Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-318

172 A nemzetgyűlés 318. ülése 1924. évi október hó 14-én, kedden. Ferene: Amikor tehát megszabadul az a munkás a terrortól, akkor szociáldemokratára szavaz. — Kuna P. András közbeszól. — Zaj. — Reisinger Ferenc: Ugyan ne beszéljen! — Kuna P. András: Rei

singer, a nagy okos! — Patacsi Dénes közbeszól. — Reisinger Ferenc: Patacsi csak a mázsán nyom! A hidmérlegen! — Patacsi Dénes: Önnek még a feje se jó a mázsára!) Igenis a szociáldemokrácia és a munkásság egy. Nagyon sajnálom — bár felszólalásomban nagyon is objektív akarok lenni —, hogy beszédem folyamán a képviselő urak személyeskedő nek, erre én alkalmat nem akartam adni. Megmondom az igazságot, ahogy látom és igazán nem. kellemes részemre, hogy ilyen térre terelődik a dolog. Hangsúlyozom, hogy a szociáldemokrácia és a munkásság egy az egész világon és az úgynevezett keresztényszocialista szervezkedés — én minden eszmének, áramlatnak és felfogásnak tisztelője vagyok... (Szabó József: Szociáldemokrácia és munkásság az egy 1 Hogy lehet ilyet mondani f Hogy kerül Ausztriába keresztény szocialista kormány ?) Ugy hogy a polgári réteg, a főpapság és olyan tényezők hozzájárulásával és akaratával lett keresztényszocialista kormány, amelyek a munkásságtól távol állanak. Szociáldemokrata kormány csak ott veheti át az ország kormányzását, ahol a munkásság széles rétegeire támaszkodik. (Reisinger Ferenc közbeszól. — Zaj.) Elnök: Reisinger képviselő urat kérem, ne méltóztassék közbeszólni. Pikler Emil: Jól tudjuk, hogy Budapest főváros háztartásának költségei a forgalmi és fqgyasztási adóból kerülnek ki. Ez tagadhatatlan. (Várnai Dániel: Kereseti adóból is. — Lendvai István: Zsidók, ne vesszetek össze egymással !) Már pedig a választójog szempontjából épen azokat a szóles munkásrétegeket kötik a két évi helybenlakáshoz, amelyek ezeket a terheket viselik. Tisztelet és becsület a köztisztviselőknek, de szerintem ez a város sokkal inkább igénybeveszi a munkásságot, a kereskedőés iparos-világot, mint a köztisztviselőket és ennek ellenére ezekkel a rétegekkel szemben szigorúbb feltételeket szab meg a választójog elnyerése szempontjából, mint a többi kategóriákkal szemben. Ezek a kategóriák ezt látják és tudják. A fővárosban élő munkásság, — de nemcsak a munkásság, de a kis polgárok ezrei is — akármilyen reakciós törvény alapján fognak is az urnák elé járulni, erről a szavazócédula útján Ítéletüket meg fogják alkotni. (Lendvai István: A két fajvédelem ütközni fog.) T. Nemzetgyűlés! Ez a törvényjavaslat elejétől végig egy rég elmúlt idő szellemét leheli ki magából. Minden intézkedése, minden paragrafusa, minden mondata homlokegyenest ellenkezik azokkal az elvekkel, amelyeket a ministerelnök ur Genfben hirdetett. A napokban alkalmam volt egy nyugateurópai fővárosnak, Kopenhágának a város törvényhatóságáról szóló törvényt elolvasni német fordításban. Én nem hiszem, t. Nemzetgyűlés, hogy Kopenhága városának lakossága kultúra és műveltség dolgában olyan óriási mértékben felette állana Budapest polgárságának és azt hiszem, hogy ennek a fővárosnak lakossága is hozott^ annyi áldozatot ezért a hazáért, mint Kopenhága lakossága Dániáért. Ennek ellenére azt látjuk, hogy Kopenhágában minden húszéves lakos kautéla nélkül szavaz és minden huszonnégyéves dán állampolgár, akinek Kopenhága városában községi joga van, választható. Ennek meg is van az eredménye, mert Kopenhágában — ahol, mint tudjuk, a szociáldemokrata pártnak óriási befolyása van — jól lehet a város kormányzását nem a szociáldemokrata párt tartja kezében, mégis a munkásság akarata ellenére és hozzájárulása nélkül semmi sem történhetik. Európa többi fővárosainak a törvényhatóságáról szóló törvényeket nem volt alkalmam tanulmányozni, de tudom, hogy például Bécsben a nemzetgyűlési és községi választójog között semmi eltérés nincsen, sőt amint a legutóbbi választások alkalmával láttuk, a nemzetgyűlési és községi választásokat egy napon hajtották végre ugyanazon választójog alapján. A mi nemzetgyűlési választójogunk is elég reakciós, mert a Priedrich-féle választójoggal szemben ebben óriási visszafejlődést látunk. Kérdezem, mi szükség van arra, hogy a községi választójog ennél a már megszükitett nemzetgyűlési választójognál is még jobban megszükittessék. Aki érett arra^ hogy törvényhozót választhasson a nemzetgyűlésbe, az, azt hiszem, érett arra is, hogy Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságába) beküldhesse a maga megbízottját. De nyilvánvaló előttünk, hogy miért kellett a választójogot szükiteni. Azért, mert a nemzetgyűlési választásoknál Budapest polgársága tanúbizonyságát adta gondolkozásának, mentalitásának és olyan nagy számban küldte be a nemzetgyűlésbe a szociáldemokrata képviselőket, amely ellen preventivát kellett alkalmazni és elejét kellett venni annak, hogy a fővárosi törvényhatósági bizottságba is ilyen eredetű mandátumok birtokosai jussanak be. Ez volt a cél, minden egyéb frázis, minden egyéb valótlanság és szemfényvesztés. (Reisinger Ferenc: Félnek, hogy elbuknak.) Ennek a városnak nyugodt fejlődését nem veszélyezteti, ha minden polgár, aki dogozik, aki családfentartó, aki adót fizet — és minden munkás megfizeti minden szombaton a béréből levont összegek formájában a kereseti adóját —, leadja szavazatát a községtanács tagjaira. Tudom és érzem — magam is voltam már ebben a helyzetben —, hogy milyen keserű érzés és a lelkeknek milyen forradalmasítását jelenti az, ha olyan embereknek, akiknek kötelességeik vannak az állammal és fővárossal szemben, jogokat nem adnak. De van ennek a dolognak másik oldala is. Olvasunk sok folyamatban lévő és elintézett perről, melyet az emigrációban élők ellen folytatnak s amely pereket „a nemzet megbecsülése ellen elkövetett bűncselekmény" jogcímén inditottak meg. Elképzelhető-e nagyobb bűn, nagyobb vétség a nemzet megbecsülése ellen, mint amikor kategóriákat állitanak fel, amikor megállapítják törvényhozási utón, hogy a fővárosnak és általában az egész országnak van egy óriási nagy rétege, amely sem jellemileg, sem szellemileg nem érett meg arra, hogy beleszólása legyen a közügyekbe; hogy a polgároknak, munkásoknak, kisiparosoknak és egyéb foglalkozási ágaknak nagy kategóriái vannak, amelyektől megtagadjuk, hogy a nemzet, a nép és ország ügyeinek vitelébe beleszólása legyen. Hát ha vari^ bűn a nemzet megbecsülése ellen és ha van intézmény, vagy társadalmi kategória, amely a nemzet megbecsülése ellen vétkezik, akkor ezek a törvényhozási szervek azok, akik kitermelték agyukból azt a gondolatot, hogy ily szűk választójogot teremtsenek. (Reisinger Ferenc: Nekik a nép nem nemzet; nekik csak Wolff ék a nemzet!) Igaza van Reisinger képviselő társamnak; Magyarországon éles disztinkció van a nemzet és a nép között. Mig Svédországban, Dániában, Angol- és Fran-