Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-338
A nemzetgyűlés 338. ülése 192í. szomorú látványa felett való őszinte kétségbeesésünkkel tiltakozunk a magyar alkotmány ezen ujabb elhomályositása ellen. (Helyeslés a bal- és a szélsőbalodalon.) Elnök: Urbanics Kálmán képviselő ur a házszabályokhoz kért szót. Urbanics Kálmán: T. Nemzetgyűlés! Előttem szólott tisztelt képviselőtársam azzal fejezte be beszédét, hogy mondja meg az elnökség, mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy az interpellációs jog értelmezése, illetőleg a ministereknek az interpellációkkal kapcsolatban való megidézése tekintetében elfoglalt álláspontját újból megfontolja. A tisztelt képviselő ur önmagának mond ellent e szavaival, mert hiszen azzal kezdte beszédét, hogy kifogásolta az alelnök úrral szemben, hogy készült arra, hogy ebben a kérdésben állást foglaljon. Az elnökség igenis, kellően megfontolta a dolgot, mielőtt itt a mai napon állást foglalt, (Szilágyi Lajos: Ezt honnan tudja? — Baross János: Ez nem zárja ki azt, hogy mégegyszer meggondolja és revideálja álláspontját!) Hogy meggondolta és megfontolta, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az alelnök ur Írásból olvasta fel a maga álláspontját, (ügy van! jobb felől.) Előttem szólott t. képviselőtársam azt fejtegette, hogy az interpellációs jognak micsoda jelentősége van. Én a magam részéről teljes mértékben aláirom azt, hogy az interpellációs jog egyik legfontosabb alkotniánybiztositékunk. Fontos ez valamennyi képviselő úrra, de különösen fontos elsősorban az ellenzéki képviselő urakra. Ha azonban ezt a fontosságot kellőképen meg akarjuk becsülni, akkoí ezzel a joggal visszaélni semmi körülmények között nem szabad, (ügy van! ügy van! a jobboldalon.) Már pedig egymagában véve az, amire t. képviselőtársam hivatkozott, hogy közel 400 interpelláció vár feleletre, bizonyítéka annak, hogy a képviselő urak ezzel a joggal visszaélnek. (Zaj és ellentmondások a balés a szélsőbaloldalon. — Klárik Ferenc: Az önök komi'sz politikáját jellemzi ez!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Urbanics Kálmán: Ismétlem, visszaélünk ezzel a joggal valamennyien akkor, amikor ilyen tömegű interpelláció lehet válaszolatlanul, annak ellenére, hogy ha méltóztatnak összeszámlálni azokat az interpellációkat, amelyek már választ kaptak, meggyőződhetnek róla a képviselő urak, hogy ezek is tekintélyes számot tesznek ki. (Kláriié Ferenc közbeszól.) Elnök: Klárik Ferenc képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Urbanics Kálmán: Méltóztassanak figyelembe venni, hogy ezzel az egy interpellációval immár 3 órát töltött el a nemzetgyűlés, és hogy a mai napra még 22 interpelláció van bejegyezve! Három órájával számitva ezeket, kérdezem: hogyan fogja futni az időből? (Zaj balfelől.) Ez egymagában bizonyítja, hogy ad absurdum viszik az interpellálás jogát, ami feltétlenül visszaesést jelent, (ügy van! jobbfelől.) De ugyanilyen abszurdum a másik kérdés is, hogy a mínistert azonnali megjelenésre idézni lehessen. Gyakorlatilag — amint az alelnök ur rámutatott —. ez keresztülvihetetlen is. Kétségbe nem vonható tény az, hogy az 148:111. te. 29. %-SL biztosítja a nemzetgyűlésnek azt a jogot, hogy a mínistert maga elé idézhesse, ezzel a joggal azonban annakidején nem foglalkoztak tüzetesebben, ennek a jognak évi november hó 19-én, szerdán. 295 miként való gyakorlására szabályokat nem alkottak. E tekintetben tehát kizárólag a házszabály és a z idáig követett gyakorlat lehet irányadó. Az eddig követett gyakorlatot illetőleg előttem szólott t. képviselőtársam hivatkozott a november 6-iki elnöki enunciációra és ebből arra akart következtetni, azt óhajtotta bizonyítani vele, hogy az alelnök ur enunciációjának ellentmond. Én a magam részéről az alelnök ur szavait nem óhajtom megmagyarázni, azok leghivatottabb értelmezője ő maga, és az elnök ur mindenesetre nyilatkozni' is fog, hogy miként értette szavait, rá akarok azonban mutatni arra, hogy itt e Házban, épen az ellenzék soraiban ülő egyik legillusztrisabb képviselőtársunk elnökölt, mikor hasonló precedensek előfordultak. Méltóztassanak megengedni, hogy az ő szavait idézzem. (Halljuk! Halljuk!) T.. Nemzetgyűlés ! Az 1920 Junius 16-iki ülésen Weiss Konrád képviselő ur terjesztett elő interpellációt a pénzügyministerhez és a kereskedelemügyi ministerhez. Beszéde befejeztével, a házszabályokra való hivatkozással kérte az elnököt, hogy az illető ministerek az interpellációkra adandó válaszok végett a legközelebbi ülésre hivassanak meg. Ismétlem, csak a legközelebbi ülésre! Erre Kakovszky István akkori elnök ur kijelentette, hogy a kérdést ugy, ahogy a képviselő hozzá intézte, el nem intézheti, mert az idézett szakasz értelmében sem neki 1 , sem a nemzetgyűlésnek nincs meg ez a joga. A házszabályok 204. Va értelmében 30 nap eltelte után köteles a minister nyilatkozni. Ugyanakkor ezt a nyilatkozatot megerősítette Simonyi-Semadám Sándor akkori ministerelnök is. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) De ha ez a precedens nem elég világos, esy másik precedensre fogok hivatkozni. (Pikler Emil: Ez nem volt precedens! — Peyer Károly: Hát a Teleki inegidéztetése?) Az első nemzetgyűlésben, 1920 június 16-án, őrgróf Pallavicini György terjesztett elő interpellációt a földmivelésügyi ministerhez. Beszédének befejezésekor Hornyányszky Zoltán kért szót és indítványozta a földmivelésügyi ministernek a válaszadás végett való megidézését. Az elnök urj ekkor szórói-szóra így nyilatkozott (olvassa): „Ez a házszabályok értelmében nem lehetséges, mert a házszabály következőleg szól: A minister az előterjesztett interpellációra rögtön is válaszolhat, egyébként 30 napon belül nyilatkozni tartozik és midőn a hozzá intézett bármelyik interpellációra felelni kíván, erről a Házat legalább egy nappal előbb értesiti". Hornyánszky ekkor megjegyezte, hogy a külügyministert annakidején megidézték. Erre az elnök a következő választ adta (olvassa): „Az egészen más volt. A külügyminister nem egy interpelláció tárgyában hivatott meg". Kétségtelen tény tehát, hogy az az enunciáció, amelyet az igen t. alelnök ur itt a Ház előtt tett, szórói-szóra fedi ezt az eljárást. Minthogy pedig csak ez lehet a helyes eljárás, én a magam részéről kérem, hogy az elnök ur ennnciációját vegyük tudomásul. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: T. Nemzetgyűlés! Legelsősorban is kötelességem kijelenteni, hogy az előttem elnökölt alelnök urnák enunciációjávai teljesen azonosítom magamat. (Élénk helyeslés a jobboldalon. — Felkiáltások balfelől: Min gyárt gondoltuk!) Ebben a felfogásban az egész elnökség egyetért.
