Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-315

50 A nemzetgyűlés 315. ülése 1924. évi október hó 8-án, szerdán. élelmezési akciókat, amelyekkel a szegényebb néposztály megélhetését válságos időkben biztosítottuk; méltóztassanak megengedni, hogy a zsirakcióra, a lisztakcióra, a tojás- és tejakcióra és az élelmiszer és zöldségakciók üzemeinek működésére egy pillantást vethessünk. (Pikier Emil: Sok zöldséget csináltak, az bizonyos.) A zsirakcióhoz a pénzügyminister ur utalt ki 480 millió koronát, a lisztakcióhoz pedig a Pénzintézeti Központ adott kölcsönképen egy milliárd koronát, amely összeg forgótőke volt. A zsirakció az 1920-ik évben kiosztott 3000 métermázsa olcsó zsirt, 1921-ben 6700 métermázsát, 1922-ben 3200 métermázsát, 1923-ban 12.000 métermázsát, összesen tehát 53.700 métermázsa zsirt adtunk ki, az eladási ár és a szabad forgalmi ár közti különbség pedig, vagyis az árkedvezmény volt 1920-ban hét és fél millió korona, 1921-ben 6.7 millió korona, 1922-ben 960 millió korona, 1923-ban 8442 millió korona, amit, ha a mai 0.0069 jegyzésű árfolyamra átszámítok, akkor a zsirakció által a székesfőváros szegény néprétegeinek juttatott segély 68 milliárd koronát tesz ki. A tojásakciónál kiosztatott: 1922-ben 24.800 métermázsa, 1923-ban 12.500 métermázsa, az árkedvezmény pedig, amely a szabadforgalmi ár és az akció-ár között volt, kitesz 35 milliárd mai koronát. A baromfiakciónál 1922-ben 10.000 métermázsa, 1923-ban 1500 métermázsa súlyti baromfi osztatott ki, a differencia pedig a szabadforgalmi ár és az akció-ár között kitesz 10 milliárd koronát. A múlt évi lisztakció eredménye — amely csak az egészen szegény emberek lisztelMtását célozta — körülbelül 1160 millió korona, amely mint árkedvezmény jutott a szegény lakosságnak. Az a tejakció, amelyet a télen szavaztunk meg és amely az idén folytattatott le, kiosztott 330.000 félliteres és 43.000 egyliteres adagot, többnyire terhesasszonyok, szülőnők és csecsemők részére. Ez tehát egyike volt a legszociálisabb akcióknak és beliekerült a székesr fővárosnak egy milliárd és 10 millió koronába (Zaj a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások balfelöl és a középen: Halljuk! — Szabó József: Halljuk! Ez már nem érdekli őket!)' Ezzel az akcióval számos csecsemőt mentettünk meg az éhhaláltól és számos szegény proletár asszonynak juttattunk terhessége idejére és szülésekor a legnehezebb állapotában tejet (Zaj a szélsőbaloldalon. — Szabó József: Halljuk! Szociálpolitikáról számol be!) Ez a tejakció messze felülmúlta azt a bizonyos ingyentej-akció rendszert, amely, sajnosán, már évek óta szünetel. Ha összevetjük ezeknek az akcióknak öszazegeit* amelyek a székesfővárosra háramoltak, akkor meg kell állapitanunk, hogy ez jelentős teher. De ha számitom azt, hogy mennyi összeggel segi tette még meg a székesfőváros lakosságát, vagyis mekkora ez az összeg, amelyet a szegénységnek ezáltal kvázi kiosztottunk, akkor ez az összeg 116 milliárd koronát tesz ki a mai pénzben és ezt az akciót nem lehetne olyan hallgatással, meg nem hallgatással elintézni, mint amilyennel ez itt találkozik. (Ugy van ! balfelöl és a. középen.) Hozzáteszem, hogy ez is kizárólag a költségvetésnek egyenleg állapotában fentartott összegeiből, nem kölcsönből lett foganatositva. A munkáskérdésről nem akarok egyébre kitérni, mint arra, hogy a székesfőváros az 1923. évben összesen 1670%-kal emelte munkásainál az ipari munkabéreket. A székesfővárosi keresztény községi pártnak a munkásügyi bizottságban helyet foglalt tagjai sohasem voltak megelégedve, vagy legtöbbször nem voltak megelégedve a béremelések azon mértékével, amelyet az ügyosztály proponált, haneiu annál nagyobb béremelést indítványoztak és ez keresztül is ment és most ott vagyunk, hogy a székesfővárosi munkások nemcsak hogy elérték azt a standardot, amelyen a magán-ipar munkásai vannak, hanem olyan kedvezményeket kapnak, amilyeneket a magán-ipar sohasem nyújt. így például állandó jellegű az alkalmaztatásuk, egyetlen más üzemben sincs olyan állandó jellegű alkalmaztatás, mint amilyen a székesfőváros üzemeiben van, s mig a magániparban tömegesen bocsátják el a munkásokat, addig a székesfőváros üzemeiben mindig megtartják, ma is, azt a létszámot, amellyel az üzemek elindultak. Minden üzemben, minden munkás kap évente egy munkásruhát, amelynek 400.000 korona az értéke, ez az évi körülbelül 2000 óra munkaidőre elosztva, óránkénti 200 korona többletet jelent, amit a magán-ipar nem ad. Minden gázgyári és elektromostelepi munkás 5—15 métermázsa szenet vagy kokszot kap, a telep kantinjában olcsó étkezést, a kenyérgyáriak napi egy kilogramm kenyeret, a közvágóhidiak egynegyed áron párolt húst, a kórháziak kosztot, az élelmiszer- és zöldségüzemben olcsó ellátást, a hirdető vállalatnál, fertőtlenítő intézetnél és köztisztasági hivatalnál lévők téli- és nyári ruhát és cipőt s kalapot, a.z állategészségügyi telepen alkalmazottak 250 négyszögöl földet saját megmunkálás céljaira ingyen. Ebből méltóztatnak látni, hogy van a keresztény községi pártban szociális érzék, olyan szociális érzék, amely a munkásságot, a magániparban elérhető javadalmazáson felül is akarja és tudja is ellátni. Még egyszer hangsúlyozom, hogy mindez nem kölcsönpénzből történik, hanem a folyó jövedelemből, s amig az előző rezsimre rá fogjuk olvasni, hogy azt, amit tett, kölcsönből csinálta, addig viszont meg kell állapítanunk, hogy a mi rezsimünk a beruházásokat is a folyó jövedelemből teljesiti. Mélyen tisztelt elnök ur, öt perc szünetet kérek. Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Kérem Petrovácz Gyula képviselő urat, sziveskedjék beszédét folytatni. Petrovácz Gyula: Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Az 1920. évi IX. törvénycikknek egy kardinális hibája volt. Ez a kardinális hiba az, hogy a saját életét, valamint az általa életrehivott törvényhatóság életét is egy fix határidőben lezárta 1923 december 31-ével, vagyis három és fél évre szólt maga a törvény és annak a törvényhatóságnak működése is, amelyet a törvény életrehivott. Ez egy kardinális hiba a törvényalkotásban, mert nem gondoskodik arról, hogy mi történik e törvény hatályának lejárta után. A törvény hatályának lejárta után levegőben maradtunk, a törvényes alap teljesen megszűnt Azok a rendelkezések, amelyeket igy statuált az akkori nemzetgyűlés, csak egy körülménnyel menthetők, azzal, hogy az akkori nemzetgyűlés