Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-330

A nemzetgyűlés 330. ülése 1924: évi november hó 5-én, szerdáit, 39 amikor Németország és az összes központi ha­talmak lefegyverezve és kényre-kedvre kiszol­gáltatva állnak itten, a volt győzők nagyobb hadseregeket tartanak fenn, mint akkor, ami­kor a német haderő intaktul állt velük szem­ben. Egy olyan eszeveszett fegyverkezési poli­tika folyik az európai kontinensen, amelyet mással, mint az illető győző országok rossz lelkiismeretével megindokolni nem lehet. (Ugy van! a jobboldalon.) Mert a mi fegyveres erőnk — legyen az Magyarország, Ausztria, Németország vagy Bulgária — semmi körül­írtén yek között nem teszi indokolttá azt, hogy a győztes hatalmak ma nagyobb hadseregeket tartsanak fenn, mint amilyeneket a német mi­litarizmus idején, az állitólagos német katonai fenyegetések idején fentartani szükségesnek tartottak. - . Igen t. Nemzetgyűlés! Zsilinszky Endre igen t. barátom; rámutatott különösen azokra az aránytalanságokra, amelyek magyar, vonat­kozásban fennállanak, nevezetesen, hogy a békebeli állományunk is ugy aránylik a kis­entente állományához, mint egy a tizenkettő­höz. Rámutatott arra, hogy mozgósítás esetén a mi alig nyolcmillió lakosságunkkal szemben 6,400.000 fegyveres kisentente-katona áll szem­ben, úgyhogy minden magyar csecsemőre egy kisentente-katona esik. Ilyen körülmények között ült össze a Népszövetség, hogy a kato­nai ellenőrzés kérdésében döntsön. Azt hiszem, hogy józan ésszel, normális belátással csak azt a következtetést lehetett volna levonni, hogy miután Magyarország a hivatalos ka­tonai ellenőrző koniissziók véleménye szerint is a békeszerződésben vállalt katonai kötele­zettségének már eleget tett, és Magyarország katonailag" tényleg egy olyan kiszolgáltatott helyzetben van, hogy még ha akarná, sem tudná a kisujját sem megmozdítani, hogy ilyen körülmények között legalább is egy pro­vokáló, vexatórius természetű, ellenséges indu­latú katonai ellenőrzés kényelmetlensége és veszedelme alól mentesítve leszünk. Hiszen elég rámutatnom arra, hogy ez az ország, ez a főváros, ez a ház, ahol ma ülésezünk, ma ab­ban a helyzetben van, hogy egy esetleges cseh hadüzenettől számított 15 perc alatt itt min­dent rommá lőhetnek. Azt kérdeni tehát, mi szükség van itt most egy messzemenő katonai ellenőrzésre, vexációra és beavatkozásra akkor, amikor a tények ereje amúgy is Magyarorszá­got fegyvertelenül szolgáltatja ki az őt körül­vevő kisentente-hatalmaknak'í Azzal a tervezettel szemben, amelyet a békeszerződés 143. §-ára hivatkozva elsősorban kisentente- és francia befolyás következtében reánk akarnak majd erőszakolni, nekünk igen lényeges és — azt hiszem — nemcsak magyar szempontból indokolt, de talán a Népszövetség jól felfogott érdekében is levő kifogásaink vannak. Mindenekelőtt soha még a békeszerződések történetében nem fordult elő eset arra, hogy a legyőzött és győző nemzetek között egy állandó és áthághatatlan válaszfal intézményesen fel­állittassék, mely — legalább _ is nemzetközi jogilag — időtlen időkig szól. Én hiszek az er­kölcsi világrendben és tudom, hogy ez a rend­szer nem maradhat fenn örökké, de papiron és nemzetközi jogilag az a disztinkció, az a meg­különböztetés, amelyet most győző ós legyőzött államok között tenni akarnak, örök érvényű, örök időkig szól és a Népszövetség egyesség­okmányának, azoknak a paragrafusoknak oly egyoldalú és rosszindulatú interpretációján aiapszik, mely az eddig valóban nem sok re­ményekre jogosító gyakorlattal szemben is mérhetetlen visszaesést jelent. Mert mi történt? A katonai ellenőrzést a békeszerződések értelmében eddig- Magyaror­szágon a versailles-i legfőbb katonai tanács gyakorolta, amelyben közvetlen szomszédaink­nak, a kis-entente-államoknak képviselete egy­általán nem volt. A most elhatározott ellen­őrzés szerint a katonai ellenőrzést speciel Ma­gyarország esetében a Népszövetség tanácsá­ban képviselt azon államok gyakorolják, amelyek egyúttal szomszédaink is nekünk^ vagyis ez esetben Magyarországgal szemben kizárólag a kisentente jöhet tekintetbe. Ha talán Németországban ez a rendelkezés nem is okozott oly mérhetetlen visszatetszést mint nálunk, ennek meg van a természetes magya­rázata, mert hiszen a katonai ellenőrző bizott­ságban Németországgal szemben eddig is Franciaország szerepelt elsősorban és jövőben is mint közvetlen szomszéd és tanácstag Franciaország szerepelt elsősorban és a jövőben esetében azonban különösképen indokolt a til­takozás, mert jelen esetben a katonai ellenőr­zés súlypontja a kevésbé érdekelt és kulturális tekintetben sokkal különb nagy-entente-hatal­mak kezéből a szomszéd brutális, balkán­erkölcsü, megbízhatatlan és életünkre törő kis­entente-államok kezébe kerül. Itt olyan speciá­lis magyar helyzettel állunk szemben, amely unikum a maga nemzetközi jogi adottságában, s amellyel szemben nekünk, magyar nemzet­gyűlésnek, magyar közvéleménynek és — talán azt is kellene mondanom — felfogásom szerint a magyar kormánynak is uni s'ono tiltakoznia kellene. Ez az uj rendszere az ellenőrzésnek kizárja az ellenőrzésből a semleges államokat s ezzel nyilvánvalóan elárulja azt a tendenciát, hogy itt nem egy tárgyilagos, elfogulatlan katonai ellenőrzés, nem nagy emberi eszmények vagy ideálok, nem az örök béke eszményének meg­valósítása, hanem az egyoldalú hatalmi szem­pont, a magyar nemzeti életnek katonai rab­sága és bilincsekbe verése képezi a leg­főbb célt. A kis-entente különösképen ennek a rend­szernek a következtében hármas ellenőrzéshez jut. Nevezetesen a döntésre hivatott legfőbb fórum, a Népszövetség tanácsában a kis­entente marj képviselve van; ebben az állandó tanácsadó katonai bizottságban pedig, amely most szerveződik meg, elsősorban a szomszéd­államok jönnek tekintetbe, vagyis úgyszólván túlnyomó befolyása a kis-entente-nak lesz. Van azonkivül ennek a rendelkezésnek egy c) pontja is, amely kimondja, hogy ha volna, olyan állani — magyar vonatkozásban olyan kis-entente-állam, szomszédos állam —, amely nincs benne az állandó katonai ellenőrző bizott­ságban, akkor az úgynevezett kutató bizottság­ban ennek a szomszédállamnak mindenesetre helyet kell adni, vagyis a kisentente-államok­nak az esetben, ha a tanácsban és az állandó tanácsadó katonai bizottságban nem volná­nak képviselve, legalább a helyszínén eljáró és a végrehajtást eszközlő úgynevezett kutató bizottságban mindenesetre helyet kell bizto­sítani. Azt hiszem 1 , hogy a kisentente-hatalmak­nak ilyen hatósági jog-körrel való felruházása, pláne időbeli korlát nélkül — mert hiszen ez a rendelkezés virtualiter az idők végtelen­ségéig szól — az állandó sanyargatási és be-

Next

/
Thumbnails
Contents