Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-342
432 A nemzetgyűlés 342. ülése 1924. tik-e az elnök napirendi indítványát elfogadni, szemben Baross János képviselő ur inditványával, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, akik az elnök ur napirendi indítványát elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség! A nemzetgyűlés az elnöki napirendi inditványt fogadta el, igy Baross képviselő ur inditványa elesik. Áttérünk Bud János pénzügyminister urnák Szilágyi Lajos képviselő ur pénteken előterjesztett interpellációjára adandó válaszának meghallgatására. A pénzügyminister urat illeti a szó. Bud János pénzügyminister: T. Nemzetgyűlési A múlt héten Szilágyi igen t. képviselő ur interpellációt intézett hozzám a tőzsdei helyzet tárgyában. Végtelenül sajnálom, hogy indokolásában nem maradt meg mindvégig* azon a tárgyi alapon, amelyen általában véve eléggé objektiven sorolta fel azokat az intézkedéseket, amelyeket szükségesnek tartana a tőzsdei helyzet megjavítása érdekében. (Halljuk! Halljuk!) Ö felhasználta az alkalmat arra, hogy a multak pénzügyi politikáját kritizálja. En nem akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert hisz azok kivételes idők, kivételes viszonyok voltak és ugyanazok az események nemcsak itt, hanem tulaj do iiképen Európa legtöbb államában bekövetkeztek, ami azt jelzi, hogy a pénzügyi politikusoknak rendkívül nehéz viszonyokkal kellett megküzdeniök minden tekintetben. Tapintatlanságnak tartanám a magam részéről, hacsak a legkisebb mértékben is kritika alá vonnám egy volt elődöm pénzügyi politikáját. Hogy ki és mit tett és hogyan tette, annak megállapítása a történelemre tartozik. Az aktív minister feladata a jelen helyzet segítése és ennek alapján a jövő kiépitése. (Baross János: Nem irigyeljük az örökséget a minister úrtól!) Ami a tőzsdei helyzet kérdését illeti, azt tartom, hogy épen olyan időben, mint ma, amikor ebben a., tekintetben a javulásnak a jelei mutatkoznak, rendkivül óvatosan kell hozzányúlni ehhez a kérdéshez, rendkivül óvatosan kell kezelni minden ténykedést, még hogyha egyszerű nyilatkozatról van is szó. Ami a tőzsdének az elmúlt években való szerepét illeti, sajnos, kétségtelen, hogy sok tekintetben eltolódás történt mindattól, amit azelőtt a tőzsde szerepe alatt értettünk és sok olyan jelenség mutatkozott, amely nem javára, hanem sok tekintetben kárára volt az országnak. Tény az, hogy ma a tőzsde nálunk is, mint sok helyütt másutt, nagyon sok vagyon elpusztulását jelzi, azonban nem elégséges tisztán egyoldalúan ebből a szempontból megítélni a kérdést, hanem kutatni kell azt, hogy nemi voltak-e mélyebb okok, amelyek tulajdonképen ezt a helyzetet előidézték. Ez a mélyebb ok végeredményben mégis abban a tényben keresendő, hogy nem tudtuk megmenteni a korona stabilitását, nem tudtuk meg-alkotni az értékálló pénzt; pénzünk egy irreális alap volt csupán, az irreális alap pedig mindig irreális spekulációra és irreális ténykedésekre vezet. Épen ebből a szempontból csak örömmel kell: üdvözölni azt, hogy odajutottunk végeredményben, hogy ezt az irreális alapot egész gazdasági életünkből, tehát igy a tőzsde helyzetéből is, ki tudtuk küszöbölni. Bizonyos az is, hogy! kritika alá lehet vonni azt is, hogy a tőzsdébe sokan odajutottak, akik nem- odavalók, másrészt pedig azt is, hogy a társadalom legnagyobb része a tőzsdei utón kereste az ő anyagi': évi november hó 26-án, szerdán. boldogulását. (Lendvai István: A ministerelnök ur invitálta őket oda. Az vitte bele őket!) Nem vitte senki, a viszonyok küldték oda őket. Engedjen meg a képviselő ur, én talán egy kissé jobban ismerem a tőzsde mechanikáját és működését, mint az igen t. képviselő ur. A helyzet az, hogy ez tényleg összefüggésben volt azzal, hogy egyrészt mindenki látta a viszonyokat, a konjunkturális lehetőségeket, másrészt a legtöbben kis vagyonukat, amely megvolt, ezen az utón gondolták megtöbbszörözni, s nem vették észre, hogy ez ideig-óráig útja a boldogulásnak, de kétséges, hogy vájjon később nem visz-e veszedelembe. Hozzájárult ehhez az a tény is, hogy egész hiteléletünk is egészen uj utakat keresett. Ez vezetett azután a • részvény-inflációra, mert a vállalatok más utakat alig tudtak az ő tőkéjük és üzleti szükségleteik ellátjására. Ez a részvény-infláció vonta maga után, hogy előreláthatólag egy későbbi időpontban be kellett következnie a reakciónak. Mivel ők is húszszorosán megsokszorozták a részvények számát, később azután értékveszteség érte őket, mindez azonban végeredményben mégis csak a múlté. Kétségtelen az, hogy ha nézzük a mi értékpapiráíloinányunkat, azok nézetem szerint nincsenek ugy értékelve, mint megérdemelnék; sokkal kevésbé vannak értékelve, mint a tulajdoiüvépeni reális érték. Épen ebből a szempontból tehát igenis azt tartom, hogy minden alkalmat fel kell használni arra, hogy a nemzetnek ez a ritka nagy vagyona ne pusztuljon tovább, hanem következzék el egy egészséges változás. Vissza kell állítani elsősorban a tőzsde igazi szerepét, és pediglen azt, hogy a tőzsde ne azoknak a színhelye legyen, akik irreális spekulációra akarnak támaszkodni, hanem azoké, akik oda jönnek, hogy az ő tőkéjüket biztos helyen fektessék be. A tőzsde vásártér legyen, ne pedig" az a hely, ahol vagyonok rombolódnak össze és pusztulnak el, Iranern ahol vagyonok maradnak épen. Épen ez vezette a pénzügyi kormányzatot arra, hogy amikor a nyár folyamán az értékeknek hirtelen rohamos alászállását látta: olyan intézkedéseket provokál jon, amelyek a további áresést meg tudják akadályozni. Először én kezdtem mjeg^ a tárgyalást, azután később Korányi volt pénzügyminister úrral együtt folytattam a tárgyalásokat, hogy teremtsünk egy alapot, amely a további árfolyameséseket megakadályozza. Mi ezeket az árfolyameséseket nem a játékosok érdekében akartuk megakadályozni, mert méltóztassék elhinni azt, hogy tulaj donképen a társadalom legértékesebb eleme • van érdekelve ma az értékpapír-inflációban és minden intézkedés, amely ezeknek a papíroknak helyzetét megjavitja, ezeknek az érdekében történik. Teljesen együtt érzek ebben és igazat adok Szilágyi igen t. képviselő urnák abban, hogy nekünk nem a játékosok érdekének megvédése a fontos és nem az ő érdekeiknek szolgálata, ellenben minden lépést meg kell tennünk annak a társadalmi osztálynak érdekében, amely már csak vagyonának roncsait fektette bele értékpapírokba, Épen ezért megalkottuk ezt a szindikátust annak idején és egészen őszintén meg kell mondanom, hogy • a bankok igenis vállalták a szükséges százmilliárd öszszehozatalát. Itt ragaszkodtunk' ahhoz, hogy a százmilliárd összehozatala minden állami hozzájárulás nélkül történjék, mert végeredményben az értékpapírpiac nyugodtságánakés egészséges menetelének megőrzése elsősorban mégis
