Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-325

392 A nemzetgyűlés 325. ülése 1924. évi október hó 24-én, pénteken. megtalálja az együttműködést a demokratákkal és a zsidó nagytőke képviselőivel, mint a keresztény párttal. (Propper Sándor: Hol? Konkrétumot! — Lendvai István: Az ezerholdas demokratákkal !). Az a szociáldemokrácia, amely megvan pl. Angliában MacDonald vezetésével, vagy az a szociáldemokrácia, amely most kormányon ül Franciországban, amelyet most Herriot Eduard vezet (Propper Sándor: Jól tudja !), méltóztassék elhinni, hogy sokkal nacionalistább. (Rothenstein Mór: Herriot nem szociáldemokrata !) Szélső radikális, de sokkal nacionalistább, mint akár az ott levő polgári pártok képviselői. Malasits képviselőtársamnak figyelmébe ajánlom, hogy most nem rég jelent meg Magyarországon MacDonaldnak egy könyve, amelyben állást foglal a nacionalizmus mellett. Azt mondja, hogy a legnagyobb szerencsétlenség volna, ha elkövetkeznék az az idő, hogy a történelmi vonalak, a nyelv, a felekezet és más határvonalak ledőlnének és a kozmopolitizmus úrrá lenne az egész világon. Ezt ő lehetetlennek és szerencsétlenségnek tartaná. Ugyancsak MacDonald jelenti ki, hogy a vasárnapi napot nem üres ünnepnapnak tekinti, mint Franciaországban, ahol csak formai katholicizmus van, hanem lélekteljes, bensőséges ünnepnek tekinti, elmegy leányaival a templomba, ott elmélkedik és imádkozik és ajánlja, hegy ezt minden Labour Party-i munkás is tegye utána. MacDonald nem szakított sem

1 a nemzeti, sem a vallási hagyományokkal és ugyanakkor, amikor leszögezi magát ezekhez az államfeutartó erkölcsi tényezőkhöz, ugyanakkor hajóhadat építtet, ugyanakkor militarista és azt vallja, hogy amig parlamenti tárgyalásokról van

1 szó, addig hangoztatja ezeket az általános demokratikus elveket, de mikor arról van szó, hogy érdekek érdekekkel szemben találkoznak a nemzetközi politikában (Propper Sándor: Hogy lehet ilyet beszélni! A leszerelés apostola !), akkor a francia szociáldemokrata megmarad franciának, az angol megmarad angolnak, a német németnek (Lendvai István: A magyarországi megmarad zsidónak!), esak a magyarországiaknál volt kivétel, amiért azonban nem a magvar munkásságot hibáztatom, csak

! a vezetőséget, mert a vezetőség vitte őt jobbra és balra és hibáztatom a magyar középosztályt és intelligenciát, amely munkáskérdésekkel nem foglalkozott, amely a munkásság vezetését nem akarta magának megszerezni (Mozgás a szélsőbaloldalon.). amely sokkal kényesebb és Anyásabb volt annál, semhogy a magyar munkásság erkölcsi és anyáéi irányításával és szervezésével foglalkozzék. (Malasits Géza: Hajmáskéren a tisztelt ébredők beleverték a im'aeryar munkásba a hazafiságot ólmos botokkal!) Az ébredés egy reakció volt. Ne méltóztassék elfelejteni azt, hogy mi történt a háborúban és a háború után. A napokban egyik liberális képviselővel beszéltem, aki elismerte azt, hogyha a katonák fegyverrel jöttek volna vissza, minthogy látták, hogy a felmentések milyen igazságtalanul történtek és hoev a hadiszállítók, hadiß'azdasrok milyen óriási vagyonokat szereztek akkor, amikor ők vérüket áldozták az országéi't, akkor egészen biztosan nagy leszámolás következett volna (Lendvai István: Ami késik, nem múlik!), tehát igazoltnak tartotta Linder Bélának azt a nyilatkozatát, hogv nem akart katonát látni (Lendvai István: Zsidót muszáj látni!), hoery el kell.dobni a fegyvereket, mert a zsidókapitalistákat csak igy lehet megvédeni. Nem próbálom igen t. képviselőtársaimat meggyőzni olyan irányban, hogy ébredő álláspontra helyezkedjen, mert hiszen közülük fajiság tekintetében talán nem mindegyiket fűzik szálak a magyar néphez, a magyar tömegekhez. Én meg vagyok győződve arról, hogy az. ébredés ma nemcsak tünet, nem divat (Propper Sándor: Élettani folyamat! Az ember minden reggel felébred!) nem politikai alkalmatosság, hanem erős kényszerűség. Nem akarom elmondani a statisztikai számokat arra nézve, hogy az ügyvédek, bankárok, orvosok, mérnökök között milyen csekély hányaddal szerepel a keresztény ifjúság. (Rothenstein Mór: Nem akarnak tanulni!) A numerus clausus megvan 10 —20 esztendeje, de ez a numerus clausus a zsidóság részéről érvényesült és azok a keresztény ifjak, akik el akartak helyezkedni, el voltak zárva ettől, mert a legjobb pozíciókat a zsidóság a maga fiainak tartotta fenn. Ez természetes dolog és nagyon tiszteletreméltónak tartöm, hogy ők a maguk ifjúságát akarták elhelyezni, csak nem tudom megérteni azt a szerencsétlen liberális politikát, amely ezt Magyarországon lehetővé tette. Épen ezért azt a liberalizmust, azt a szabadelvüséget, amelyre a képviselő urak tegnap is hivatkoztak, s amelyet megváltó gondolatként akarnak még a maga kopottságában, megbukottságában is feltüntetni, nem tudom elfogadni. Nem tudom elfogadni védekezésből, fajszeretetből, az igazság sugallatából, mert nekünk mindaddig nem szabad liberálisoknak lennünk, amig nem látjuk megvalósítva a kormányelnök ur által Hódmezővásárhelyen ezelőtt két esztendővel hirdetett elveket — amelyeket ugyan ő nem igyekezett megvalósitani —. amelyeknek lényege az, hogy az összes gazdasági pozíciókat el kell foglalniuk a keresztényeknek. Ez az ő gazdasági és antiszemita programja. Mi az antiszemitizmust nem ugy magyarázzuk, hogy verekedést gummibottal, ablakbeverést, igazoltatást (Zaj a szélsőbaloldalon. — Pikler Emil: De ugy gyakorolják!) es egyéb ilyen jogrendellenességeket produkáljon, mert nagyon jól tudjuk, hogy a sajtó, az ügynökségi irodák világszerte a zsidóság kezében vannak, ezek a hírek a világ minden nagy városában szétszaladnak, felfújva, kiszínezve, úgyhogy ha az Abbázia-kávéházban ezelőtt két évvel elcsattant egy-egy pofon, ebből az esetből Parisban, New-Yorkban és San-Franeiscóban már 2000 zsidó vérlázító meggyilkolása keletkezett. Tudjuk nagyon jól, hogy az országnak óriási kárt okoznak ezzel azok, akik ezt csinálják. (Lendvai István: Azok zsidók, akik világgá hazudják!) Mi ehelyett, gazdasági téren akarjuk megszerezni pozíciónkat, azt akarjuk, hogy a magyar ne legyen idegen a saját hazájában, hogy ne kivánkozzék kivándorolni Amerikába vagy máshová, hanem szívesen maradjon idehaza, mert itt meg tudja találni a maga kenyerét és boldogulását. Ha önök elmennek Szabolcs vármegyébe, Hajdú vármegyébe, ha Debrecenbe utaznak Budapestről és végignézik az egymásután következő vármegyéket, azt fogják látni, hogy a kúriáknak, nemesi házaknak már 60—70%-a gazdát Cserélt. Egy cseppet sem kárhoztatom a zsidóságot azért, hogy ezeket igyekezett magának megszerezni. Ez olyan emberi vonása, amelyet tiszteletben kell tartani. Kárhoztatom ellenben azt a rieiidszert, azt a szellemet, amelyet liberálisnak neveznek t Magyarországon és amely ezt lehetővé tette és kárhoztatom a magyar középnemességnek, a magyar intelligenciának azt a liberális gondolkozását, amely el-