Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-327

A nemzetgyűlés 327. ülése 1924. anyagi ereje nem ingatlanban, hanem ingókban, r alapítványokban volt. A protestáns egyházaknak igen sok intézménye, hires, kiváló, régi iskolák a régi, egyházukért és hazájukért lelkesedő hiveknek nagy adományaiból tartotta fenn magát és ezek az alapítványok sokszor igazán bőségesen elegendők voltak arra, hogy belőle nemcsak egyházi, hanem nemzeti fontosságú intézmények virágozhassanak. Elegendők voltak arra, hogy az igazi demokratikus haladásnak megfelelően az alsóbb néprétegeknek azokat a tehetséges egyedeit segítsék, akik különben anyagiak hijján nem tudtak volna tanulni, a társadalomnak hasznos polgárai lenni és hasznos munkateljesítményt végezni. Elegendők voltak ezek az alapok és, az iskoláknak intézményei arra, hogy e tekintetben is segítsenek és sok-sok szegény, de kiváló nagy tehetség, akiket többek között a protestáns iskolák és azoknak alapitványai emeltek ki a nincstelenségből, a homályból, lettek ennek a szegény országnak világító lámpásai. Sajnos, ezek a mi intézményeink a háború után következő események folytán létalapjuk-' ban inogtak meg. Hiszen képzeljük el azt, hogy azok a pénzben fekvő alapítványok, elvesztvén értéküket, mivé zsugorodtak össze; képzeljük csak hozzá azt, hogy ezek a protestáns intézmények a háború alatt természetes hazafis ágtól vezettetve, ezeknek az alapítványoknak, a^ intézmények fentartására szolgáló összegeknek túlnyomó nagy részét — vannak intézményeink, amelyek teljes 100 százalékig — hadikölcsönbe fektették és a kormány rossz politikája következtében a hadikölcsönök elvesztvén értéküket, ezek az intézmények szintén létalapjukban ingattattak meg. T. Nemzetgyűlés ! Azt hiszem, fel vagyok mentve ebben a Házban az alól, hogy rámutassak a protestáns egyházaknak nagy nemzeti missziójára, amelyet becsületesen teljesítettek a múltban, akarnak teljesíteni a jövőben (Kiss Menyhért: Ugy van!) s amely becsületes nemzeti munkától a mi jobb magyar jövőnk kialakulása igen sok tekintetben függ. (Ugy van! balfelől.) Belátta azt régebben az akkori magyar kormány, hogy vannak protestáns egyházközségek, két-háromszáz lélekből álló egyházközségek, amelyek az egyházukon, templomukon, papi állásukon kívül fentartanak külön iskolát, külön tanítót, viseli az a néhány száz lélek ennek a roppant nagy terhét; belátta, mondom az akkori kormány, hogy nemzeti szempontból is fontols, hogy ezek a kis őrszemek a perifeSriákoin, de meg benn az ország közepén is — amelyek mindmegannyi gócpontjai a kultúrának, a hazafiságnak (Ügy van! balfelől), a meg nem ingó magyar sovinizmusnak —. a megsemmisülés veszélyének ne legyenek kitéve, azért annakidején úgynevezett adócsökkentési hozr zájárulást biztosított ezeknek a szegény kis protestáns egyházaknak, úgyhogy az egyházfentártás terhét jó részben az állam vette magára, nem csupán barátságból, nem csupán jóindulatból, hanem törvényen alapuló, az 1848. évi XX. tc-ben lefektetett törvényes jogok alapján. (Hegyniegi-Kiss Pál: Hol a kultuszminister? — Malasits Géza: Plébánost van iktatni!) I Tudta az annakidején volt magyar; kormány, hogy ezek a protestáns lelkészek — akik a múltban sok-sok szomorú körülmények közepette még abban a szomorú korszakban is, amikor a korszellem hatása alatt vallási üldözteté- i sek történtek, sem szűntek meg jó magyarok « évi október hó 29-én, szerdán. 453 lenni, s ezt megjegyezhetnék maguknak mások is, akik kevésbé szomorú körülmények között is készek magyarságukat megtagadni — egy pillanatig sem gondolnak arra, hogy magyarságukat feláldozzák, megtagadják, hanem azt teljes erejükkel szolgálni igyekeznek. (Ugy van! balfelől.) Belátta, mondom, az akkori magyar kormány, hogy ennek a hazafias szolgálatot teljesítő és annyi sok erkölcsi értéket magában rejtő protestáns lelkészi karnak is segítségére kell menni, és törvényekben állapította meg a kongruakiegészitő fizetést, megállapította a korpótlékot, megállapította különösen a

r családos lelkészekre nézve — a családi pótlékot, ami mind nemcsak nagy, hanem jogos segítség és hozzájárulás "volt az államhatalom résziéről a nagy missziót teljesítő protestáns egyházak javára. Mindezek az állami hozzájárulások — bár, amint előbb rámutattam, a protestáns egyházi vagyon, a pénzben, az alapítványban fekvő vagyon a viszonyok miatt csaknem megsemmisült — nemcsak nem emelkedtek, hanem valósággal a semmivé zsugorodtak össze. Én igazán nem tudok nagyobb veszélyt elképzelni, mintha ebben az országban azok, akik a magyar kultúráért, a magyar nemzeti jövőért a legnagyobb lelkiismeretességgel, sőt a legnagyobb önzetlenséggel harcolnak, azt látják, hogy őket az államhatalom teljesen kitaszítja, teljesen mostohán kezeli. A magyar egyházak, a magyar protestáns egyházak ós azok lelkészei megmutatták már hosszú esztendőkön keresztül, hogy tudnak némán tűrni, tudják a viszonyok folytán, legalább bizonyos fokig megérthetőleg, reájuk nehezedett súlyos helyzetet elviselni, tudnak éhezni, ha kell; tudnak rongyoskodni. Azonban, t. Nemzetgyűlés, mindennek van határa! Amikor a protestáns egyházak vezetői és nélkülöző, nyomorgó lelkészei is azt látták, hogy itt olyan gazdasági politika folyik, amely bizonyos nagy kapitalista intézményeket a lehető legnagyobb magasságig emel, amely a nemzetközi tőke exponenseit ebben az országban olyan hatalommá, olyan úrrá tette, mint amilyen még soha nem volt (Ugy van! balfelől és a balközépen), akkor mégis kezdtek gondolkodóba esni, hogy ez talán még sincs egészen rendjénMegtörtént számtalan esetben, hogy majdnem összedüléssel fenyegető iskolákat kellett szinte hatósági utasításra újjáépíteni kicsiny, pár száz lelkes gyülekezetnek. Próbáltak állami segélyért folyamodni, s mikor az hiábavaló volt, legalább kölcsönért fordulni, olyan kölcsönért, amilyenben megolvashatatlan milliókra, sőt milliárdokra menőleg részesitette az államhatalom jóvoltából (Lendvai István: A zsidó bankokat!) a Magyar Bank (Lendvai István: Nem magyar az, zsidó!) illetőleg a Jegyintézet a nagy vállalatokat, a bankokat. Megpróbáltak ezek a protestáns egyházak kulturális intézmények felépítésére kölcsönöket kapni, sajnos, eredmény nélkül. Magam is példája vagyok ennek. A.saját egyházam iskolájának felépítése céljára próbáltam ilyen kölcsönt kieszközölni; természetesen ez lehetetlenség volt. Szomorú, hogy amíg itt Budapesten állami hozzájárulással, állami kölesönnel hatalmas nagy vállalatok, hatalmas bankok pompás palotákat építettek föl, addig egy kis protestáns egyháznak nem volt lehetővé téve, hogy kulturális intézményét tovább fejlessze, de még az sem, hogy rendes színvonalon megtartsa. (Dénes István: Ez a népies kormányzat Ma6?*