egyetlenegy magyar ember sem, aki ne volna ugyanebben a nézetben — nem volt helyes az az intézkedés, amelyet az elnök ur foganatosított. Mert ha nem volna a házszabályokba irva, akkor is a becsületes magyar szivek kódexébe van irva, hogy az a szomorú szcéna, amelyhez Magyarország kétharmadrészének elpusztítása fűződik, többé a magyar parlamentben, a magyar törvényhozás házában meg ne ismétlődjék. (ügy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Az elnök urnák ahhoz, amit tett, a házszabályok szerint joga nem volt. (Ellentmondások jobbfelől.) Amikor az első nemzetgyűlés összeült és megállapította a maga házszabályait, amelyek mellett tanácskozni kívánt, akkor az 1908. évi házszabályokat fogadta el tanácskozásainak normájául. Az 1908. évi házszabályokban nincs karhatalmi intézkedésekről egyetlen betű sem. (Kováts-Nagy Sándor: Arról törvény szól! Olvassa el Gaal Gaston elnöki beköszöntőjét! — Pikler Emil: Törvény van arról is, hogy nem szabad panamázni! Miért nem tartják be ezt a törvényt! — (Kováts-Nagy Sándor: Olvassa el Gaal Gaston elnöki székfoglalóját, akkor majd nem ezt mondja! Azt elfogadták a képviselő urak!) Az 1908. évi házszabályokban nincs benne, hogy ilyen intézkedés tehető. Nem csak, hogy nincs benne, de az 1908. évi házszabályok már létrejöttük körülményeinél és szellemüknél fogva is kizárják azt, hogy ilyen brutális intézkedések az azokra való hivatkozással sorra kerülhessenek. Azt méltóztatik mondani itt közbeszólás alakjában az egyik képviselőtársamnak, akitől a nemzetgyűlésen még egy összefüggő összetett mondatot nem hallottam (KovátsNagy Sándor: Nem lehet ezzel elintézni!), hogy van rá törvény. Én ismerem az 1922 : LXV1Í. törvényt, amelyet szintén szomorú korszak erőszakolt keresztül és amely törvényhez szintén az ország* elpusztulásának szomorú reminiszcenciája fűződik. Ez a törvény azonban az 1908. évi házszabályok szerint nem alkalmazható, még pedig azért nem, mert ezt a törvényt 1912-ben, tehát négy évvel később hozták, mint az 1908-as házszabályokat. Amikor tehát a nemzetgyűlés a maga tanácskozási rendjének szabályozásául az 1908-as házszabályokra tért vissza, ezzel is jelezni kivánta, hogy az 1908. évi házszabályokat megrontó, az 1908-as házszabályok szellemét sértő, attól teljesen idegen, darabont-törvényeket alkalmazni (Zaj és ellentmondások jobbfelől. — KovátsNagy Sándor: De a nemzetgyűlés elnöke kijelentette, hogy ezt alkalmazni fogja! — Kállay Tamás: Csak korlátoltsággal lehet igy okoskodni!) Az 1908. évi házszabályokban nincs megmondva, hogy miféle rögtönös intézkedést tehet az elnök. Az 1908. évi házszabályok 258. §-a azt mondja, hogy ha rögtönös intézkedés esete fenn nem forog, akkor a mentelmi bizottság elé utasittatik az illető képviselő, aki a tanácskozás rendjét zavarja. A t. elnök ur azokat, akiket kivezettetett, a mentelmi bizottság elé utasította. Ezzel dokumentálta a t. elnök ur, hogy rögtönös intézkedésre szükség nincs. (Csontos Imre: Hiszen maga sem tudott beszélni tőlük! Inkább maga beszélt volna! — Dénes István: Ha elfogadták volna a parlamenti bizottságot, minderre nem került volna sor! — Hegedűs György: Szovjet-ülés volt az! — ügy van! a balközépen és jobbfelől.) Azok a t. képviselőtársaim, amikor kivezették őket, akkor sem tettek mást, mint azelőtt, amikor csak a mentelmi bizottság elé utasitották őket. A tanácskozás tartós zavarása miatt utasitották a mentelmi bizottság elé. Az elnök urnák az a ténye, hogy nem tartott szükségesnek más intézkedést, még ha fel lehetne is tenni, hogy az 1918-as házszabályok értelmében ide be lehet lépni fegyverrel, bizonyítja, hogy az elnök urnák ehhez az eljáráshoz nem volt joga, mert maga az elnök ur dokumentálta, hogy ezért a zavarásért elég a mentelmi bizottsághoz való utasítás rendszabálya. (Csontos Imre: Maga most sem tudna beszélni, ha nem vezették volna ki őket! Ott állott, mint a fa! — Derültség jobbfelől) Amit az elnök ur tett, az súlyos házszabálysértés, amit nem lett volna szabad megismételnie, mert amint már bátor voltam megemliteni, igen szomorú reminiscenciák emléke fűződik az ilyen intézkedésekhez. Ha annakidején a nemzet jogaiért, szabadságáért, a nemzeti érzésekért küzdő ellenzékkel szemben az akkori kormány nem vette volna igénybe ezeket a darabont-rendszabályokat, azt hiszem, hogy az a nagy dráma, amely 1914-ben kezdődött és az a nagy tragédia, amelynek 1918-ban részesei lettünk, nem következett volna be. (Zaj és ellentmondások jobbfelől.) A történelemben vannak súlyos példák. Ott van a Bourbonok esete. A Bourbonokat az pusztította el, hogy egyetlen kormányzati elvük és egész politikájuk egyetlen tengelye a makacsság

1 volt. Hiába volt már úgyszólván százados a panasz ez ellen a rendszer ellen és az elnyomás, zsarnokság és pazarlás ellen, amiben a Bourbonok részesek és bűnösek voltak, hiába volt minden, nem segítettek a bajon, inert makacsul kitartottak azon az utón, amelyen már századokkal előbb elindultak, a végzet utján, mielőtt a végzet bekövetkezett volna. Ott van azután a Stuartok példája. Az ő politikájuknak is a makacsság volt a tengelye. Ez döntötte meg trónjukat, ez hozta rájuk azt a végzetes trag-édiát, amiről az angol történelemnek igen szomorú lapjai beszélnek. Az természete«, hogyha egy nemzet eltiporva látja magát, ha egy nemzet azt látja, hogy kipusztítják erkölcsi javaikból, jogaiból, vagyonából — amint tették a Bourbonok, a Stuartok és amint teszi most az a politika, amelyet itt három esztendő óta szenvedünk —, akkor létrejön a nemzet, a milliók lelkében a desinteressement-nek érzése, hogy többé nem törődik azzal a rendszerrel, amelynek révén számára csak szenvedés jut, és amely rendszerrel szemben végre is kénytelen egyetlenegy álláspontra helyezkedni és azt mondani: az élet sem szebb mint a halál, most már minden mindegy! És akkor jöhet egy pillanat, amely megrázza a földet egy nemzet alatt és akkor nincs, aki ennek a nemzetnek megmentésére, állami

1 rendjének, társadalmi és hatalmi rendjének megmentésére vállalkoznék. Nemcsak a Stuartok történeti tragédiája, nemcsak a Bourbonok és más hasonlók sorsa int és figyelmeztet minket arra, hogy ezen az utón. a romlás, a pusztulás, a vég*ső tragédia felé indultunk meg, hanem figyelmeztet bennünket a Tisza-rendszer politikája is, amelynek tengelye szintén a makacsság volt, amely makacsság azután háborúba, pusztulásba kergette ezt az országot. (Kállay Tamás: Micsoda beszéd ez! Mindennek van határa! Ilyeneket NAPLó XXVII. H