Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-319

A nemzetgyűlés 319. ülése 192Í. évi október hó 15-én, szerdán. 213 tünk, amelynek ezernyi szenvedéseit szenvedjük keresztül, hiába panaszkodunk, nem lehet segíteni. Hiába panaszoljuk fel, hogy ez az adórendszer, amellyel ma zaklatják a magyar közönséget valósággal rémuralom, amely különösen a kisexisztenciákat sújtja, hiába panaszoljuk fel, hogy ez odavezet, hogy a kis termelő tőkéket is elveszik és a kis adóalanyokat a teljes szegénységbe züllesztik. Mindezekről hiába beszélünk, mindaddig, amig a nemzet akarata nem lesz úrrá ebben az országban. Hiszen t. Nemzetgyűlés, azok, akik nem meséskönyvből knulták a magyar történelmet, nagyon jól tudják, hogy épen az az oka annak, hogy idáig jutottunk, hogy egyharmad Magyarország lettünk és ennyit szenvedtünk, hogy itt századok óta nem a nemzet akarata az ur, nem a nemzet akarata hatalom ebben az országban. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőhaloldalon.) Századok óta közéletünk nem áll másból, minthogy tipor felettünk az önkényuralom, tipornak felettünk egyes hatalmasok, a hatalmasoknak a szektái, akik azután a magyar történelemnek és politikának tengelyévé megtették azt az egyetlen érdeket, hogy önmagukat fentartsák. (Ügy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezért van az t. Nemzetgyűlés, hogy mi, akik nem haladtunk a demokratikus fejlődés utján, akik olyan szerencsétlenek vagyunk, hogy a mi népünk millióinak ereje nem nyilvánulhatott meg szabadon, bár ezer esztendővel ezelőtt is számot tevő nép voltunk már és ezer alkalmunk volt a történelem folyamán, hogy megingathatatlan hatalmasságg'á legyünk, ezért van az, hogy lezüllöttünk, elpusztultunk, egyharmad ország lettünk, és ezért van az, hogy kicsi nációk, mint például a szerbek, akik alig látszottak ki a földből még 50 vagy 100 esztendővel ezelőtt is, megnőttek, hatalmasak lettek. Mert Szerbia dicséretére legyen mondva, Szerbiában kezdettől fogva demokratikus rendszer volt és kezdettől fogva a szerb nép maga határozott a maga ügyeiben. Látjuk a történelemben, hogy milyen hatalmas nagy lendítő kerék a demokrácia, amely a kicsi népekből is, amelyek — mint mondtam — alig látszottak ki a földből, nagy hatalmasságokat csinált, sokkal nagyobbat, mint az ezeréve élő Magyarország, az a Magyarország, amely századok óta kultúrában együtt haladt az egész civilizációval. T. Nemzetgyűlés ! Előttünk vannak a történelmi példák és előttünk van szomorú jelenünk, az az ezernyi jelenség, amely mind hangosan ordítja, hogy nincs mentség más, csak az, ha a nemzet akarata veszi kezébe az ügyeket és megszűnik az önkényuralom. Ez az utolsó óra t. Nemzetgyűlés. A történelem és az események kopogtatnak, hogy térjenek végre észre az önkény urai, akik itt felettünk tipornak, oktrojált rendelettel, tisztátalan választásokkal választatnak, akik abból élnek, hogy megettük összegyülekeznek üzleti panamista kotteriák (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon !) és akkor arra hivatkozva, hogy a nemzet akarata megettük van, csinálják nem a nemzet közérdekű politikáját, hanem a maguk érdekeinek politikáját. (Ugy van ! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: Genfben ezt elismerte a ministerelnök.) Elismerte Genfben, mert hiszen csak így érthető meg, az a bel-, kül- és gazdasági politika is, amely ma pusztít bennünket, csak igy érthető meg-, hogy testünket, lelkünket és a becsületünket is eladta ez a rendszer a külföldnek, mert egyetlen szempontja saját magát fentartani (Ugy van! a szélsőbaloldalon.), ezért veszszen és pusztuljon minden. Ma már gróf Bethlen István is ennek a rendszernek megszemélyesítője, a feje. Ő is belátta, hogy az események ma; már őt is kissé fejbekólintották és kezdik kijózanítani, mert ha idehaza még nem is, de a külföldön, Genfbfen, már világgá kiáltotta a magyar megmentés titkát, hogy: demokrácia és igazság kell a magyarnak ! Ezzel szemben mit látunk 1 Azt látjuk, hogy Bethlen Istvánnak és rendszerének semmi kedve sincs rátérni a tiszta alkotmányosság útjára. Azt látjuk, hogy ő egyelőre ezt az alkotmányosságot ugy képzeli el, hogy elmegy az elégedetlenkedő kisgazdákhoz, megkérdezi tőlük, mi van a kisüsttel, hány főispánság, államtitkárság kell, azután ilyen béke ellenében a maga többségét megint össze toldozgatja, holott, ha az igazi demokráciát átérezné, tudnia kellene, hogy igy demokráciát csinálni nem lehet, többséget összetartani nem lehet, vagy ha összetartja is, az nem ér semmit, hanem a nemzet szabad akaratára appellálva, tiszta választáson kell megpróbálni, hogy ebben az országban ki vagy kik mögött áll a többség. Ugy veszem észre, hogy gróf Bethlen István azonkívül, hogy ott kint, a külpolitika Jánusz arcával rámosolygott a világra és mint valami egészen természetes dolgot hirdette, hogy Magyarországnak demokrácia kell, semmit nem akar tudni a demokráciáról. Ezért teszem fel ezt a kérdést Isten tudja, már hányadszor; de mindaddig szóvá tesszük ezt, amig a lelkiismereteket fel nem zaklatjuk, hogy a demokrácia azután valóban ténnyé váljék. (Friedrich István: Előbb letárgyalják az Eskütt-pert, mint ez ténnyé válik, ugy látom ! — Peyer Károly: Ez nem egészen biztos !) Felmerült a házszabályrevizió kérdése. Bethlen István gróf genfi beszéde után ugy kezdi el a demokráciát, hogy ezt a piciny, parányi', még meglevő kis jogot is, hogy a parlamentben még szólásszabadság van, el akarja venni, ettől is .meg akar fosztani bennünket. A pártértekezleten, amikor sarokba szorítottuk, azt mondta, ő akar demokráciát és akar választójogot, de még nem tudja, milyen széles legyen az, tehát nem tudja még beterjeszteni a választójogi javaslatot. Ekkor szerényen azt az ajánlatot tettem neki, hogy ne vesződjék ezzel sokat a ministerelnök ur, terjessze be egyszerűen az Angliában érvényben lévő választójogi törvény másolatát. Ha Angliában, ebben a minden munkáskorimánya mellett is talán legkonzervatívabb országban jó ez a választójog, akkor jó lesz nekünk is. Ö azt felelte, hogy minden államnak a maga kulturviszonyaihoz kell alkalmaznia választójogát, és Magyarország még nem jutott el addig a kulturfejlettségig, hogy az angol választójog szélessége Magyarországnak megfelelő lenne. (Nagy Vince: A balkáni államokban megfelel!) Sajátságosnak tartom ezt a kijelentést a magyar állam, a magyar nemzet reprezentánsának, a magyar ministerelnöknek ajkáról, akinek egészen más, ennek a nemzetnek dicsőítése, hírnevének hirdetése lenne a hivatása, nem pedig az, hogy a nemzet reputációját ily módon sértse, mint ahogyan sérti, amikor azt mondja, hogy még nem érkeztünk el a kellő kulturfejlettségíg, bár épen ezen a címen kívánjuk vissza a régi Magyarországot. Elolvastam és megbocsáthatatlan bűnnek tartom a külföldi lapokban erre vonatkozóan megjelent cikkeket. Most már ráisme-