Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-336
216 A nemzetgyűlés 336. ülése 192Í, évi novemher hó 14-én, pénteken. ezt a logikát nem találom. (Felkiáltások balfelől: Uay van! Nincs is benne!) Ha a kormány 25 kerületre akarná ezt a fővárost felosztani és ezzel kvázi praejudikálni a beadandó választójogi törvényjavaslatnak is, amelyben 25 országgyűlési képviselőt akarna választatni, ennek volna valami logikája; de így» amikor a székesfőváros 10 közigazgatási kerületre van beosztva, amikor 25 országgyűlési képviselőt választ, akkor a 22 kerület beerőltetése szempontjából, őszintén megmondva, semmiféle logikai támpontot nem találok. (Zsirkav János: Azért csinálja a kormány, mert nincs benne logika! — Rakovszky Iván belügyminister: Azért, mert valaki nem érti, lehet benne logika! — Friedrich István: Mi ezt szóvá is tettük! Hogy lehet ezt megérteni 1 ? Megállapodtak és most puccsot akarnak csinálni! Ez becsapás! — Zaj. —- Kiss Menyhért közbeszól.) Elnök: Csendet kérek! Kiss Menyhért képviselő urat kérem, ne méltóztassék közbeszólani! (Friedrich István: Ocsmányság ilyet «sinálni!) Friedrich István képviselő urat hasonlóképen kérem. Petrovácz Gyula: Talán nem tennénk ezt annyira szóvá akkor, ha ez a rendszer csak egy ad hoc esetre vonatkoznék; ha ez csak a most bekövetkezendő törvényhatósági választásra szólna, akkor igazán nem tennénk ennyire latra ezt a kérdést. De ez által a törvényben petrifikálódik ez a 22 kerület, dacára annak, hogy Budapesttel semmi néven nevezendő logikai kapcsolata nincs; petrifikálódik hosszú időre, mert hiszen mikor remélhetjük azt, hogy a nemzetgyűlés vagy az országgyűlés újból egy székesfővárosi választási törvényt fog alkotni? Talán az uj székesfővárosi törvénynél lehet mód arra, hogy ezt korrigáljuk, de másképen nem. A főváros szempontjából ez a teljesen elitélendő és rossz kerületi beosztás hosszú időkre leíixirozódik, és bár ez a város életével semmiféle szerves kapcsolatban nincs, mégis ráül annak a nyakára, és a székesfőváros kénytelen törvényhatósági bizottságát eszerint, vele semmiféle vonatkozásban nem álló rendszer szerint, megválasztani. Azt a diszparitást, amely a kerületek lakosságszáma között fennáll, éit két módon tudom eltüntetni. Az egyik az: fenn kell tartani az eddigi logikus választási rendszert, a 10 közigazgatási kerület szerinti rendszert és dotálni az egyes kerületeket a választók számarányának megfelelően. Ebben vall logika, hogy megtartassék a 10 közigazgatási kerület, de nem dotálom őket egyenlően, hanem csak a választóik számarányának megfelelően. Hogy ez pontosan vagy kevésbé pontosan a számarányt tartja-e be, hogy állapit-e meg minimumot és maximumot, mint az 1872-es törvény, erről lehet beszélni. De ez az egyik módja annak, hogy a diszparitást kiküszöböljük. A diszparitás kiküszöbölésének másik módja az, ha a közigazgatási kerületeket bizonyos arányos darabokra osztjuk fel és ezeket az arányos darabokat viszont egyenlően dotáljuk. Egyenlően dotálhatjuk akkor is, ha a közigazgatási kerületek számát szaporitjuk, valamint akkor is, ha a közigazgatási kerületeken belül a választókerületek számát állapitjuk meg arányosan. De akkor a terület felosztásával a dotálásnak kell egyenlőnek lennie. Most előttünk áll egy javaslat, amely fel is osztja a kerületeket és ennek dacára különbözőképen dotálja őket. Vagyis keveri ezt a két rendszert, amelyeknek keverés« igazán semmivel nincs megindokolva. (Ugy van! a baloldalon.) Egyetlen kivételt ismerek el: ez a Belváros kérdése. A Belváros kérdésében, mint törzslakosság tradicionális területe kérdésében elismerek egy kivétel lehetőségét. (Bárczy István közbeszól.) Ez mindig igy volt t. képviselő ur, ezt méltóztatik tudni és kell tudnia. (Bárczy István: Mégis igazságtalan!) Azonnal rá fogok térni. (Folytonos zaj a baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Petrovácz Gyula: Ha a képviselő ur megfigyelte volna amit mondottam, akkor nem állítaná azt, hogy egy belvárosi krájzlernek ötször annyi választójoga van, mint a másiknak. Én nem azt mondottam, hogy ötször annyi jogot adjunk, hanem azt, hogy a Belvárost, a székesfővárosnak ezt a területileg körülhatárolt, a régi törzslakosság által lakott tradicionális helyét kivételes elbánásban részesitsük. (Zaj a baloldalon.) Ellenben ötszörös jogról beszélni, amikor egy-két mandátumról van szó, talán még sem szabad. (Bárczy István: Majd megmagyarázom, hogy miért ötszörös. — Peyer Károly: A Sörház üeca ott van! — Bárczy István: Nem is vált be! — Zaj, — Elnök csenget.) T. Nemzetgyűlés! Konstatálnom kell, hogy az a javaslat, amely előttünk fekszik, a belügyminister Urnák ez a javaslata már a negyedik javaslat. A belügyminister ur ebben a törvényjavaslatban először beterjesztett javaslatát most immár negyedszer, módosítja, amiből következik, hogy itt valaminek kell a háttérben lennie, ami őt javaslatainak sorozatos megváltoztatására inditotta. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ha végignézünk az eddigi rendszereken, azt látjuk, hogy az 1872:XXXVI. te, amely a közigazgatási kerületek álláspontján áll, a közigazgatási kerületek között mindössze azt a kikötést tette, hogy a szabadon választott bizottsági tagok száma minimum húsz, a maximum pedig harminc egy kerületben és az ezek között való megállapodást rábizta az autonómiára. A gyakorlat ebből azt fejlesztette ki, hogy lényegileg nem is vették igénybe a húsztól harmincig terjedő különbséget a mandátumok tekintetében, hanem maximum ás mini mum 24 és 20 volt a szabadon választott bizottsági tagok száma. A legkevesebb, amennyit egy kerület választott, húsz volt és a legtöbb huszonnégy volt. Igenis kifejlesztették azután a diszparitást a virilisták terén, ahol a budai kerületeket 7, 9 és 5-tel, ellenben a pesti kerületeket, különösen pedig az V., VI. és VII. kerületet 27, 34 és 39 virilista szavazattal dotálták, amiből az következik, hogy a budai kerületekben a mandátumok száma 27, 29, 25, az V., VT. és VII. kerületben 58. 63 és 62 volt. Ha tehát összeeadom a három budai kerületet, akkor ez 81 mandátumot jelentett, ezzel szemben a három pesti kerületben a mandátumok száma 183 volt, vagrvis 102-vel több, mint amennyi azokat megillette. Akkor a Belváros — amelyről most Bárczy István képviselő ur azt Mondja, hogy nem volt helyes annak különlesres elbírálása —, a szabadon választott bizottsági tagok közül — dacára annak, hogy akkor is a legkisebb kerület volt — megkapta a maximális 24 számot az autonómia kezéből, amelyben Bárczy képviselő urnák jelentős siilya volt. (Bárczy István: Soha nem avatkoztam bele !) Hogy e tekintetben a polgármesternek ne lett volna befolyása, ez alól nem mentesítheti magát a t. képviselő ur. Azután a virilisták közül a leerkisebb Belváros 27 mandátumot kapott, amiből következik, hogy a Belváros akkor egy
