Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-330

8 A nemzetgyűlés 330. ülése 1924. évi november hó 5-én, szerdán. az már legalábbis másfél esztendős, de legtöbb esetben két vagy két és fél esztendős helybenlakást mutathatna fel. Ennyi idő pedig véleményem szerint teljesen elegendő arra, hogy valaki a helyi közösséggel, annak ügyeivel és érdekeivel olyan mértékű kapcsolatba jusson, hogy szavazatával ennek a közösségnek érdekein kivül mást szolgálni ne kivánjon. Csak arra akarok még figyelmeztetni, hogy igaza van annak — azt hiszem, Lónyay Gábor volt az, 1848-iki törvényhozás idején —, aki azt mondotta, hogy a veszély nem azoktól jön, akik a jogok gyakorlatába bevétetnek, hanem ellenkezőleg azoktól, akiket abból kizárnak. Itt pedig a veszély kettős, mert ezzel a szakasszal, a hatesztendős domicilium feltételével nemcsak kizárás történnék, hanem jogfosztás is, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.). A veszély tehát kettős, és nagyon ajánlatos, hogy ezt a kettős veszélyt elmellőzzük. Épen ezért annyi komolysággal, mint jóhiszeműséggel arra kérem a belügyminister urat, fontolja meg ebben a kérdésben való állásfoglalását, vegye revizió alá és fogadja el indítványomat, amely csak formaszerint félesztendős, voltaképrn azonban kétesztendős domiciliumnak felel meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Bartos János jegyző: Nagy Vince! Nagy Vince: T. Nemzetgyűlés! Az ellenzéki demokratikus szövetség megbízásából vagyok bátor felszólalni és egész röviden indokolom meg módositó indítványomat a törvényjavaslat 2. §-ával szemben. A 2. §-ban foglalt hatéves domicilium az, ami ennek a különben is antidemokratikus törvényjavaslatnak egyik legreakciónáriusabb intézkedése. Ha Magyarországon semmiféle lakosságbeli eltolódás nem történt volna az utóbbi esztendőkben, ha a régi Magyarország területére, az összes állampolgárok részére készítenénk törvényhatósági javaslatot, ha ez nem volna csak speciális és nem vonatkoznék csak a fővárosra, ha nem történtek volna a nagy megmozdulások és nagy elköltözések, akkor is reakciós volna hatévi helybenlakáshoz kötni a törvényhatósági választójogot. Közben azonban az történt, hogy Budapestre költöztek az elszakított terület lakosainak ezrei. Ezek nemcsak munkásemberek, kispolgárok, hanem vezető állásban működő állami tisztviselők, a bíróságok vezető emberei és hasonlók. Hogy méltóztatik elképzelni azt, hogy az egyik legfontosabb állami hivatalnak, a lakáshivatalnak élén álló biró, aki 3—4 éve repatriált Erdélyből, ne rendelkezzék törvényható sági választójoggal ugyanakkor, amikor a szakácsnéjának, aki hét esztendeje Budapesten lakik, választójoga lehet? (Petrovácz Gyula: Olvassa el a második bekezdést !) Ha a hatévi helybenlakást el méltóztatik fogadni, akkor még a mai jogállapot szerint is, az 1920. évi I. te. értelmében, amely törvényerejű rendeletté emelte a Friedrich-féle rendeletet — amely rendeletben a féléves helybenlakás követelménye van felállitva — nem első- és másodosztályú állampolgárok között, hanem három különböző kategóriájú állampolgárok között tehetünk megkülönböztetést. Mert hiszen első osztályú állampolgárok lesznek azok, akik nemzetgyűlési és törvényhatósági választójoggal is birnak, a második kategóriába azok fognak tartozni, akik csak nemzetgyűlési választójoggal birnak, de nincs meg a hatévi helybenlakási kvalifikációjuk, úgyhogy nem birnak törvényhatósági választójoggal, és végül legutolsórendű, harmadrendű állampolgárok azok, akik nem birnak sem nemzetgyűlési, sem törvényhatósági választójoggal. A mi álláspontunk az — és a mi meggyőződésünk szerint az igazi demokráciának az felel meg —, hogy nemzetgyűlési, vagyis törvényhozási választójogi és törvényhatósági választójogi jogosultság között semmi különbség ne legyen. Semmi esetre sem lehet in melius különbség a törvényhatósági választójog és a törvényhozói választójog között; lehetetlen az, hogy súlyosabb feltételek legyenek szükségesek, nehezebb legyen a hozzájuthatás a törvényhatósági választójoghoz, mint ahhoz, hogy valaki a nemzetgyűlés, a törvényhozás képviselőjére leadhassa a maga szavazatát. Ha valakinek sokkal kevesebb, féléves helybenlakás alapján a mai jogállapot szerint is — mert a Bethlen-féle rendelet nem általános, csak kivételes helyzetre lehetett alkalmazható — nemzetgyűlési választójoga van és igy közvetett módon résztvesz mindenféle nemzetközi szerződésnek, az államháztartást érintő legfontosabb kérdéseknek, fontos politikai kérdéseknek, fontos reformtörvényeknek eldöntésében, akkor lehetetlen, hogy az abban a kisebb közületben, a törvényhatóság életében ne vehessen részt közvetett módon a maga szavazatával. Olyan módosítást vagyok bátor benyújtani a 2. §-szal szemben, hogy abban egyáltalában ne legyen időhözkötöttség, hanem a 2. § az első félmondattal nyerjen befejezést és igy hangozzék (olvassa): „Törvényhatósági választójoga vau mindannak, akinek országgyűlési (nemzetgyűlési) képviselőválasztójoga van". Méltóztassék itt pontot tenni, és a szakasz többi részét hagyjuk el. Ha igy méltóztatnak dönteni, akkor mit értünk el? Nemcsak azt értük el, hogy azonosítást, nivellálást hoztunk létre a kétféle választójog között, hanem egyúttal nem adunk alkalmat arra, hogy ha majd jön a választójogi javaslat — hogy jön-e és milyen formában jön, azt nem tudom — és az ismét felállítja a nemzetgyűlési választójognak olyan feltételeit, amelyek nem kvadrálnak ezzel a most elfogadandó törvényhatósági törvénnyel, akkor kelljen novelláris módon intézkedni, pótlást beiktatni arra nézve, hogy a most elfogadandó törvényjavaslatnak ez a 2. §-a módosíttassák. Ezért tisztelettel kérem, hogy méltóztassék elfogadni indítványomat, amely szószerint igy hangzik (olvassa): „Javaslom, hogy a 2. §-ban a „joga van" szavak után pont tétessék, és a többi rész elhagyassák". (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Bartos János jegyző: Csilléry András! Csilléry András: T. Nemzetgyűlés! A székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezéséről szóló törvényjavaslat 2. §-át az eredetileg beterjesztett törvényjavaslat szövegezésében nem fogadom el, hanem minden tekintetben elfogadom a bizottság által előterjesztett módosítást, azzal a korrektivumm-al, hogy „hatévi helybenlakás" helyett „tízévi helybenlakás" szavak illesztessenek be. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Rothenstein Mór: Ezt vártuk öntől! — Propper Sándor: Nem szégyeuli magát?) Nem, semmiképen. A törvényjavaslat 2. §-a tehát akként módosulna, hogy „törvényhatósági választójoga van mindannak, akinek országgyűlési (nemzetgyűlési) képviselőválasztó joga van, ha a községi választók összeirási évét megelőzően tiz év óta a székesfőváros területén lakik, vagy van lakása".