Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-330

r

 nemzetgyűlés 330. ülése 1924. és gazdasági kiszolgáltatottságában a biztos tönkremenésnek néz elébe. Ha gróf Apponyi Albert azon a népszövetségi ülésen nines véletlenül jelen és ragyogó ékesszólásával és magyar lelkiismeretével meg nem szólaltatja a magyar panaszokat, szégyenlenünk kellene magunkat, bogy magyar oknak születtünk, szégyenlenünk kellene, hogy azután az elbánás után, amelyben itt a győzők részéről öt esztendőn keresztül részünk volt, még odáig sem tudtunk emelkedni, hogy ha már eltaposnak bennünket, ha már darabokra akarnak minket törni, legalább annyi bátorságunk legyen, mint a féregnek és forduljunk vissza és annak, aki minket széjjel akar taposni, legalább mondjuk meg, hogy mi a magyar nemzetnek a véleménye, micsoda felfogást táplálunk elnyomóinkról és zsarnokainkról. (Ugy van! Helyeslés half elől.) Az a nemes hang, amelyet Apponyi Albert gróf szólaltatod; meg, és azok a jogos, emberi és nemzeti eszményeket képviselő nyi-r latkozatok, amelyeket ő tett, képviselik egyesegyedül a magyar nemzet felfogását. Egyedül Apponyi Albert gróf fejtette ki a magyar nemzet álláspontját és azt hiszem pártkülönbség nélkül köszönettel kell adóznunk neki azért a nemes bátorságról, tudásról és magyar érzésről tanúságot tevő beszédeért, amellyel a Népszövetségben, ha már mást nem, legalább a magyar nemzet tekintélyét megmentette. Mélységes elkeseredéssel látom, hogy ezek a kérdések a magyar közvélemény előtt majdnem teljes közönnyel peregnek le. A kormány sajtópolitikájának elsősorban sikerült ezeket a kérdéseket a köztudatban teljesen elhomályosítani. Ezt nem a sajtófőnök ur egyéni hibájául rovom fel, hiszen ő csak végrehajtó szerve egy politikának, amelyet neki a főnöke diktál, de végeredményben nemzeti szempontból súlyos kifogás alá esik az a körülmény, hogy valahányszor a külföldön valamilyen kérdésben a magyar érdek szempontjából súlyos kifogás alá eső döntés érkezik, ezeket a nemzeti szempontból elfogadhatatlan döntéseket itthon mindannyiszor mint hatalmas külpolitikai sikereket könyveli el a kormány sajtója. Miféle benyomást tehet a külföldön, > amikor a ^ magyar nemzeti érdekeknek teljes negligálása idején a kormány sajtója arról beszél, hogy Bethlen István gróf ujabb és milyen gyönyörű hatalmas sikert aratott a külföldön. Természetes, hogy ily körülmények között, amikor bizonyos kérdésekben egységes nemzeti közvélemény nem tud kialakulni, olyan közvélemény, amelyről nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy ha a ministerelnök ur annak képviseletére vállalkoznék, valamenynyien egységesen állanánk a háta mögött, miért nem tud a ministerelnök ur itthon, a belföldön is, a külföldön is a magyar nemzeti követeléseknek legalább hangot adni, miért nem tudja legalább azt megtenni, amit a kicsiny, nyomorult helyzetben lévő Bulgária is meg tud tenni, hogy nem nyugszik bele eltiportatásába, hanem mindennap, minden héten és minden hónapban felemeli szavát a maga nemzeti igazsága érdekében! Szabad-e, lehet-e egyéni, látszatsikerek elkönyvelése érdekében egyéni kultuszt űzni egyes kormányférfiakból a nemzeti érdekek rovására, szabad-e külpolitikai sikereknek elkönyvelni hatalmas, szomorú, tragikus kudarcokat, amelyek hosszú időkre megpecsételik ennek a nemzetnek a sorsát

1

! Várhatjuk-e a külföldtől, hogy ilyen körülmények között több megértést tanusit velünk szemben? Hiszen ha mi meg vagyunk elégedve azzal a bánásmóddal, amelyben részeévi november hó 5-én, szerdán. 41 sitenek minket, miért változtatnának azon! A néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát, és ilyen külpolitika, ilyen belpolitika mellett teljesen indokolt az, hogy a kis- és nagyentente hatalmasságai napirendre térnek a magyar követelések és a magyar igények felett. T. Nemzetgyűlés! Igen nagy szomorúsággal állapítottam meg a folyó év nyarán, amikor több külföldi államot végigjártam, épen az entente fővárosokat és ott a magyar ügy barátait kerestem fel, azokat akikről feltételezhető volt, hogy a magyar kérdésben az igazságosság és tárgyilagosság álláspontján állanak, mikor azt tapasztaltam, hogy a külföld magyarbarát tényezői is azt hiszik, hogy Magyarországon minden rendben van, hogy a szanálási kölcsön megszavazása és engedélyezése következtében a magyarok kérdése most már kielégítően rendeződött, hogy ezzel a magyar kérdés lekerül a nemzetközi problémák közül és hogy Magyarország immár, mint hálára kötelezett, mint a győztes entente államok által megsegített és hálára kötelezett nemzet, a jövőben most már nyugodtan élheti a maga kicsiny, de szabad és független nemzeti életét. Amikor ezek előtt a külföldi tényezők előtt a magyar kérdést a maga egész sivárságában és súlyosságában feltártam, minden esetben az volt a kérdés: uraim, miért nem beszélnek erről többet, miért nem hallunk mi soha ezekről! Hiszen nekünk ezekről a dolgokról fogalmunk sem volt! És mindannyiszor ökölbe szorul az ember keze és azt kell kérdeznem: mire valók azok a magyar külföldi képviseletek, mire valók azok a genfi és egyéb tanácskozások, mire való a külföldi sajtóval meglévő számtalan összeköttetésünk, ha legalább odáig nem tudunk eljutni, hogy a magyar kérdés, mint egy égető nemzetközi probléma ott legyen a nemzetek asztalán, hogy ne kerüljön le onnan, hogy a magyar kérdés felett egyszerű vállvonogatással napirendre térni ne lehessen. Pedig a magyar kérdés a maga félelmetes súlyában csak most és csak ezután kezd majd kibontakozni. Az a gazdasági helyzet, amelyben most vagyunk, csak a kezdetek kezdete. A munkanélküliség fokozódása, az a félelmetes összeroppanás, amely a mostani télben és a közel jövőben, sajnos, ugy látszik, bekövetkezik, a termelés csődje, amely 10 esztendős rablógazdálkodás után elkerülhetetlen, mert hiszen a befektetéseinket nem volt módunkban eszközölni, egy háborús gazdálkodás, bolsevizmus, román megszállás és az azóta is bekövetkezett pénzügTi és gazdasági leromlás a magyar nép gazdasági erőforrásait tökéletesen kihasználta és tönkretette, a magyar köztisztviselő, a magyar középosztálybeli ember, aki kifordittatja a kabátját és azt most kifofditva viseli, az egész magyar közgazdasági életnek is hű tükörképét nyújtja; a vasgyárak ma nem vasércet, hanem ócskavasat dolgoznak fel, a kifordított kabátot próbálják mégegyszer visszafordítani, a diósgyőri vasgyárnak csak egy hétre való munkája van, a Máv gépgyárnak egyetlen mozdony vagy egyetlen szál sinrendelése sincs, az egész magyar ipar és közgazdasági élet egy megállás, paralitikus végvonaglásban szenved, a munkanélküliség naprólnapra fokozódik. Ez az ország ebben a helyzetben életképtelen. A kultúránkat sem tudjuk fentartani, a Magyar Királyi Operaház a legnagyobb nehézségekkel küzd, ideig-óráig a társadalom adakozó készsége talán megmenti, de^ előbb-utóbb pusztulásra van kárhoztatva. Képzőművészeti főiskolánk, mely annyi hires magyar művészt nevelt, a legsúlyosabb vál-