Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-343

456 A nemzetgyűlés 343. ülése 1924, tása érdekében hozta ide s azért magam részéről kötelességemnek tartom azt elfogadni. (Barthos Andor : Csak egy szociáldemokrata képviselő hallE

atja a vitát! — Derültség jobb felöl. — Hedry lőrinc : Az is hallgat !) Nagyon sajnálom, hogy Barthos képviselőtársam megjegyzésével kapcsolatban nekem is rá kell mutatnom arra, hogy nincs benn jelenleg Esztergályos képviselőtársam. Ugyanis ő Homonnay képviselő ur beszéde alkalmával egy közbekiáltást tett, (Egy hang jobbfelöl; Itt van már ! — Esztergályos János : Itt vagyok!) azt mondva, hogy egy tanitót 41 évi szolgálat után elbocsátottak, azt nem tartja igazságosnak, a mai állapotokra nézve rendkivül jellemzőnek tartja és — ugy látszik — e tekintetben neki alapos aggályai vannak. Én azt hiszem, hogy ha ma egy tanitót 41 évi állami szolgálat után állásából elbocsátanak, akkor erre olyan fegyelmi vétség szolgáltatott okot, (Homonnay Tivadar: Ugy van!) amely indokolja, hogy ilyen rendkivül hosszú szolgálati idő után, minden kártérités nélkül, egy tanitót kitesznek az utcára Mindenesetre az igazságnak és az ügy érdemének tesz igen t. képviselőtársam szolgálatot akkor, ha ezt az esetet in concreto vagy a minister urnák tudomására hozza, vagy, ha a minister úrtól erre nézve nem remélve gyógyszert, remédiumot. akkor ezt az ügyet a nemzetgyűlés elé hozná és a nagy nyilvánosság előtt tárgyalná, hogy igy kényszeritse a közoktatásügyi kormányzatot arra, hogy jogtalanul ne tegyenek ki, ne küldjenek el 41 évi szolgálat után nyugdíj nélkül állami tanítókat. Ami Homonnay Tivadar t. képviselőtársam javaslatát illeti, azt magam részéről is helyesnek tartom és elfogadását támogatom, mert az olyasvalami, ami — ugy látszik — a törvény megszerkesztéséből kimaradt, ami azonban a törvény megszerkesztéséhez — tekintve annak irányát és szellemét — valóban szervesen hozzátartozik. Még egy dologra vagyok bátor az igen t. minister ur figyelmét felhívni. Ugyanis a minister ur itt a tanitók, tanítónők, óvónők és nem állami tanárok ellátásának rendezéséről hoz javaslatot. Nem tudom, hogy. a székesfővárosi iskoláknál működő tanitók, tanítónők és óvónők tekintetében a minister urnák ebben a javaslatban vannak-e szándékai, uj tervei és uj intézkedései. Egy dolgot tapasztaltam a székesfőváros tanitóságánál. Először tény, hogy tanitóhiány mutatkozik még Budapesten is, ahol eddigelé nem szokott tanitóhiány mutatkozni, mert ezrével meg ezrével voltak olyanok, akik ambíciójuk teljét látták elérve abban, hogy Budapesten kaptak állást. Most azonban ezek a tanitók olyan mostoha fizetésekben részesülnek Budapesten is, hogy nem nagyon vágyakoznak Budapesten ezeket az állásokat maguknak megszerezni. A fővárosnál ugyanis vannak úgynevezett helyettes tanitók, akik nem is szaktanítók, hanem csak olyan helyettes tanitók, akik nem havidíjakat, hanem óradíjakat kapnak; a végzett órák után kapnak 40.000 korona óradíjat. Van olyan tanitó is, aki hetenkint 25 órát tanít, de mégis csak olyan kevés összeget tud ezzel magának biztositani, hogy nemcsak a tanítási napon nem tud belőle kijönni, hanem a következő ünnepnapokon vagy szünnapokon az általa megkeresett óradíjakból nem marad részére semmi sem. Altalános szempontból erkölcsileg immorálisnak, képtelennek tartom, hogy valakinek szolgálatát akár az állam, akár a főváros, akár valamely felekezet igénybe vegye és oly nevetségesen csekély fizetést adjon ezeknek a tanitóknak, akiknek diplomájuk van és akiket később talán bevesznek a statusba, — bár egyelőre csak mint helyettes évi november 27-én, csütörtökön. tanítókat kénytelenek őket alkalmazni, — hogy ez a tiszteletdíj még a cselédek tiszteletdíjának mértékét sem üti meg. Azt hiszem, a minister ur is egyetért abban velem, hogy ma 1,200.000,-— 1,300.000 korona tiszteletdíjból Budapesten megélni nem lehet és annak a cselédnek, akinek ma 800.000 koronát, külön szobát és teljes ellátást kell nyújtani, mondani sem kell, hogy négyszer-ötször annyi értéket ad a gazda, mint amennyit ad a főváros, vagy a felekezet annak a tanítónak, akinek 1,200.000, vagy 1,300.000 koronát fizet, azonban sem lakást, sem más járandóságot, naturáíiát nem ad nekik. A minister urnák, aki a Magyarországon lévő összes városi felekezeti és magániskoláknak legfőbb irányitója és vezetője, módjában van e tekintetben tárgyalásokat fotytatni a székesfővárossal és a székesfőváros bizonyára nem fog elzárkózni az elől a belátás elől, hogy a tanitók fizetését felemelje. Nem fogja megengedni, hogy ebbena világvárosban szellemi proletariátust neveljenek és épen azoknak lelkében támasszanak zavart, elégedetlenséget és destrukciót, akiknek kezére van bízva a fiatal emberi palánták nevelése, akikre az emberi élet legértékesebb részének, az ifjúságnak nevelését bizza és akiktől várja, hogy a hazának, a társadalomnak és a családapáknak is megbízható, derék, becsületes magyar embereket adjanak az iskolán keresztül. Ez olyan fontos szempont, hogy hangsúlyozottan arra kérem a minister urat: méltóztassék ebben a tekintetben a székesfővárosnál interveniálni, hogy a helyettes tanitók és órás tanitók. valamint a szaktanítók olyan anyagi ellátásban részesüljenek, hogy legalább az emberi megélhetésnek feltételeit megkapják, mert az ilyen fizetési viszonyok mellett, amilyenekben ma kénytelenek tespedni, nemhogy emberi életstandardot nem tudnak maguknak biztositani, hanem még azt az állati szinvonalat sem képesek megtartani, amelyet Zola szokott a regényeiben ecsetelni mint borzalmasat és kétségbeejtőt és amelyet nem kell meghonosítani Magyarországon, hanem ellenkezőleg, mindent el kell követnie a kormányzatnak, hogy ezt az állapotot megszüntesse. A törvényjavaslatot — tekintettel arra, hogy a tanitók, óvónők és nem állami tanárok régi, évtizedeken át kifejezésre juttatott kérését teljesiti és hozza tető alá, tekintettel továbbá arra, hogy e tekintetben tárgyilagos és szakszerű, és végül tekintettel arra, hogy indokolásában és a minister ur intenciójában is azt látom, hogy ezt a kérdést végre a teljes nyugalom és megértés révébe akarja bevinni — a magam részéről is elfogadom. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök : Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Esztergályos János! Elnök: A képviselő ur személyes kérdésben kért szót. (Mozgás jobbfelöl.) Esztergályos János : T. Nemzetgyűlés I Méltóztassék megengedni, hogy amikor a javaslathoz közvetlenül nem szólok hozzá, személyes kérdésben néhány megjegyzést tegyek. Két körülmény szolgáltat erre okot. Az imént, amikor bejöttem, az általam nagyrabecsült előadó ur szükségesnek és jónak látta megkockáztatni azt a megjegyzést, hogy hol vannak a kisemberek védői, a szocialisták, ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásánál. A másik ok pedig az, hogy az előttem szóló igen t. képviselőtársam beszédéből, beszédének fonalából — bár felszólalásának elején nem voltam itt — azt vélem megállapítani, hogy kétségbevonta azt, amit én itt közbeszólás formájában mondtam, (Kiss Menyhért : Nem vontam kétségbe !) hogy özvegyektől, tanítóktól, tanitónőktől 41 évi szolgálat után megvonják a nyugdíjat. Ezért méltóztassanak megengedni, hogy a