Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-333

Í02 À nemzetgyűlés 333. ülése 1924. évi november hó ll-én, kedden. lás alatt levő kérdéshez a keresztényszocialisták állásfoglalását kívánom röviden ismertetni. A mi felfogásunk szerint a domicilium ügyében, a dolojg lényegét tekintve, tulajdonképen két szembenálló kérdés áthidalását kell megtalálni. Ha az ügyet erre a két kérdésre leegyszerűsítjük, akkor meg kell vallanom, hogy nem tudjuk belátni, miért kell az egymással szembenállóknak olyan éles vitát folytatni, hogy a pro és kontra felszólalók nemcsak szavaikban, nemcsak, hogy ugy mondjam, a sorok között meghúzódva, de nyíltan is kifejezett olyan gyanúval illetik egymást, mint ahogyan legutóbb Farkas István képviselőtársam is tette, hogy egyes képviselők elhatározásuk megalkotásánál nem a törvényhozót egyedül és kizárólag kötelező közjó szempontjaiból vezettetik magukat, hanem pártérdekek sugallatára hallgatnak — amely pártérdekek ugyan lehetnek magukban tiszteletreméltók, lehetnek magukban elítélendők is —, de mindenesetre bizonyos, hogy a törvényhozói elhatározás motívumai közül, azt hiszem: valamennyiünk meggyőződése szerint, kizárandók. A keresztényszocialisták tehát állásfoglalásuk . megkoncipiálásában mindenféle pártérdekektől ab ovo eltekintenek. Az a két kérdés, amelyet az ő megítélésük szerint a domiciKmni mikénti szabályozása lényegesen érint, az az érdek először, hogy sorsának miként történő intézéséhez mindenki maga is hozzászólhasson, amenyiben az emberi sors alakulása emberi intézkedésektől függ, ugy az állampolgár ne legyen ezeknek az intézkedéseknek csak passziy alanya, hanem aktiv részese is; másodszor az az érdek, hogy abban az igazgatási tevékenységben, amellyel egy-egy kisebb-nagyobb közület a maga ügyeit intézi, bizonyos fejlődési stabilitás, egyöntetűség érvényesülhessen és ne veszélyeztesse ezt a stabilitást, ezt a fejlődést a közületben ujabban és ujabban elhelyezkedőknek esetleg olyan nagy száma, amely lehetségessé teszi, hogy a községben, városban ujabban elhelyezkedetteknek a régiektől eltérő meggyőződése a fejlődésnek ezt az egyöntetű vonalát hirtelen megszakíthassa és ebben a fejlődésben rázkódtatásokat okozhasson. Magam részéről az egész vita lefolyását ugy Ítéltem meg, hogy azok a t. képviselőtársaim, akik nagyobb súlyt vetnek arra, hogy az embereik sorsuk irányításába maguk is beleszólhassanak, e jog érvényesülése elé semmi vagy pedig csak a legszükségesebb gát emelését hajlandók megengedni és a domieiliumot egyáltalán elvetendőnek tartják, vagy pedig a legkisebb mértékre kivánják szorítani; míg ellenben azok, akiknek mérlegelése szerint a fejlődés egyöntetűségét biztosítani, zökkenőktől, megrázkódtatásoktól megóvni olyan fontos érdek, hogy annak alája kell rendelni az egyénnek azt a sajátos érdekét is, hogy saját sorsa kovácsolásában ő maga is résztvehessen, ezek nemcsak hogy a domieiliumot elengedhetőnek nem tartják, hanem annak minél hosszabb, nagyobb mértékét kiviánják megállapítani. Amikor mi a saját elhatározásunk kiformálásában elindultunk, abból az elvi álláspontból kellett kiindulási pontunkat vennünk, hogy mi kivánjuk, hogy azoknak az ügyeknek az intézésébe, amelyek az állam nemzetgyűlésének, az állami törvényhozásnak vannak fentartva, az állam polgárai minél teljesebb mértékben beleszólhassanak és ezért az általános választójog elvi álláspontián állunk: következésképen kívánnunk kell, hogy azoknak az ügyeknek Intézésében', amelyek az általános rendezésen túlmennek, amelyek az emberi sors alakulását a részletkérdésekben érintik, hasonlóképen minél több embernek engedjünk hozzászólást, annál is inkább, mert a mi meggyőződésünk szerint a községi, városi, a törvényhatósági ügyintézés sokkal sűrűben és sokkal közvetlenebbül érinti az ottlakók érdekeit, nemcsak azért, mert helyi vonatkozású szabályrendeleteivel és intézkedéseivel egy-egy község, város, törvényhatóság az ottlakókat mintegy körülszövi, hanem annál is inkább, mert hiszen az országos ügyintézést is tulajdonképen közvetlenül ezek az alsóbb fokozatok éreztetik és hajtják végre az egyesekkel szemben, úgyhogy a polgárság tulaj donképen a községnek, a városnak, a megyének közvetitésével élvezi vagy szenvedi az országos ügyintézést és azért az ő érdekében legalább is olyan nagy fontossággal bír, hogy a községi, a helyi autonómia intézése megfelelő legyen, mint amilyen érdeke fűződik ahhoz, hogy az országos ügyintézés a maga medrében rendesen és helyesen folyjék. Ha tehát az általános választójog révén az ország ügyeinek intézésébe befolyást kívántunk biztosítani a polgárok minél nagyobb tömegeinek, ugy elvi álláspontunkból folyik, hogy ugyanezt kivánjuk a helyi igazgatás tekintetében is. Kétségtelen pedig, hogy a domicilium követelménye az általánossággal szemben sorompóként jelentkezik; minél hosszabb tartamú egyhelybenlakást követelünk meg, ez a sorompó annál többekkel szemben érvényesül és minél kisebbel elégszünk meg, annál kevesebbet fog ennek az egyhelybenlakásnak követelménye a választójog gyakorlásából kizárni. A keresztényszocialisták az előbb mondottakból kifolyólag mindenesetre azt követelik, hogy minél kevesebben zárasannak ki és azért a domicilium, ha egyáltalán szükséges, minél kisebb tartamú legyen. Kérdés tehát, hogy szükséges-e. A mi meggyőződésünk szerint, igenis, szükséges, kell a domicilium. E tekintetben a keresztényszocialisták, elfogadják a törvényjavaslatnak azt az álláspontját, amellyel a domieiliumot a szabályozásba bevette, s amelynek az alapja, ugy látszik, az a megfontolás — az indokolásból kitetszőleg legalább ^-, (olvassa): „hogy csak a huzamosabb időn át való egyhelybenlakás teremti meg az erősebb érzelmi és érdekkapcsolatokat, csak az biztosítja a törvényhatóság viszonyainak^ érdekeinek és törekvéseinek azt az ismeretét, amely nélkül céltudatos és sikeres működés el sem képzelhető". Nem helyezkedhetünk tehát arra az álláspontra, amelyre szociáldemokrata képviselő társaink helyezkedtek, akik a domicilium követelményét a törvényjavaslatból teljesen ki akarják hagyni, már csak azért sem, mert hiszen ugy tapasztaltuk, hogy az általános felfogással is és a kétes néprétegek meggyőződésével is a legteljesebb mértékben megegyezik az, hogy valaki valamely testület ügyeinek intézésében ne jusson előbb jogokhoz, mielőtt annak a testületnek ügykörével meg nem ismerkedik. (Batitz Gyula: A munkások meg fogják ezt köszönni!) Legyen egészen nyugodt, t. képviselőtársam, én meggyőződésemet nem aszerint alakítom, mit köszön meg a munkásság és mit köszönnek meg a hatalmasok. Én egyedül lelkiismeretem szavát követem és ha ezzel a munkásság nem lesz megelégedve, viselni fogom ennek következményeit, mint ahogy viselem annak következményeit is, ha a munkásokkal szembenállók nincsenek megelégedve. Felhívom t . képviselőtársaim figyelmét arra, hogy nagy praxisából meggyőződhetett