Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-318

 nemzetgyűlés 318. ülése 192i. Operaház igazgatósága, azonban, mint méltóztatik tudni, a gazdasági konjunktúrák ideje elmúlt a gazdasági élet más terén is, az Operaház pedig nem is gazdasági tér s elég hibásan mégis gazdasági üzem módjára kezelik a kultuszministeriumban. Ez egy súlyos, nagy művészeti csatatér, ahonnan a magyar kultúra vivja a maga harcát és küzdelmét épen azokban az időkben, amikor Magyarországnak különösen a külföld felé meg kell mutatnia azt, hogy kulturális emelkedettsége, kulturális színvonala sokkal magasabb, mint amilyennek Ítéltetett a borzalmas trianoni békeszerződésben, amikor Magyarországot elmarasztalták, mintha egy balkáni, lesüllyedt, utolsó országról lenne szó. Elkövetkezett azután az őszi színházi szezon. Még két hét sem telt el, a tátongó színházi széksorok megijesztették a kultuszminister urat és ekkor indult meg tulajdonképen a válság folyamata. A kultuszminister ur bölcsen előre látta azt, hogy ha igy mennek a viszonyok és az Operaházat kerülni fogja a közönség, akkor az előirányzott költségvetési tétel nem fogja fedezni egész esztendőre az Operaház szükségletét és néhány hónap múlva be fog következni az a helyzet, hogy vagy becsukjuk az Operaház kapuit, vagy pedig nagyobb összegű segéllyel kell segitségére sietni az Operaháznak. Ekkor a kultuszminister ur ráütött arra a bizonyos szanálási programúira és azt mondotta, hogy most szanáljuk az országot, több segélyt nem adhat az Operaháznak a kultuszkormány, ennélfogva tehát méltóztassék jóelőre gondoskodni arról, hogy a jövő évben februárban, márciusban fennakadás ne történjék. Ez igy egészen egyszerű módon a kérdés ismertetése. Hogy ez igy van, azt a minister urnák egy korábbi nyilatkozata is elárulja, amikor maga is megállapítja azt, hogy a békebeli normális viszonyok elmultak, sőt elmultak a gazdasági konjunkturális viszonyok is, hogy beállott ez a gazdasági krizis az Operánál és hogy ezen segíteni lœll ; ezt pedig máskép nem lehet tenni, csak ugy, ha maga az Opera segít magán oly módon, hogy ezt a bevételi hiányt, amely a színháznál jelentkezett, most már tartalékolja. Miből *? Az Opera személyzetének fizetéséből, hogy fedezete legyen majd a későbbi időkben, amikor az állami szubvencióból már nem telik az Opera további fentartására. Ez a groteszk ötlet, amely megszületett a kultuszministeriumban, melyet azonban perhorreszkálnom kell. Mert én elismerem azt, liogy az Operaház mai helyzete nagyon súlyos, elismerem, hogy súlyos okokból vált ilyenné, amelyekért nem a kultuszminister ur felelős; felelős az a, nem tudom minek nevezzem, szervilizmus talán, amely ezekben az intézményekben, amelyek az állam fenhatósága alá tartóz^ nak, megnyilvánul és amely miatt nem tudnak ellenállni adott alkalmakkor a protekcióknak. Az élet vizén bukdácsoló és nem egészen tehetséges, de mégis partra kivánkozó embereket mintegy felveszik a maguk mentőcsónakjába ezek az intézmények és igy aztán az állami költségvetés terhére egy-egy intézmény kénytelen eltartani^ sokkal nagyobb személyzetet, mint amekkorára szüksége van. Régi nagy bűnük és bajuk ez az állami intézeteknek és az állami színházaknak is, de ezt már régen kellett volna orvosolni, nem pedig most, amikor a szanálás középpontjában vagyunk és maga a szinház is csinált magának egy szanálási programmot, melyhez a minister ur is hozNAPkö SXYI. évi október hó 14-én, kedden; 185 zájárult. A színházi évad első heteiben ideges, hisztériás kapkodás állott igy be, és már megkötött szerződések felboritásával, bizonyos fizetési redukciókkal, a felemelt helyárak leszállításával, kaotikus, ide-odakapkodó intézkedésekkel akarják orvosolni a súlyos helyzetet. Nem volt semmi előrelátás ebben a koncepcióban, amely az Operaház idei szezonját megindította, már pedig* az Operaház van olyan fontos kultúrintézménye az országnak, hogy ahhoz csak hozzáértéssel és komolysággal szabad hozzányúlni. Ugy látszik, a közönség teljesen méltányolja az Operaházban uralkodó szellemet, mert, sajnos, olyan kevesen látogatják, hogy ez a csekély látogatottság mintegy kritikáját adja az ott uralkodó szellemnek. Egy újságban olvasom, hogy a „Bolygó hollandi" legutóbbi előadására például összesen 15 földszinti jegyet váltottak meg. Riasztó dolog ezt elképzelni, de viszont meg lehet érteni, mert ennek nemcsak a közönség közömbössége az oka, hanem az is, hogy a hely árak abn ormi san magasak. Már pedig az állami Operaháznál, egyáltalában állami színháznál nem szabad ilyen abnormisan magas helyárakkal dolgozni, mert igy csak természetes, hogy a színháznak reá kell fizetnie üzemére. Bárhol legyen is állami kezelésben szinház, mely kulturértéket képvisel, valóságos kulturstandardja a nemzetnek, arra rá kell fizetni. Hiszen a maffán szinivállalkozók is ráfizetnek szinházüzleteikre, sőt annyira ráfizetnek, hogy tönkremennek, s a színházi trösztök is a legnagyobb válsággal küzdenek. Az Operaházat is ugy kell tehát beállítani a költségvetésbe, hogy erre rá kell fizetnünk, mert erre az intézményre szüksége van a nemzeti kultúrának. Az Operaházat annál is inkább fenn kell tartanunk, mert hiszen szorongatott és megalázott helyzetünkben kell, hogy a külföld minden jóindulata és támogatása ide koncentrálódjék szegény Magyarország, a magyar kultúra felé. Hova vigyük az előkelő külföldi idegent, aki nekünk külföldön nagy szolgálatokat tehet, mint a nemzetközi kultúrának ebbe a templomába, ahol a nemzetközi kultúra nyelvén, a zene nyelvén élvezheti a magyar zene fejlettségét. Ebben az intézetben — és erre felhívom azoknak figyelmét, akik közömbösséggel viseltetnek az Operaház sorsa iránt — az Erkeleknek, Nikischeknek és Mahlereknek szelleme él és az a zeneművészeti fejlődés, amelyet az Opera jelent a magyar nemzeti knltiirának, csudás, nagyszerű és friss előretörését jelenti a legutóbbi 50 évben. Méltóztassanak tehát ezeket az értékeket megbecsülni és elgondolni azt. hogy amikor az ember az Operaház válságáról beszél, már nem is operaházi válságot, hanem kulturválságot lát. Igenis, ebben a mikrokozmoszban benne van az egész magyar kultúra válsága, mert a szanálás Prokrusztesz-ágyába szorították a magyar kultúrát is. Ha az aranyköltségvetés tételeit vizsgálom, elszorul a szivem, hogy milyen kevés költségerőirányzatot juttatott a magyar kultúra céljaira és nagyon zokon veszem a t. kultuszminister úrtól, hogy a költségvetésbe beállított 17 millió aranykoronával akarja a magyar kultúrát rendbehozni és fentartani, amikor más értékünk sincs

; Sajnos, guzsbakötött kézzel lefegyverezetten állunk itt s csak a magyar kultúra az egyetlen fegyverünk minden külföldi agyarkodással, igazságtalansággal szemben. Kutyakötelessége tehát az államnak és a kormánynak, hogy a mag var kultúrát fejlessze, izmosítsa és ezt az egyetlen fegyverünket olyan erőssé tegye, hogy majd 27